Az irgalmasság gondolatköre állt az egyházmegyei önkéntes beteglátogatói kör január 23-i, első találkozójának középpontjában. A résztvevők a világegyházban meghirdetett tematikus év üzeneteit hozták magukhoz közelebb az imát és zsolozsmát követő előadással, amelynek elején az irgalmasság testi (az éhezőknek ételt adni, a szomjazóknak italt adni, a szegényeket ruházni, az utasoknak szállást adni, a betegeket és a börtönben levőket látogatni, a halottakat eltemetni) és lelki cselekedeteit (a bűnösöket meginteni, a tudatlanokat tanítani, a kételkedőknek jó tanácsot adni, a szomorúakat vigasztalni, a bántalmakat békével tűrni, az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, az élőkért és holtakért imádkozni) vizsgálták meg.

Ahogy Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens előadásában kiemelte, útitárssá válni, együtt haladni a mellettünk lévő szükséget szenvedővel, keresztényként mindannyiunk feladata. "Az örömhírt megosztva segíthetjük a nehéz helyzetbe jutott embertársunkat, hogy megtalálja a helyes kapcsolatot Istennel, illetve felfogja, hogy a kilátástalannak tűnő helyzetben is Isten fényében áll. Krisztus nem mondta, hogy a szenvedés, a nehézség jó, megmutatta viszont azt az utat, melyen járva érték születhet a szenvedésből. Az együtt haladás képe azt sugallja, hogy köztünk és a beteg között megosztott emberi sorsok léteznek. Nem járunk-e beteglátogatók és betegek ugyan azon az úton, figyelvén az út menti táblákra? Közös résztvevői vagyunk ugyanazoknak az aggodalmaknak és reményeknek, ízlelgetjük a megpihenés állomásait, az új utak meghódításának lehetőségeit. (...) Amikor együtt haladunk azzal aki szenved, akkor mindig felismerhetjük az előttünk és mellettünk haladó Urat. Ő az aki nyugodt vizek mellé és zöldellő rétekre terelget, aki velünk van akkor is, amikor utunk sötét völgybe vezet (Zsolt 23,4); segít együtt haladni az emmauszi úton, engedi, hogy felismerjük Őt a kenyértörésben; felkínálja a kenyér és a víz vigaszát a fáradtaknak és elcsüggedtek számára  (1Kir 19,6); mint a lélek és a test isteni Szamaritánusa, megáll az úton, amely Jeruzsálemből megy Jerikóba - az ember útján -, hogy enyhítse a minden szenvedések sebeit (Lk10,29).

Gáspár Annamária kihangsúlyozta, a beteglátogatás vallásos folyamat, amiben a beteglátogató segíti a szenvedőt abban, hogy az megtapasztalja a szerető és irgalmas Istent: "Segíthetünk abban is, hogy a beteg megélje, az alázattal elfogadott szenvedések, fájdalmak és veszteségek hogyan alakulhatnak életté. Akkor is, amikor egyetlen személy végzi a szolgálatot, az egész közösség figyelmességét és szeretetét hordozza. A beteglátogató mindig tudatában kell, hogy legyen annak, a beteggel való párbeszéd tulajdonképpen trialóg - ebben a találkozásban Isten is jelen van. Amikor olyan beteget kísérünk, aki elveszítette életörömét, aggodalmaskodik amiatt, hogy nem találja az értelmét annak, amin keresztül megy, éreztetnünk kell Isten szeretetét. Olyan szeretet közvetítői vagyunk, ami meghalad minket, amit nem mi adunk, csak tovább adjuk, amit mi is kaptunk. A hivatás, amit élünk szolgálat, diakónia. Ezt gyakorolva a beteg számára az Úr gyöngédségét és együttérzését hordozod, és ezzel együtt annak a közösségnek a figyelmességét amelyet képviselsz!"

A találkozót a Ferenc pápa által, az Irgalmasság Rendkívüli Szentévére írt imával zárták.