RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 29.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
A béke előmozdítói
2016. 01. 23.     

Kereszténynek lenni folyamatos munkálkodást jelent a krisztusi példa felmutatásán - mondták a péntek este tartott ökumenikus ima alkalmával.

 

A Krisztus-hívők egységéért, a békéért imádkoztak január 22-én, pénteken délután fél öttől a szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyházban. A város református, görög- és római katolikus hívei mellett más felekezetűek is beültek a templom padjaiba meghallgatni az ökumenizmus-, a testvéri egyetértés iránti vágyból született gondolatokat. Hiszen akik Krisztusban hisznek, akik keresztények, mindannyian testvérek - hangzott el a szervező Sant'Egidio Közösség képviselőjének köszöntőjében.

 

Az első elmélkedésben, Ft. Stan Zsolt görögkatolikus parókus a testvéri szeretetből megvalósuló örömhirdetésre buzdított: „Ma, amikor a keresztény egységért imádkozunk közösen, azért is imádkozunk, hogy ismerjük fel a küldetésünket. Ugyanis minden kereszténynek küldetése van és ha elmozdulunk ennek megvalósításában, akkor mi is az öröm hirdetői leszünk. Mások tőlünk hallanak majd Krisztusról, ők pedig segítségül hívják az Ő nevét, és bízunk benne, hogy üdvözülnek. Hiszen aki az Ő nevét hívja segítségül üdvözül. Hiszünk Jézus Krisztusban, a békében és az egységben."

Nt. Király Lajos református lelkipásztor a szeretetközösségek fontosságát emelte a hallgatóság elé: „A közösséget összefogó szál a szeretet parancsa. Isten azért hívott ma is egybe, hogy a szeretetközösséget éljük meg. Ő a szeretet legnagyobb példáját adta, és gondot visel a testünkre és a lelkünkre egyaránt. Keressük a vele való találkozás alkalmait egyéni imáinkban és a közösségben, együtt is!"

 

Ft. Dumitru Roman görögkatolikus esperes a béke ajándékának megőrzését kérte az ökumenikus törekvésekben is: „Krisztus nevében egyesítjük az erőinket, hogy a békét és a megbékélést mozdítsuk elő. A béke ajándékát kérjük mindenre, és ez az ökumenikus törekvésekből is elhagyhatatlan. De nem tekinthetünk el a világban levő istentelenségtől, lelki szegénységtől sem. Induljunk el nem csak a keresztény testvérek, hanem a Krisztust még nem ismerők felé is. Tegyünk tanúságot Istenről, szenteljük meg életünket és kérjük a Szentlélek irányítását."

 

Ft. Hársfalvi Ottó római katolikus általános helynök az emmauszi tanítványok útjának története kapcsán mondta, a csalódottságot fel kell, hogy váltsa a misszió: „Sokszor mi is csalódottságot érzünk a kiüresedő templomok, a fogyatkozó közösségek, az átalakuló vallásos élet láttán. 2012-2013 között a Szatmári Egyházmegyében a Misszió Éve volt. Akkor sokszor hangsúlyoztuk, tanúságtételre, kilépésre, misszióra van szükség. Megerősíteni a hitüket megélőket, de észrevenni és odafordulni a távollevőkhöz is. Együtt járunk az úton mindannyian, és Krisztus csatlakozott hozzánk. Lángoljon hát a szívünk, ahogy egykor az emmauszi tanítványoknak. A hívő embereknek lánglelkűeknek kell lenniük. Csak akkor leszünk sikeresek a dolgainkban, ha a lángoló szíveinket összetesszük."

 

Az ökumenikus imaóra a könyörgésekkel, a Miatyánk közös elimádkozásával folytatódott, majd a békeköszöntést követően Ft. Hársfalvi Ottó áldásával ért véget. Az imaórán - annak elején, az elmélkedések között és a végén - közreműködött a Kálvária templom Adoremus kórusa.

Ft. Stan Zsolt görögkatolikus parókus

Nt. Király Lajos református lelkipásztor

Ft. Dumitru Roman görögkatolikus esperes

Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök

könyörgések

A Miatyánkot együtt imádkozták, majd Ft. Hársfalvi Ottó áldásával indultak haza a hívek

A Kálvária templom Adoremus kórusa énekelt az imaóra elején, az elmélkedések között és az imaóra végén


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro