RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 28.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
A kiégés ellen
2012. 10. 25.     

A hivatásukban való elfáradás megelőzéséről beszélgetnek szombati képzésnapjukon az önkéntes beteglátogatók.

 

Havi találkozója megtartására készül a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye önkéntes beteglátogatói köre. Október 27-én, szombaton, a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánia közösségi termében reggel kilenc órától gyűlnek össze, ahol Gajdos Zsuzsa debreceni klinikai lelkigondozó vezet tovább egy, korábbi képzésnap alkalmával megkezdett témát. A segítő személyiségének gondolatkörét bővítik. Míg áprilisban a nyitottság fontosságáról, a kapcsolatok lélektanáról, valamint a jó és rossz emberi tulajdonságokról beszélgettek - az említett vonatkozásban -, most az önkéntes beteglátogatók lelkesedése megtartásának eszköztárát mérik fel.

 

Az elfáradás, kiégés elleni védekezés lehetőségeit veszi számba tehát előadásában Gajdos Zsuzsa, ezt követően pedig a résztvevők saját érzéseiket, tapasztalataikat is elmondhatják a kiscsoportos megosztásban, majd Isten-vágyukat fejezhetik ki -élményüket erősíthetik, képelmélkedés által. A találkozó délután ér véget, az elmúlt hónapban, beteglátogatás során megélt nehézségek és örömök megvallását követően. A szombati alkalomra a régi barátok mellett várják a csatlakozni vágyókat, az egyházmegyei önkéntes beteglátogatói körhöz tartozni akarókat.

Az áprilisi találkozó képe


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro