EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK - VII/2005

P 1561/2005. sz.

A BIBLIA ÉVÉNEK ÜNNEPÉLYES MEGYNITÁSA

2005. november 27.

Ünnepélyes bevonulás: A Szentírást két égő gyertya kíséretében körmenetileg hozzuk be és az oltárra, vagy az oltár közelében - pl. egy kisasztalra - jól látható helyre tesszük, kinyitva, a két gyertyatartó közé. A tömjénezéskor külön incenzáljuk, mint ahogy a keresztet szoktuk. Az evangéliumot a szentírásból olvassuk, előtte ünnepélyesen az égő gyertyák kíséretével visszük az ambóhoz, majd pedig vissza a helyére, úgy ahogy az elején volt: Kinyitva, gyertyák között és itt marad a mise végéig. A mise végén a Bibliával áldhatjuk meg a híveket, de utána visszatesszük, nem visszük be a sekrestyébe.
Az ünnepélyes bevonulás csak a főmisén kötelező. A többi misén a szertartásnak ez a része elhagyható.

BEVEZETŐ GONDOLATOK

Kedves Testvérek!  Advent első vasárnapjával nem csak egy új egyházi évet kezdünk, hanem egyházmegyénk lelkipásztori tervét folytatva, ma ünnepélyesen megnyitjuk a Biblia Évét is.
Az elmúlt évben - az Eukarisztia Évében - az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézust szemléltük a Szűzanyával együtt, és növekedtünk az iránta való szeretetben.
A Biblia Évének kezdetén megemlékezünk arról, hogy 40 évvel ezelőtt, 1965. november 18-án, a II. Vatikáni Zsinat elfogadta a Dei Verbum kezdetű, az isteni kinyilatkoztatásról szóló dogmatikai konstitúciót. A dokumentum a kinyilat-koztatásról és annak továbbadásáról, a Szentírás sugalmazottságáról és értelmezéséről, s az egyház életében betöltött szerepéről szól. Szent Jeromos mondta: "aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust". Akit pedig nem ismerünk, azt szeretni sem tudjuk. Ezért az elkövetkező két évben a Bibliát helyezzük figyelmünk középpontjába. Ezért hoztuk be ünnepélyesen a mai szentmisében, és ezért lesz a szemünk előtt egész évben a plakát bátorító biztatása: Vedd és olvasd!

Mielőtt Isten Szavát hallgatnánk, és az oltáron Krisztus keresztáldozatát megjelenítenénk, tekintsünk magunkba. Ismerjük be Isten előtt, hogy vétkeztünk, mert olyan keveset törődtünk eddig Isten Igéjével. Kérjük, hogy megbocsátó irgalma tisztítsa meg szívünket, nyissa meg értelmünket és tegyen alkalmassá bennünket szent Fia titkainak ünneplésére.

HOMILIA

Kedves Testvérek! Krisztusban szeretett Híveim!
Nemrég ünnepeltük egyházmegyénk 200 éves jubileumát. Az évfordulóra készülve zsinatot tartottunk, melynek mottója: "Újuljatok meg gondolkodásmódotokban" (Róm 12, 2).
Egy életre szóló kaland ez! Mennyi minden előzte meg az elindulást. Találkozások, megbeszélések, sok-sok imádság, áldozatos munka szinte négy éven keresztül. A zsinatunk ünnepélyes bezárásával a kitűzött célunkhoz nem megérkeztünk, hanem éppen elindultunk azon az úton, melyen a Szentlélek egyházmegyénket vezetni akarja. Az Advent is arra emlékeztet, hogy vándorok vagyunk, úton, az örök haza felé, ahol Isten vár bennünket. Utunk az evangélium Krisztusa. Csomagunk, amit egy életen át kell készítenünk: szolgálat, irgalom, megbocsátás, hit, remény és mindenek előtt a szeretet.

Zsinatunk rendelkezései alapján megfogalmazott lelkipásztori tervünk első része Isten ismeretében és szeretetében szeretne elmélyíteni. Ezt szolgálta az Eukarisztia Éve, és ez a célja, értelme a mai napon ünnepélyesen elkezdett Biblia Évének is.
A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozza: "Akkora erő és hatékonyság van az Isten igéjében, hogy támasz és életerő az Egyháznak, a hit ereje az Egyház gyermekeinek, táplálék a léleknek, tiszta és el nem apadó forrása a lelki életnek"(DV 22). Az Egyház nyomatékosan buzdítja minden gyermekét, hogy a Szentírás gyakori olvasása által jussanak el "Jézus Krisztusnak fönséges ismeretére"(Fil 3, 8). Ne legyen olyan keresztény család, ahol nincs Biblia, legalább Újszövetség, és olyan család se legyen, ahol nem olvassák. Legyen tehát a Szentírás figyelmes olvasása a következő két évben mindannyiunk számára kiemelt keresztényi feladat!

Vegyük sorra és elmélkedjük át a most hallott szentírási szakaszokat:
Izrael fiai a babiloni fogságban vannak, és várnak a szabadítóra. Még elevenen él bennük az 587-es év júliusa, amikor Jeruzsálem falait ledöntik, a királyi palotát és a templomot felgyújtják, az anyák gyermekeikkel a karjukon próbálnak menekülni. Mindenütt pusztulás, vér és halál...
Miért hagytad Uram, miért nem akadályoztad meg, hogy letérjünk utjaidról? - Keserű a kérdés a próféta ajkán, és erre nincsen ésszerű válasz. De nem akarja vádolni Istent, hanem imádkozik, és az imában felcsillan előtte Isten válasza: Ő a mi Atyánk, az egyedüli Megváltó. Ő szabadítja ki gyermekeit a fogságból. A múltban is mindig segített, leszállt és megolvadtak a hegyek, csodákat tett a népe érdekében. Mivel vétkeztek, most elrejtette előlük arcát és kiszolgáltatta őket bűneik hatalmának. De attól még Atya maradt, akihez így szólhatnak: "ne haragudj ránk oly nagyon, figyelj ránk és lásd meg, mindnyájan a te néped vagyunk. Bárcsak újra eljönnél, mint hajdanán, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál."
A Biblia legmegindítóbb imája ez, Testvérek, amelyet mi is gyakran imádkozhatunk. Igazi adventi fohász: Harmatozzatok egek onnan felülről, és ti felhők hullassátok az Igazat. Szállj le Urunk és jöjj, világosítsd meg életünk éjszakáját.
És Isten eljön, mert amióta megteremtette a szabad embert, szeretetből önmagának szabott korlátot, többé nem mindenható. Vállalta azt is, hogy egy teremtményétől megalázó "nem"-et kaphasson. Szembefordulhatunk vele, de ő akkor sem hagy el. Atyai szeretete arra kényszeríti, hogy mindig keressen minket.

A Szentlecke egy tapintatos figyelmeztetés nemcsak a korinthusi híveknek, hanem nekünk is. Eszünkbe jut-e néha hálát adni a kegyelmekért, amelyekben gazdagon részesültünk? És mire használtuk fel ezeket a kegyelmeket? Még jó, hogy Isten hűséges meghívó szeretetéhez, és nem bűneink szerint bánik velünk.

Még nem, Testvérek, amíg a kegyelem ideje van. De Isten ítélete is közeledik. A mai evangéliumban ezért hallottuk Jézus határozott figyelmeztetését: Vigyázzatok és virrasszatok! Az evangélium nyomán a kérdések egész sora merülhet föl bennünk: Ki tulajdonképpen ez a ház ura? Miért hagyja ott a házát? És miért éjszaka tér vissza?
A ház ura kétségtelenül Jézus, aki mennybemenetele után sem távozott el, hanem itt maradt a világban, de nem látható módon. Közelebb van most minden emberhez, mint annak idején, amikor Jeruzsálem utcáit járta. Most, amikor az Ő végső eljövetelét várjuk, azért kell virrasztanunk és imádkoznunk, mert nem tudjuk, mikor érkezik.
A legéberebb természetesen a kapuőr kell, hogy legyen! - És itt papjainkra gondolunk. Az Isten elsősorban rájuk bízta ezt a nagyon fontos feladatot, háza és egész népe őrzését. Megtisztelő számukra, hogy az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a gyengék támogatása, a tévelygők megintése, a bóbiskolók ébresztgetése által őrzői, támaszai lehetnek a híveknek. Ezért éberebbnek kell lenniük másoknál. Többet kell imádkozniuk. De nekünk is imádkoznunk kell értük, és ma köszönjük meg őket Istennek.
Testvéreim! - Itt az ideje, hogy felébredjünk az álomból. Múlóban az éjszaka! Advent van. Krisztus közeleg, rá várunk. Nehogy alva találjon bennünket.
Egyszer egy fiatalember megkérdezte idős plébánosától: Hol van az Isten?  Az jóságosan ránézet és ezt válaszolta: Fiam, Isten mindenütt jelen van, de leginkább ott, ahol befogadják Őt. Igen, Isten Igéje által belépett a világba és itt maradt, hogy befogadhassuk. Akik befogadják, azok gondolkodásmódjukban megújulnak és életük maradandó gyümölcsöt terem.

Kedves Híveim! Adventi várakozásunkat és készületünket tegye gazdagabbá Isten igéje, mely "mint az eső lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi..."(Iz 55, 10). Biblia Évünk első vasárnapján Isten atyai szíve minket keres. Értsük meg aggódó szeretetét. A gondok, nehézségek ne fordítsanak el tőle, hanem az imádsággal, a Szentírás közös olvasásával, az úgynevezett bibliaórákkal, fűzzük még szorosabbra kapcsolatunkat vele, és tegyük készségessé szívünket az ő befogadására.

Szatmárnémeti, 2005. Advent első vasárnapján


Főpásztori áldásommal, 

Schönberger Jenő
püspök