RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
A Plébánosra emlékeztek
2011. 05. 8.     

 

A boldoggá avatás előtt álló Scheffler János püspök, egykori nagymajtényi plébános emléke előtt tisztelegtek a nagykárolyi főesperesség papjai és hívei.

Május 7-én zarándoklattal egybekötött ünnepi szentmisét tartottak Nagymajtényban, Ft. Reszler Mihály főcelebrálásával. A szentmise ünnepi szónoka Ft. Néma Sándor kálmándi plébános volt, aki lelkesítéssel szólt a helyi hívekhez és zarándokokhoz. Mint elmondta, az 1923. és 1925 között Nagymajtényban papi szolgálatot teljesítő lelkipásztor elsősorban a hívek lelki életének emelésében elért sikereivel maradt meg a közösség emlékezetében, de áldásos munkája a templom és az iskola ügyét is segítette az akkori igen nehéz időszakban.

Néma atya prédikációjában a hívek és a papság egymásrautaltságára mutatott rá, amikor a "sacerdos" (pap, papság) fogalmával a papot az egyházközösség Istentől kapott ajándékának nevezte, aki az Istentől jövő ajándékokat közvetíti az őt befogadó rábízottaknak.

 

A szentmise áldását követően a jelenlevő hívek közelről is megtekinthették az egykori plébánosukat ábrázoló festményt, majd a plébánia történetét leíró "Historia Domusba" való saját kezű bejegyzéseit. Nagy érdeklődéssel nézték meg ugyanakkor azt a fotóritkaságot, amely az 1924-es Máriaradnára zarándokoló elődeiket ábrázolja - mintegy 80 fős létszámban - Scheffler János vezetésével.

 

A közelgő boldoggá avatás a nagymajtényiak, domahidaiak és gilvácsiak számára is várva várt esemény, melyre a szombati szentmise után is tovább készülnek jelenlegi plébánosuk, Ft. Veres Attila vezetésével. Ahogy kérésükként megfogalmazódott: „Dr. Scheffler János legyen továbbá is egyházi életünk jó pásztori vezetője, az Istentől jövő ajándékok kiosztója, nemsokára már hivatalos formában is a boldogok társaságából."


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro