RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 29.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
2011-01 Egyházmegyei Közlemény
2011. 02. 28.     

 

EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK - I./ 2011.

P 104/2011

Köszönet a 2010. évi támogatásért

Az egyházmegye főpásztoraként köszönetet mondok Paptestvéreimnek és az egyházmegyében szolgáló Szerzeteseknek, hogy az elmúlt évben is segítségemre voltak az egyházmegye szolgálatában, amikor a rájuk bízott közösség lelki javát felelősségteljesen és áldozatkészen vállalták.

Köszönet Kedves Híveimnek is, hogy az elmúlt 2010-es évben vállalták egyházközségük anyagi fenntartását, a helyi terheken túl a központi járulékok befizetését, melyek által lehetővé tették papnövendékeink taníttatását és központi intézményeink zavartalan működését. Áldozatvállalásukért külön hálás vagyok, mivel egy olyan évben vállalták ezt a többlet áldozatot, amikor az egész ország és így híveink is anyagi gondokkal küzdenek.

Mindezekért ismételten és őszintén köszönetet mondok mindenkinek!


P 105/2011

Éves statisztika


Őszintén megköszönöm a Paptestvéreknek, hogy az éves statisztikát rendszeresen elkészítik és eljuttatják a Püspökségre. Kérésem, hogy a filiákról külön nyilvántartást vezessünk, nagyon kevés kivétellel, meghallgatásra talált. Ismételten kérem a Paptestvéreket, hogy a 2011-es évben is folytassák a filiák máterhez hasonló külön nyilvántartását.

 

P 106/2011

Fakultások meghosszabbítása

A P 56/2010. szám alatt engedélyezett fakultásokat (felmentés a vegyes-vallású házasságokra 1125. kán., illetve az abortusz bűne alóli feloldozás) a meghatározott feltételek mellett a 2011-es évre meghosszabbítom.

 

P 107/2011

2011-ben jubiláló paptestvérek

Aranymisés, december 8-án: - Groszhárdt Ferenc - tb. kanonok, plébános

- Knecht Béla - tb. kanonok, plébános

Ezüstmisés, június 22-én: - Kiss Ernő Antal - plébános

- Merlás Tibor - tb. főesperes, plébános

- Skurka Dezső - plébános

70 éves: - Ardai L Attila - kanonok, nyugdíjas - május 22.

- Heinrich Ferenc - tb. kanonok, plébános - július 19.

- Márton Áron - c. esperes, nyugdíjas - szeptember 3.

- Kühn Pál -tb. kanonok, nyugdíjas - december 23.

60 éves: - Teffenhart István - plébános - november 12.

50 éves: - Kakucs Béla - fr. Szilveszter ofm - április 20.

40 éves:          - Dr. Vik János - egyetemi tanár - április 4.

- Fromherz Attila - plébános - július 31.

- Tzier Ernő - plébános - szeptember 27.

30 éves: - Urbán János - fr. Erik ofm - január 1.

- Buna János - i.h. lelkész - április 11.

- Román János - plébános - május 5.

- Kovács István Attila - i.h. lelkész - június 20.

Gratulálunk Paptestvéreinknek és kívánunk Istentől megáldott hosszú életet, további eredményes munkavégzést, jó egészséget és sok lelkipásztori örömet!

 

P 108/2011

Egyházmegyei gyűjtések 2011-ben

- Nagypéntek (április 22.)          - a Szent Sír javára

- Szent Péter és Pál apostolok ünnepe (június 29.)       - Péter fillérek

- Október harmadik vasárnapja (október 16.) - a Missziók javára

- Évközi 33. vasárnap (november 13.)             - a Caritas céljaira

 

P 109/2011

Márciusi papi rekollekciós napok

Az elmúlt évekhez hasonlóan március hónapban lelkinapokat szervezünk egyházmegyénkben a Szeretetszolgálat Éve kapcsán. A  rekollekciós napokat Fr. Barsi Balázs ferences atya vezeti.

-         Március 21.-én (hétfőn) 11 órakor - Szatmárnémetiben, a Püspökség előadótermében a szatmári, erdődi és ugocsai esperesség papjai részére.

-         Március 22.-én (kedden) 11 órakor - Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban a két nagykárolyi esperesség papjai részére.

-         Március 23.-án (szerdán) 11 órakor - Nagybányán, a Szentháromság Plébánián a nagybányai és a máramarosszigeti esperesség papjai részére.

 

P 110/2011

Tavaszi szenátusi gyűlés

Értesítem a Papi Szenátus tagjait, hogy f.é. március 28-án (hétfőn) 11 órakor a Püspökségen tartjuk a szenátusi gyűlést.

 

P 111/2011

Tavaszi papi gyűlés

 

Tisztelettel értesítem a Paptestvéreket, hogy f.é. április 11-én (hétfőn) 10 órakor a Püspökség előadótermében tartjuk a tavaszi papi találkozót. Ft. Dr. Holló László egyetemi tanár tart előadást. Kérek mindenkit, legyen pontos!

P 112/2011

Nagycsütörtöki krizmamise

Nagycsütörtökre szeretettel hívom és elvárom minden Paptestvéremet a Székesegyházban 10 órakor celebrálandó krizmaszentelési misére. Legyen ez a nap papi egységünk igazi kifejezője. A szentmise után közös ebéd lesz a Püspökségen, melyre szeretettel várok mindenkit!

P 113/2011

Esperesek és esperesi titkárok tavaszi gyűlése

Az esperesek és esperesi titkárok tavaszi gyűlését f.é. május 9-én (hétfő) 11 órakor tartjuk a Püspökségen. A gyűlés témáit kellő időben minden kerületi esperesnek megküldjük.

 

P 114/2011

Triduum - előkészítő Scheffler János boldoggá avatására

Kérem a Paptestvéreket, hogy a nagyböjt I.-II.-III. vasárnapján az előre elkészített és a mellékletben található prédikációt használják minden szentmisén. Tekintsük közös ügyünknek az előkészületi időt és tegyünk meg mindent, hogy híveinket is méltóképpen felkészítsük erre a szép ünnepre.

 

P 115/2011

Scheffler János boldoggá avatása az egyházmegye búcsúünnepén

Scheffler János boldoggá avatása és az egyházmegyei Jézus Szíve búcsú időpontja 2011. július 3-án (vasárnap) 10 órakor lesz a Székesegyház előtti téren.  A szentmise főcelebránsa és szónoka Eminenciás Erdő Péter bíboros úr. A Szentatya képviseletében a boldoggá avatást Eminenciás Angelo Amato bíboros úr végzi.

Szeretettel kérem Paptestvéreimet, hogy híveikkel együtt vegyenek részt egyházmegyénk eme kiemelkedő és jelentős eseményén.

 

P 116/2011

Diakónus- és papszentelés

Értesítem Paptestvéreimet, hogy 2011. július 9.-én (szombaton) de. 10 órai kezdettel a Székesegyházban diakónus- és papszentelés lesz, melyre szeretettel hívom a Paptestvéreket.

Híveinkkel együtt imádkozzunk a szentelendőkért, hogy Krisztusnak és egyházmegyénknek mindhalálig hűséges szolgái legyenek!

 

P 117/2011

Augusztusi papi lelkigyakorlat

Az idei papi lelkigyakorlat augusztus 29.-én (hétfőn), 18 órakor szentmisével és bevezető elmélkedéssel kezdődik az erdődhegyi „Helga Winter" Közösségi Házban és szeptember 1.-én (csütörtökön) közös ebéddel ér véget.  A lelkigyakorlat vezetésére Ft. Varga László kaposvári irodaigazgató urat kértem meg.

Minden Paptestvért meghívok és elvárok a lelkigyakorlatra.  Kérem, hogy ezekre a napokra ne vegyenek fel miseszándékot. A hívek meg fogják érteni, hogy lelkipásztoruk lelkigyakorlaton vesz részt.

 

P 118/2011

Plébánosi vizsga

A gyulafehérvári főegyházmegye ebben az évben is megszervezi a plébánosi vizsgát azoknak, akik a feltételeknek eleget tettek és szeretnék a plébánosi címet megszerezni.

A plébánosi vizsgára f.é. november 17-én csütörtökön kerül sor Gyulafehérváron.

Kérem és buzdítom Paptestvéreimet, akik még nem tették le a plébánosi vizsgát, hogy éljenek a lehetőséggel.

 

P 119/2011

Évi orvosi kivizsgálás

Az idei évben is vállalják a West Medicaban rendelő orvosok papjaink kivizsgálását. Csatolva megtalálható a részletes információ. Szeretettel kérem a Paptestvéreket, hogy a rendszeres egészségügyi szűrést mindenki vegye komolyan.

 

P 120/2011

Zarándoklatok

Amint a SZERETETSZOLGÁLAT ÉVE programfüzetében olvasható, az idei évben is szervezünk zarándoklatokat (Szentföldre, Csehország - Prágába, Lengyelország - Krakkóba, Magyarország - Mátraverebélyre, Olaszország -Rómába) az egyházmegye hívei számára.

Kérem a Paptestvéreket, hogy hívják fel a hívek figyelmét ezekre a zarándoklatokra, a mellékelt szórólapokat és a plakátot pedig tegyék elérhetővé az érdeklődők számára.

P 121/2011

Köszönet a haiti földrengés áldozatai számára végzett gyűjtésért

A Romániai Caritas Konföderáció kezdeményezésére és a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia ajánlásával tavaly év január 31-én egyházmegyénkben gyűjtést rendeltem el, mely példaértékű együttérzésről és segítőkészségről tett tanúságot. Mellékletben található a Konföderáció részéről egy beszámoló és köszönetnyilvánítás, melyet kérem ismertessünk a Hívek előtt. Magam részéről őszinte hálámat fejezem ki minden adományozónak az összefogásért.

 

P 122/2011

Könyvajánló

A püspökség titkárságán még kaphatók Fr. Barsi Balázs ferences atya könyvei, valamint nagy Szentírás 40 RON és hívek Zsolozsmáskönyve 45 RON.

 

 

 

Szatmárnémeti, 2011. január 26.                                                                                                                                                                 † Jenő

püspök

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro