Uram, lelkemet a te képmásodra teremtetted, önts belém nagy vágyakozást, hogy találkozzam veled az Oltáriszentségben.

Boldog Celestina Donati

Oázisunk szíve nagyot dobbant és életre kelt szombaton délben. Örömteli várakozással készültünk, különösen új épületbe költözött gyermekotthonunk megáldása óta arra, hogy az a terem, ahová az Oltáriszentséget vártuk, a szó legszorosabb értelmében kápolna legyen. Szűz Mária neve napján a püspök atya megszentelte a tabernákulumot, majd elhelyezte benne a legszentebb Oltáriszentséget, mely jelenlétével teljessé teszi emberi, szerzetesi, nevelői, családi életünket.

Szívünk-lelkünk számára újabb tápláló forrásokat feltáró szentbeszédében a püspök atya a napi evangélium nyomán Mária és Erzsébet találkozásában mutatta fel jelenlegi élethelyzetünk Istentől való megáldottságát.

Kettejük találkozása ott kezdődik, amikor a két, egymást tiszta szívvel, mély lélekkel szerető ember megpillantja egymást. S mert szeretetük nagysága és tisztasága olyan mértékű, a tekintetük Istenig hatol. Ezért lehetséges, hogy Erzsébet meglátja közeledő rokonában, Jézust, az Isten Fiát, s Máriában, Isten Fiának édesanyját. Mindennapjainkban így történik velünk is. Ha tiszta szeretettel tudunk a másikra, a hozzánk közel állóra tekinteni, mi is meglátjuk benne az Istent. Ám ha ez hiányzik, az akadályozza emberi kapcsolatunk kibontakozását is.

Ahogy a jól ismert evangéliumi részt újra magunkba ittuk, új fénnyel mutatta fel magát az a tény, hogy a Szűzanya vitte rokonához az Isten Fiát. Nem hozzájuk érkeztek az első látogatók, hanem az első lépést Mária tette meg Jézussal a méhében. Ugyanígy minden tabernákulum a méhében az Isten Fiát hozzánk hozó Szűzanya jelképe. Minden templom és kápolna szíve a tabernákulum, mert Isten legfontosabb üzenetét hozza el számunkra, maga a Szűzanya siet elénk az Üdvözítővel. Mi pedig Erzsébethez hasonlóan kérdezzük, hogyan érdemeljük meg, hogy a boldogságos Szűzanya közénk hozza az ő egyszülött Fiát.

Erzsébet felismerésből fakadó megrendültségére Mária Isten dicsőítése a válasz. Amikor mi jövünk a kápolnába, s keressük Máriával s az Úr Jézussal a kapcsolatot, a mi találkozásunkkor is fakadjon ajkunkról Isten dicsérete: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben. Fontos ez a találkozásjelenet annak megértésében, hogy amikor az Oltáriszentséghez járulunk, mi vár ott ránk. Ahogy rokonában Erzsébet meglátta Isten Fiát és annak anyját, így találunk rá, így ismerjük fel mi is az Oltáriszentségben Jézus Krisztust.

Ezen a napon a kápolna keresztje is elhelyezésre került. Egyszerű, idealizált kereszt, amelyről hiányzik a korpusz. Élő felkiáltójelként hirdeti, hogy Krisztus feltámadt, nincs a kereszten, ott a tabernákulumban. A kereszt örök jele annak, hogy Istennel való szoros kapcsolatunk elképzelhetetlen kereszt nélkül, áldozatok nélkül. Akik Istenhez közel jutnak, találkozniuk kell a kereszttel. De ez a kereszt már megdicsőült formában van jelen azoknak az életében, akik hisznek benne. Akik Isten szeretetéért szolgálnak, azért a célért munkálkodnak, ők azok, akik Krisztus keresztáldozatában osztoznak, ezáltal kiteljesítik azt, s egybeszövik a mi életünkkel. Mindannyiunknak meg kell hoznunk a magunk áldozatát. Ha hittel hozzuk meg ezt az áldozatot, azon ott van Isten áldása.

Örök törvény, hogy ha a mag, amely a földbe hull, el nem hal, egyedül marad, de ha képes elhalni, sok termést hoz. Kívánom, hogy életetek hozza meg ezt a sokszoros termést - fogalmazott homíliáját lezárásában egyházmegyénk főpásztora, s merjétek vállalni a mindennapi meghalást a munkában, lemondásban, szeretetben, hogy életetek százszoros termést hozzon, s Isten dicsőítésévé legyen.

Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!