RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 28.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
2003-05 Egyházmegyei Közlemény
2010. 03. 17.     

EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK - V/2003



P 685/2003. sz.



Egyházmegyénk 200 éves jubileuma


Méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy hálát adjunk a mindenható Istennek azért a 200 évért, amit egyházmegyénknek adott.
Illő, hogy a 200. év minden napját ünnepként üljük meg, lelkünket Istenhez emeljük, és Neki hálát adva köszönjük meg azt a számtalan jótéteményt, kegyelmet és áldást, amelyben két évszázadon át egyházmegyénk híveit részesítette.
Valóban, egyházmegyénk jubileumi szent évét csak Istenhez emelt szívvel szabad, lehet, sőt kötelező megünnepelnünk. Tegyük széppé, emlékezetessé ezt az évet komoly lelki programokkal. Tulajdonképpen ezt célozza a zsinati felkészülésünk is, amelynek kiemelkedő eseménye lez az Egyházmegyei Zsinat 2004. augusztus 18-20-án. A zsinatnak és a szentévnek ugyanaz a célja, amit a zsinat jelmondata kér: "Újuljatok meg gondolkodásmódoktokban!" Ez komoly munkára szólít fel lelkipásztort és hívőt egyaránt.
Templomainkban, ünnepeken és hétköznapokon, hittanórákon és találkozókon egyaránt hangsúlyozzuk a szentév fontosságát. Advent és karácsony, nagyböjt és húsvét, a húsvéti időszak és pünkösd jegyében teljék, adjon lelket mozgató, szívet megindító gondolatokat és tanítást.
Szentatyánk, II. János Pál pápa, 2003. július 15-én kelt és a szatmári egyházmegye híveihez intézett levelében a jubileumi évre adott különös kegyelmi kedvezményei bőségesen kínálják fel számunkra Isten áldását és kegyelmét a szentév idejében.
"2003. július 15-én a Bűnbánati Kongregáció, a Szentatya utasítására, az évforduló idejére az alábbiakat engedélyezi a szatmári egyházmegye híveinek:


I. A TELJES BÚCSÚ ELNYERÉSÉT a megszokott feltételek mellett (szentgyónás, szentáldozás és imádság a pápa szándékára), amihez elengedhetetlen a lélek teljes elfordulása minden bűntől:
- a szatmári Székesegyházban,
- a nagybányai Szentháromság plébánia-templomban,
- a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly plébánia-templomban,
- a nagykárolyi Kalazanci Szent József plébánia-templomban,
amennyiben valamelyik szent ténykedésen, vagy bármely jámbor gyakorlaton részt vesznek, vagy legalább az Úr imádságát és az Apostoli hitvallást buzgón elimádkozzák:

a)
2003. október 16.-tól 22.-ig, II. János Pál pápa megválasztásának és beiktatásának 25. évfordulója alkalmából;
2004. február 22.-én, Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén;
2004. húsvét II. vasárnapján, az Isteni Irgalmasság vasárnapján;
2004. június 10.-től 13.-ig, Krisztus Szent Teste és Vére ünnepén;
2004. június 18.-től 20.-ig, Jézus Szentséges Szíve ünnepén;
2004. június 27.-től 29.-ig, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén;
2004. augusztus 2.-án, a Porcinkula búcsú napján;
2004. augusztus 8.-től 22.-ig, az egyházmegye alapításának évfordulója alkalmából;
2004. november 9.-én, a lateráni bazilikának - mint minden templom anyjának és fejének - felszentelése ünnepén;
valamint azoknak a templomoknak a búcsú ünnepén, amelyeken elnyerhető a teljes búcsú.

b) azokon a megemlékező ünnepségeken, amelyeket az egyházmegye főpásztora, vagy helyette más püspök vezet;
c) valahányszor tömeges zarándoklatokon vesznek részt;
d) egyszer az év folyamán: azon a napon, amelyet minden hívő szabadon választ meg.


II. RÉSZLEGES BÚCSÚ elnyerését, ha a hívek bármikor legalább töredelmes szívvel, akár az irgalmasság, akár a bűnbánat, vagy a saját plébánosuktól rábízott és a megyéspüspök által jóváhagyott evangelizácis cselekedeteket áhítatosan elvégzik.
Mindezek a fent jelzett időben érvényesek.
"


Használjuk ki és tegyük valóban a kegyelem esztendejévé a jubileumi évet! Ennek érdekében elrendelem, hogy:

1. 2003. szeptember 1.-vel kezdődően minden templombúcsú előtt legyen kilenced, vagy legalább triduum. Az advent, nagyböjt vagy a szent év folyamán alkalmas időben minden plébánián tartsanak missziókat illetve lelkigyakorlatokat. A plébánosok jelentsék az espereseknek, hogy ki, mikor és milyen témáról tartja azokat. Minden esperesi kerületben (a lelki napon) dolgozzák ki és egyeztessék a jubileumi év programját. Az esperesek összesítve közöljék a püspökséggel. A lelkipásztorok minden megnyilatkozásukban gyakorta térjenek ki az egyházmegye örömévére, buzdítva a híveiket, hogy vallásos életük megújításával, buzgó imával, gyakori szentmisehallgatással, a szokásosnál gyakoribb szentgyónással és szentáldozással hálálják meg Isten jótéteményeit és kérjék áldását további életünkre.
2. Az elsővasárnapi szentségimádások legyenek elsősorban a hála órái, amelyeket egyházmegyénkben egységesen végezzünk, a megküldött példányok alapján. Ezekben adjunk hálát a 200 évért, és kérjük az Isten kegyelmét a megújulásához, Isten kegyelmében való megerősödéséhez.
3. Minden plébános szervezzen szentévi zarándoklatokat. Ennek érdekében gyűjtsön világi munkatársakat, akik sokban segítik a zarándoklatok megszervezését.

I. -Egyházmegyei zarándoklat: 2004. június 18-án Jézus Szíve ünnepén.
a) a császári alapítólevél születésének napján: március 23-án, valamint a pápai bulla megjelenésének napján: augusztus 9-én.
b) 2004. március 19-én Szent józsef ünnepén a férfiak zarándoklata, (március 25-én) Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a nők zarándoklata.
c) fiatalok zarándoklata
d) betegek zarándoklata
e) lelkiségek zarándoklata
f) ministránsok zarándoklata
stb.

II. -Az esperességek zarándoklata: 2004. május 20-án a Székesegyházban, 2004. június 6-án Nagybányán, 2004. augusztus 29-én Nagykárolyban, valamint 2004. november 4-én Máramarosszigeten. A kerületi esperesek válasszanak maguk mellé pap és laikus munkatársakat, akik a zarándoklatok időpontját és forgatókönyvét pontosan megtervezik és rögzítik, illetve továbbítják az egyházmegyei koordinátornak.

III. -Mivel a 2004-es év a Szeplőtelen Fogantatás dogmája kihirdetésének 150. évfordulója is, az ismertebb Mária szentélyekhez szervezzünk zarándoklatokat: augusztus 15-én Erdődre, Felsőbányára, Hosszúmezőre, Nagymajtényba, Szamosdarára, Túrterebesre; augusztus 22-én Mikolába, szeptember 8-án Láposbányára, Szaniszlóra; október 13.-án Nagykárolyba, a Fatimai Szűz templomába; december 8-án Szinérváraljára és a Szatmári Zárdatemplomba.

A zarándoklatok időpontjára és módozatára vonatkozó javaslataikat minden esperesi kerületen belül a lelki napokon tegyék meg, és küldjék be a Püspökségre.

A jubileumi szentév ünnepélyes bezárása 2004. december 27-én, Szent János apostol és evangélista, egyházmegyénk társvédőszentjének ünnepén lesz.



Szatmárnémeti, 2003. augusztus 21.

Schönberger Jenő
püspök

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro