Nagy érdeklődés övezte a „Meszlényi Gyula - az alkotó püspök" című dokumentumfilm bemutatóját.
Megtelt a Szatmári Római Katolikus Püspökség konferenciaterme március 11-én pénteken, a Meszlényi Gyula püspök életéről és munkásságáról szóló dokumentumfilm bemutató vetítésén. A tizenhat órától tartott vetítés előtt Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök szólt a közönséghez, méltatva nagy püspök előde törekvéseit, hogy a művészeteket elhozza az egyházmegyébe, nyomdát, újságot, irodalmi kört alapítson, vagy épp építsen a város javára. Mindemellett egy imádságos lelkületű püspök volt, aki papjai és hívei lelki életével következetesen foglalkozott, nagy fejlődéseket érve el ilyen téren is.
A püspök atya kiemelte, eltelt ötven év úgy, hogy nem tudhattunk, nem beszélhettünk róla, de most végre kezdünk újra megismerkedni múltunkkal, és annak példa értékű személyiségeivel, akikre a huszonegyedik században is felnézhetünk. Ehhez nyújt segítséget a film is. Schönberger Jenő püspök köszöntője után a rendező, Józsa János szólt a közönséghez, mesélve a film elkészítésének indítóötletéről, a forgatás részleteiről. Mint elmondta, Bence Csaba operatőrrel együtt tisztelegni szerettek volna a nagy püspök emléke előtt, a 2008-ban megjelent könyv mellett filmen is rögzítve azokat az információkat, amelyek nem csupán Meszlényi, de az egyházmegye, sőt, Szatmárnémeti története szempontjából is megkerülhetetlenek. Mivel egy a századfordulón élt és alkotott személyről van szó, élő tanúkat, olyan embereket, akik ismerték, találkoztak vele, nem kutathattak fel, csupán a dokumentumokra hagyatkozhattak és azokra a szakértőkre, akik behatóan tanulmányozták már életét és munkásságát. Ők szólalnak meg a filmben és mutatnak be egy-egy aspektust, a végére kialakítva a püspök profilját. Ft. Dr. Schupler Tibor, Dr. Bura László, Muhi Sándor, Terdik Szilveszter, Puskás Éva, Schmidt Dániel és Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megszólalásai teszik kerekké, egésszé a filmet.
A felvezető után levetítették a dokumentumfilm külön erre az alkalomra újravágott, egyórás változatát, majd bárki hozzászólhatott, elbeszélgethetett az alkotókkal. A vetítésen neves szatmári közéleti személyiségek is részt vettek, így Ilyés Gyula, szatmárnémeti polgármestere is. A filmet március 20-án vasárnap este hat órai kezdettel vetíti a TV1 Satu Mare televíziócsatorna, de megvásárolható DVD-n is. Az alkotás utóélete, minden vele kapcsolatos információval együtt megtalálható a www.szatmariegyhazmegye.ro/url/meszlenyifilm weboldalon.