„Láttam az urat, s ezt mondta nekem" (Jn 20,18) mottóval tartották a Szatmári Egyházmegye ifjúsági táborát augusztus 25. és 30-a között, a Hargita megyei Szentegyházán, melyre mintegy ötven gyermek és fiatal ment el. A tábor alatt volt idejük megismerkedni egymással és megismerni egymás gondolatait, feszítő kérdéseit, keresésük útját és irányát. A csoportos beszélgetések alkalmával rájöttek: nincsenek egyedül, álmaik, vágyaik, nehézségeik társaikkal közösek, s egy azonos pontban feloldódnak, Istenben. Ehhez pedig meg kellett nyugodni a zavaros hétköznapoktól, sokféle ingertől eltávolodva, egy hegyekkel és erdővel, a természet tisztaságával és szépségével átitatott helyen.

A Szent Gellért Alapítvány háza és annak környéke ideális helyszínnek bizonyult, hamarosan mindenki maga mögött tudta hagyni zakatolását, és egymásra, Istenre figyelt. Az Ifjúsági Iroda által összeállított program ezt segítette elő a lelki alkalmakkal, kirándulásokkal, közösségépítő játékokkal, kulturális csemegékkel. Rögtön a megérkezés után, az első estén a természet templomában tartották alkonyba nyúló szentmiséjüket, és onnantól minden nap imádkoztak, elmélkedtek, a gondolatébresztő előadások kapcsán beszélgettek. Volt aki előbb, s volt, aki később nyílt meg, és osztotta meg társaival lelke mélyének örömeit, kétségeit. Az erőt próbáló, kezeket egymáshoz-kulcsoló túra a Vargyas-szorosba és annak barlangjaiba, a Békási-szoros rettentő meredeksége és magasba-emelése, a Gyilkos-tó látványa, de a tábor központjának tiszta és méltóságteljes környezete mind oldották, tisztították a gondolatokat, segítették az otthontól, a mindennapoktól való elszakadást, a mélyre hatolást.

A résztvevők megismerkedtek a népi motívumokat őrző kézművességgel, meghívott előadó kísérésével élhettek is az alkotás örömének, majd helyi néptáncosok tanítottak mozdulatokat, nótát - együtt táncoltak és énekeltek a szatmári ifjúsággal. A marosvásárhelyi Remény Együttest vendégül látva, koncertjükön passiót hallgattak, majd énekeltek együtt egyházi ifjúsági énekeket késő estébe nyúlóan. A változatos programban pedig volt egy erős, mindent érintő közös vonal: végig Jézus Krisztusra figyeltek, őt keresték a természetben, a világban, önmagukban és a játékban is. Egy nem várt esemény hatására, nehézségeket és fájdalmat megélő társukkal együtt érezték a kihívást és az Istenre hagyatkozást. Volt aki megtehette, hogy a tábort elhagyva elkísérte őt, mások imájukban kísérték végig megpróbáltatását.

A reggeli és esti imák csendjében, a csíksomlyói kegytemplom Szűzanyához emelt gondolataiban mind ott volt a kérés és a hála.

A legnagyobb érzéseket előhozó momentum azonban egészen biztosan az utolsó előtti nap szentségimádása volt, amikor Ft. Vass Loránd ifjúsági- és ministránslelkész vezetésével szemlélték az Oltáriszentségben velünk maradó, és életükben jelenlevő Krisztust, a csendet, amelyben mindig megtaláljuk. A Tábor-hegyi megdicsőülés története kapcsán így elmélkedett: „Uram, jó nekünk itt lennünk - kiáltott fel Péter apostol örömében. Sokan, a felkiáltásban érezhetjük, hogy Péter meg akarja állítani az időt. Látja a Jóisten dicsőségét, átformálja őt Isten közelsége és szeretné ezt a pillanatot megörökíteni a maga számára. Így van ez velünk is, amikor boldogok vagyunk, és ezért szoktunk gyakran ilyen eseményekkor fényképet készíteni. Péter apostol megtapasztal valamit az Isten közelségéből és hihetetlen boldogság járja át a szívét. Az embert az teszi igazán emberré, hogy szívében él a vágy Isten közelsége után. Péter sátrat akar építeni és le akar horgonyozni. Talán veled is előfordult, hogy megtetszett a táj, megálltál, leütötted a sátradat, elidőztél, gyönyörködtél a természet szépségében. Ott akartál maradni, mert számodra ott, azon a helyen összeértek a vonatsínek, valahol érezted azt, hogy a menny és a Föld találkozik, és nem szerettél volna onnan elmenni. Mikor érezted utoljára a lelkedben a vágyat az Úrral való csendes együttlét után?... Mi a csend? Írók és költők, nagy emberek mintha mind ezt áhították volna. Altató és szerelmes énekek nyugtató hangulata, remegő pillanat, melyben levegőt sem veszünk, mert tudjuk és érezzük, az igazán nagy dolgok a csendben születnek meg. Csendben sír fel a gyermek egy viharos és talán hangos szülés után. Csendben halljuk könnyeink kopogását, amikor egy jó barátot elveszítünk és ott állunk koporsója mellett. Ott csak mi vagyunk és a magunk fájdalma. Csendben és halkan mondja ki egyik ember a másiknak azt a szót, hogy szeretlek. A csend, amely soha nem kér és követel, nem akar rád telepedni, és nem akar rémisztő erőként befolyásolni, csak egyszerűen hangulatot ad a te örömeidnek, bánataidnak. Arra kérlek, vigyázz, hogy mindig legyen egy-egy pillanat, amikor megállva és végiggondolva megérezheted és megtapasztalhatod: a Jóisten szeret téged."

A tábor sokak számára változást hozott. Többen így, vagy úgy elmondták, hazatérve már nem tudnak többé úgy élni, mint addig. Még közelebb kerültek Krisztushoz, és még jobban akarják az ő csendjét, társaságát, jelenlétét az életükben.

Még több kép az egyházmegye Facebook oldalán!

Videók:

Hangulatjelentés az ifjúsági táborról (6 perces)

Részletes videóösszefoglaló a táborról (28 perces)

Fotók: