RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 28.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
2010-06 Egyházmegyei Közlemény
2010. 12. 17.     

EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK - VI./ 2010.

 

P 1032/ 2010

Kérem a Paptestvéreket, hogy a Karácsonyi Pásztorlevelemet a szentmise végén olvassák fel. Köszönöm!

Karácsonyi Pásztorlevél

Főtisztelendő Paptestvérek, Tisztelendő Nővérek, Krisztusban szeretett Hívek!

Az idei ünnepen azért szólok a szentmise végén hozzátok, hogy ne fosszam meg paptestvéreimet a karácsonyi prédikálás örömétől. Röviden szeretném megosztani veletek örömömet, elétek tárni kérésemet és tolmácsolni köszönetemet.

 

1. Örülök, mert Jézus Krisztus születésének ünnepe mindig örömmel tölt el. Örömünk alapja az a titok, amit az evangélium így foglalt össze: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott". Minden Karácsonykor átéljük megváltásunk csodálatos kezdetét, mely arról szól, hogy Isten egyszer s mindenkorra Fiában magához ölelte a szeretetre éhező embert.

Örömömet csak fokozza az a nagy ajándék, amit Szentatyánktól kaptunk a következő évre, hogy 2011. július 3.-án egyházmegyénkben boldoggá avatást tarthatunk. Ezt a szép ajándékot szeretném odahelyezni minden kedves Hívem karácsonyfája alá. Örüljetek velem és segítsetek, hogy jól felkészülhessünk erre a nagy eseményre. Szeretettel kérek mindenkit, kapcsolódjunk be tevékenyen a lelkipásztori programokba. Lám, nem volt hiábavaló a sok évig végzett buzgó imádság Scheffler János vértanú püspökünk boldoggá avatásáért. Köszönjük a Szentatyának és köszönöm nektek kedves Testvérek.

 

2. A kérésem pedig mindenki felé az egész Szeretetszolgálat évére vonatkozik.

Kalkuttai Boldog Teréz anya mondta: „A világ Istenre éhezik. Isten csillapítani akarja ezt az éhséget, ezért emberré lett. Vigyük hát Jézust az emberekhez." Testvéreim, nagyon jól tudjuk, hogy a Karácsony nemcsak az öröm ideje. Olyan időszak, amikor a magányosok még inkább elhagyottnak érzik magukat, jobban, mint bármikor az évben. Merjük a szerető Jézust követni, nemcsak Karácsonykor, hanem az elkövetkező év minden napján, és szerető szolgálattal vigyük el Őt mindenkihez. Találkozzunk úgy az emberekkel, ahogy Jézus is találkozott velük. Segítette hordozni keresztjüket. Segítsünk mi is felebarátainknak! Jézus nem ítélt el senkit, hanem inkább megbocsátott. Mi is bocsássunk meg szívből, ha valaki vét ellenünk! Jézus nem méregette kinek ad jóságából. Mi is ajándékozzuk meg - és nemcsak szeretetünkkel - azokat, akikkel találkozunk! Ha sikerül elvinni Jézust testvéreink életébe, akkor valóban Karácsony lesz, nemcsak a naptárban, de a mi és mások életében is minden nap.

 

3. A harmadik, amit szeretnék mondani az, hogy köszönöm. Nincsenek szavak, melyek igazából ki tudnák fejezni hálámat paptestvéreimnek és az egyházmegyénkben dolgozó nővéreknek, szerzetes testvéreknek azért a munkáért, amit az elmúlt év folyamán a hívekért végeztek. Kedves Hívek, szeressétek, becsüljétek meg őket! Imádkozzatok értük és igényeljétek szolgálatukat! Köszönetemmel együtt kívánom nekik Isten bőséges áldását és kegyelmét. De nektek is köszönöm, kedves Hívek hűségeteket és ragaszkodásotokat Istenhez s az egyházmegyénkhez. Köszönöm, hogy adományaitokkal támogattátok intézményeinket, lelkipásztori programjainkat, és mindenek fölött azt, ha tevékenyen bekapcsolódtatok a plébánia életébe. Fogadjátok szívből jövő hálámat és főpásztori áldásomat.

 

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket, és Istentől áldott, boldog új esztendőt.

 

 

Szatmárnémeti, 2010 Karácsonyán

 

 

+ Jenő püspök s.k.

 

 

 

P 1033/ 2010

Telefonos lelkisegély szolgálat

 

A Szatmárnémeti Caritas Szervezet középkorú és idős emberek számára 2010 őszén új szolgáltatást indított a magyarországi székhelyű DélUtán Alapítvány közreműködésével. Olyan idősödő vagy a nyugdíjkorhatárt már betöltő embereket támogatnak, akik problémáikat egy támaszadó beszélgetésben szeretnék megosztani valakivel. Minderre egy vagy akár több ingyenes telefonbeszélgetés nyújt alkalmat az Alapítvány szakembereivel.

Mindezeket a Caritas Szervezet 0372 758285-ös telefonszámán jelezheti, az adatokat a Caritas munkatársa továbbítja az Alapítványnak, a megadott számon és időben visszahívja egy szakember, akivel ingyenesen és névtelenül megoszthatja problémáit.

A Szatmárnémeti Caritas Szervezet terve, hogy a telefonos lelkisegély szolgálatot hosszú távon, saját szakemberein keresztül is biztosítsa a jövőben.

Kérem a Paptestvéreket, hogy a mellékelt szórólapot és plakátot tegyék elérhetővé a templomban és a fenti információs szöveget olvassák fel a szentmisék utáni hirdetés résznél. Támogassuk a Caritas munkáját azzal, hogy az idős emberek figyelmét felhívjuk erre a lehetőségre.

 

P 1034/ 2010

Bérmálások 2011 -ben

 

 

-          Erdőd

-    Május 1. - Isten Irgalmasság Vasárnapja

-          Túrterebes

-    Május 8. - Húsvét 3. vasárnapja

-          Halmi

-    Május 8. - Húsvét 3. vasárnapja

-          Kaplony

-    Május 15. - Húsvét 4. vasárnapja

-          Mezőfény

-    Május 15. - Húsvét 4. vasárnapja

-          Rónaszék

-    Május 16. - hétfő, Nepomuki Szent János

-          Kalazanci Szent József Nagykároly

-    Május 22. - Húsvét 5. vasárnapja

-          Fatimai Szűz Mária Nagykároly

-    Május 22. - Húsvét 5. vasárnapja

-          Felsőbánya

-    Május 29. - Húsvét 6. vasárnapja

-          Láposbánya

-    Június 5. - Húsvét 7. vasárnapja

-          Szinérváralja

-    Június 5. - Húsvét 7. vasárnapja

-          Krisztus Király Nagybánya

-    Június 26. - Évközi 13. vasárnap

-          Árpádházi Szt. Erzsébet Nagybánya

-    Június 26. - Évközi 13. vasárnap

-          Kisdengeleg

-    Június 29. - szerda, Szent Péter és Pál

-          Avasfelsőfalu

-    Augusztus 14. - Évközi 20. vasárnap

-          Bixad

-    Augusztus 14. - Évközi 20. vasárnap

-          Krasznabéltek

-    Szeptember 25. - Évközi 26. vasárnap

 

P 1035/ 2010

Magyar állampolgársági kérelem

Bizonyára mindenki értesült arról, hogy 2011. január 1-től kérelmet lehet benyújtani a magyar állampolgárság megszerzésére. A kolozsvári főkonzulátusról a következő hasznos információkat kaptuk.

Az új törvény az állami és egyházi anyakönyveket fogadja el. A felmenő vagy a kérelmező magyar állampolgárságának igazolására elfogadható okirat elsősorban az állami anyakönyvből kiállított születési, vagy házassági, vagy halotti anyakönyvi kivonat! Ha valaki ennek ellenére az egyháztól igényli vagy indokolt oknál fogva nem tudja az állami anyakönyvezetéstől beszerezni a szükséges iratot, legyünk segítségére. Ilyen esetben az igazolás ellenértéke 15 RON.

Mellékletben található a három típusnyomtatvány, melyeket ebben az esetben használni kell. Ezek tartalmilag nem azonosak az egyházmegye szokványos anyakönyvi kivonat igazolásaival.

Részletes tájékoztató található a www.allampolgarsag.gov.hu honlapon.

 

P 1036/ 2010

Plébánosi vizsgát tett

Tekintettel arra, hogy az érvényben lévő egyházmegyei előírások, valamint az 521. kánon 3.§. értelmében a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán 2010. november 18-án sikeres plébánosi vizsgát tett, f.é. december 15-i hatállyal Ft. Récsei Norbert plébánosi címet kap mindazon jogokkal és kötelezettségekkel, amelyekre az ET vonatkozó kánonjai utalnak. Plébánosi címét akkor használhatja, ha ennek megfelelő beosztást kap.

Lelkipásztori munkájára, most már ezen új minőségben is, Isten bőséges áldását kérem és sikeres eredményeihez gratulálok.

 

 

Szatmárnémeti, 2010. december 17.

 

püspök

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro