Szatmárnémetiben a Szent Család templomban és a Szentlélek templomban, Nagykárolyban a Szent László közösségi házban, Nagybányán a Szent József templomban, Krasznabélteken a plébánián és Börvelyben szintén a plébánián találkoztak a helyi közösségek, hogy szentignáci elmélkedésekkel haladjanak együtt a húsvéti öröm felé.

„Te, az életre hívó szó" címmel, az öthetes lefutású hétköznapok lelkigyakorlatában hetente egyszer találkoztak és osztották meg az elmélkedésekkel kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat, valamint gyűjtöttek újabb útravalót. A találkozások ugyanakkor hasznosak voltak a közösségeknek is, nem csupán az egyénnek, hiszen ez előbbiek így épülnek, folyamatosan formálódnak. Ez a személyes és közösségi fejlődés sejlik fel az egyik résztvevő heti beszámolóiból is, melyeket alább olvashatnak:

Egy nagykárolyi találkozás alkalmával készült kép

Első hét

1. nap. Körülvesz a csend... úszom benne...jó itt lenni, érezni, megnyugodni. Ezt kerestem, vágytam erre.  Majd látom, érzem és kérem a Fényt. Ez a Te Fényed, és most az enyém is. Kitölt, átmelegít... félve, üresen jöttem eléd, és most parányi lényem mely kitölti a végtelen űr egy piciny részét,  telve van fénnyel. És nyugalommal, és Lélekkel. És most itt állok fényszoborként, lehajtott fejjel és imám keres Téged. Hitem hozott ide, féltem elébed jönni, tudtam, nem vagyok méltó, mert árnyak is élnek lelkemben, de mégis hozzád esdem, mert csak Te adhatsz erőt tovább menni, és ugyanakkor töretlen hitet az örök végtelen létezésében....

2. nap. Ma a látás ad nyugalmat lelkemnek. Elmélkedésem az összes érzékeimről szól, de a látás, a környezet befogadása jelenti az igazi beolvadást a fölségesbe. Máriapócs ragyogása, díszes tisztelgése a Szűzanya előtt, tölti be délelőttömet majd két órán keresztül. Jó lenne, ha itt tartanánk a következő találkozót, hogy elmélyedhessünk együtt, veletek ebben a mély lelki csodában. Imám az érzékeim megnyitásáért itt igazán, teljesen érezhetően hallgattatik meg....

3. nap. Hallani a csendben a várva várt üzenetet..... sikerül végül is, igaz, kis segítséggel. A gipszszobor képe és a vasárnapi mise üzenete döbbent rá, hogy a hang mindvégig velem van, csak éppen nem hallom, mert elnyomja a világ zaja. Pedig hallanom kéne, hiszen bennem van, lelkemben szólal meg és súgja szüntelen „itt vagyok, veled vagyok". De én eddig kifelé figyeltem mindig, vártam hogy halljam mint a harangok zúgását. Igen, erre a belső hangra lettem hangolva, csak éppen nem füleltem kellőképpen.......

4. nap. Ma kicsit zavarodott lettem, a belső csend után amit megszoktam már és amiben már olyan könnyen megtaláltalak, a zajos külvilágban imádkozó füleimmel sem tudom kiszűrni a hangod Istenem. Pedig ott is vagy, tudom jól, hogy szólsz ott is hozzám. Mindazzal, ami naponta történik. Igen, a hétköznapok csodáival, különös történéseivel, imameghallgatásaival, és megannyi dologgal, ami körülvesz minket nap, mint nap. És mindez összhangban a belső hangokkal..... Talán ha még jobban akarom hallani, hallani is fogom megnyugodva; és ezért most hálám Neked szól, Neked akire mindent rábízhatok, hiszen minden mögött Te állsz. Hálás vagyok most annak a léleknek is, aki kezemet fogva, gondolataim érzéssel irányítva, ebben a lelkigyakorlatban, rávezetett erre a felismerésre.

5. nap. A képek napja... nem mintha eddig nem lettek volna jelen ezekben a napokban....de most valami más történik, keresem az énem képi kifejezőjét. Memóriám tengeréből egymás után villannak elő életem képkockái, de nem állok meg egyiknél sem. A sok képből viszont lassan szeretteim arca formálódik ki, igen ők, akiktől a szeretet energiáját kaptam és kapom nap, mint nap. És ez az az energia, ami az imáimhoz kell, amivel Hozzád tudok repülni, nyílt szívvel, és amely segítségével biztonságban leszek Nálad.....

6. nap. És most már itt vagyok, Veled.. és mivel vagyok és létezem, bár csak porszemként is, de már bátran kezdem: „Mi atyánk...."

7. nap. Most mit szeretnék még elmondani? Talán csak annyit, hogy jó nekem itt lenni...