RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 16.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Nagy tömeg követte Jézust, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jn 6,1-15

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
A ministráns identitása Jézus barátsága
2010. 06. 6.     

Egyházmegyei ministránstalálkozót tartottak június 6-án Kaplonyban, a Szent Antal plébánián.

 

Immár kilencedik alkalommal tartottak a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében ministránstalálkozót, melyre Szatmár és Máramaros megyék számos plébániájáról érkeztek csoportok. Olyan IV-X. osztályos fiatalok vettek részt az idei találkozón is, akik otthon, plébániájukon gyakran ministrálnak, jelen vannak egyházközösségük életében, tevékenyen részt vesznek a szentmiséken.

 

Idén a kaplonyi Szent Antal plébánia adott otthont a találkozónak, melyre közel százhatvan ministráns jött el plébánosaik kíséretében. A napot bemutatkozással kezdték, melyre minden csoport megadott tematika szerint - a szamariai asszony bibliai történetéből merítve - készült, majd szentmisén vettek részt, Ft. Reszler Mihály nagykárolyi főesperes celebrálásával.

 

A fiataloknak, az immáron tíz éve egyházmegyei ministránslelkészséget betöltő Ft. Danku Balázs tartott prédikációt melyben a lelki szomjúságról beszélt. A fiatalokat számtalan tervük, reményük mellett egy olyan vággyal szembesítette, amely nem megnyerni, hanem elnyerni akar valamit. Mint mondta, az élet elnyerésének a vágya az, ami őket a templomba, a ministráláshoz szólítja. Ahogy ugyanis kiemelte, a szentmise forrás, a kegyelem forrása. „Amikor szentmisére jövünk Jézushoz jövünk úgy, hogy nem csak egy liturgikus fenséget, szépséget játszunk el, hanem az eukarisztia jelentése szerint örömteli hálaadást élünk meg. Aki tud hálát adni, köszönetet mondani, az tud megszólítva, meghívva lenni és kinyílni. A ministráns identitása ugyanis nem csak a szolgálat és válasz, hanem Jézus közelsége és barátsága is."

A találkozó egyik fontos része volt a plébánia udvarán zajló akadályverseny, melyen pontokat gyűjthettek a résztvevő csapatok. Ezen pontozás alapján alakult ki a végső sorrend, melyen idén harmadik lett a batizi Szent József plébánia csapata - ők ingyen vehetnek részt a jövő évi ministránstalálkozón -, második a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária plébánia csapata - ők egy kiránduláson vesznek majd részt -, míg első a nagykárolyi Kalazanci Szent József plébánia csapata lett - ők együtt reggeliznek majd a Püspök atyával. A díjak mellett azonban maga a találkozó is nagy élmény volt minden résztvevőnek, hiszen a napsütéses időben, a szabadban, imádsággal és játékkal együtt eltöltött idő a legnagyobb ajándék.


1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36      Play         Stop
Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro