Isten Fia testet öltött, megízlelte a földi életet, vállalta sorsunkat a kísértésekkel, a szenvedésekkel és a gyötrelmes halállal. Mindenkinél többet adott és mindenkinél többet vállalt. Mindezt pedig nem magáért tette, nem neki volt rá szüksége, hanem nekünk. Jézus Krisztus élete egész és kerek, így mindent az életmű tudatában és ismeretében lehet vizsgálni, de az egyes mozzanatok: a tanítások, a példák, a csodák külön is érvényt és értelmet kaptak.

Nagyböjti időben figyelmünk Krisztus szenvedésére és kereszthalálára irányul. Olvassuk az evangéliumot, újra és újra felidézzük magunkban a már gyermekkorunkból ismert sorokat, eszünkbe jut apostoli hitvallásunk, benne: „Szenvedett Poncius Pilátus alatt, Keresztre feszítették, meghalt és eltemették". Katolikus vallásunk annyi szép hagyományával segít minket felkészülni Húsvét misztériumára, talán csak a befogadás és egy kis elhatározás szükséges, hogy az ünnepet megéljük.

Már Hamvazószerdától megkezdődik böjtünk, amivel egy kicsit eltávolodunk a mindennapi kényelmektől, az élvezetektől és nem csupán a húst vonjuk meg magunktól, hanem talán az életünket is egy kicsit más szerint alakítjuk. „Emlékezz ember, hogy porból lettél és porrá leszel"- halljuk a templomban és elgondolkodunk életünk materiális jellegén, a kötődéseinken, amelyek sokszor nem engednek elrugaszkodni, egyszerűen és a szeretet szerint élni. A böjt pedig erre is lecke: Mennyire tudok egyszerűbben élni, kevesebb televízió-nézéssel, internetezéssel, szórakozással, vagy épp étellel? Eszünkbe jutnak vajon azok, akiknek mindez nem áll a rendelkezésükre?

Jézus az utolsó vacsora közös elfogyasztása után azt mondta, „többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában" (Lk 22,16) „nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa" (Lk 22,18). A vacsora után az olajfák hegyére ment, virrasztott és imádkozott, amíg el nem fogták. A tanítványokat is arra kérte virrasszanak és imádkozzanak, nehogy kísértésbe essenek. Ilyen a mi böjtünk is, melyben imádkozunk és ébren, éberen, a kísértéseknek ellenállva készülünk.

Ez idő alatt pedig az imának egy csodaszép formája is a rendelkezésünkre áll: még a virágvasárnapi passió előtt, attól eltérő módon, aktív bekapcsolódásunkkal idézhetjük fel Krisztus keresztútját. Együtt járhatjuk vele a Via Dolorosa-n. Stációról stációra megélhetjük a szenvedés lépcsőit, az ítélettől a kereszthalálig. Egyedül, vagy a templomi közösséggel együtt végigelmélkedhetjük Jézus szenvedésekkel teli útját. Megállunk halálos ítéletének kihirdetésekor. Láthatjuk, ahogy vállára veszi keresztét, elindul és először esik el bűneink súlya alatt. Átérezhetjük találkozását anyjával, Máriával, aki fiát siratja. Gondolatban ott lehetünk Cirenei Simonnal, aki segít a kereszt hordozásában. Veronikával kendőt nyújthatunk. De a kereszt túl nehéz, Jézus másodjára esik el, majd a fájdalomban is vigasztal, szól a síró asszonyokhoz: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok" (Lk 23,28). Harmadszor is elesik, de felér a hegyre, ahol megfosztják ruháitól és a keresztre szegezik.

Megrázó képek, ahogy a Mindenható Isten fia, Jézus, a kísértő szavak ellenére sem szabadítja meg magát, hanem engedi, hogy megalázzák, megkínozzák, és megfeszítsék. Az eddig sem védekező testet most bárki elérheti, ecetet adnak neki... Meghal a kereszten, leveszik, visszaadják szenvedő Anyjának, majd eltemetik. Az utolsó stáció csenddel ér véget. Hatalmas csend és várakozás kel a lelkünkben, érezzük: így nem érhet véget. Ugyanígy érezhettek a jelenlevők is - Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalómé - Jézus halálakor csendet, gyászt, fájdalmat.

Megdöbbentő mozzanat de egyben átható is, hogy minden keresztút végén nem ünnepelhetjük még a feltámadást. Nagyböjtben újra és újra végigjárjuk, és ahogy egyre többször megyünk együtt Jézussal, úgy érezzük egyre közelibbnek, úgy hat át egyre jobban minket is a szenvedéstörténet.

Mi az amit magunkkal kell vigyünk az útról? Szomorúságot? Fájdalmat? Megdöbbenést? Talán nem ezeket, sokkal inkább biztatást! Erőt meríthetünk abból a Krisztusból, aki nem csupán életével, de halálával is példát mutatott. Az olajfák hegyén Ő is félt, de az Atyára bízta magát: „'Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!' Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott" (Lk 22,42-43). A gonosz Őt is megkísértette, de akkor is vitte keresztjét és nem szállt le róla. Kitartott végig és kiitta kelyhét. Ugyanígy nekünk is ki kell tartanunk mellette és nem csak nagyböjtben, amikor különösen igyekszünk magunkat megtartóztatni, hanem életünk minden napján.

A keresztutat járjuk. Nagyböjtben Krisztus keresztútját, és mindig éltünk nagy keresztútját. Imádkozzunk azért, hogy Jézushoz hasonlóan ellent tudjunk mondani minden kísértésnek és ha néha még nehéz is keresztünk, ha el is esünk vele, akkor is fel tudjunk állni újra, és Krisztus-követőként tudjuk vinni utunk végig. Hiszen Ő mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen" (Lk 9,23).

Stáció a nagykárolyi Szentháromság Kápolna udvarán