A Celestina-év egyrészt alkalmat ad arra, hogy egy szinte kortárs szent életét közelebbről megismerjük, ugyanakkor saját kapcsolatainkat is áttekinthetjük a „társaságában", az ő lelkivezetésével. Mivel a XIX-XX. század fordulóján élt, talán még könnyebb támpontokat találnunk az ő és a mi életünk között, miközben önmagunkkal, a környezetünkben élőkkel és Istennel való kapcsolatainkat mérlegeljük annak érdekében, hogy gazdagodhassanak.

Celestina anya minden napja az Oltáriszentségtől indult, a valóságos, jelenlévő Istentől, hogy majd a nap minden órája megérleljen egy leheletnyi közeledést Hozzá, illetve hogy tetteiben, magatartásában, gondolataiban, szívében és lelkében egyaránt mozduljon, növekedjen.

Ahhoz, hogy ez a közeledés megvalósuljon nem elhatározásaink, akaratunk segítenek a legtöbbet, mégha nem is elhanyagolható a jelentőségük. Jézus maga van itt az életünkben. Mindannyiunk életét külön figyelemmel, gondossággal, szeretettel veszi körül. Celestina anya azt mondja, ne csak vágyakozzunk, ne csak kerjük, hanem fogadjuk is el a támogatását. S ez tulajdonképpen nem egy, nagy elfogadás, hanem egy életen át tartó gyűjtögetés.

"Gyűjtsd össze magadba a szeretet leheletét, a tiszta, az erős, a mindent odaajándékozó szeretetét, s mindez lángba borítja és betölti az Univerzumot." (Celestina anya) A szeretet lehelete Isten lehelete. Valakinek a leheletét megérezni akkor lehet, ha nagyon közel van; és akkor sem feltétlenül vesszük észre, és különösen ritka esetekben figyeljük meg. Mikor hallgattuk utoljára valakinek a lélegzetvételét?

Érdemes úgy élni, hogy van fülünk és figyelmes türelmünk hallgatni a körülöttünk élők lélegzetvételét. Ez a magatartás nem üres órákat jelent. Hiszen kicsi lányunk nyugodt szuszogását, mikor alszik, csak akkor halljuk meg, ha mi éppenhogy ébren vagyunk, napi teendőinket befejezvén még odahajolunk föléje betakargatni. Vagy amikor a konyhában vagyunk legnagyobb főzés közben, akkor is észrevesszük, ha már vagy két perce gyanúsan nagy a csend a gyerekszobában. Isten lehelete is így válik hallhatóvá, ha odafigyelünk rá.

Az lélegzik, ami él; a lélegzet élet és éltet. „A lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek" (Ez 37, 14a). A lélegzet nem a testem egy része, mégis a legszorosabban hozzám tartozik.

Hogyan lehet lélegzetet gyűjteni? Ez is egy olyan titokzatos dolog, mint az Isten és az ember. Titokzatos, mert élő valóság, mert mindig új, mert kimeríthetetlen. Nem azért, mert megismerhetetlen vagy elérhetetlen. Isten kapcsolatban akar lenni velünk, szólt és szól hozzánk, Igéje testté lett és közöttünk lakott (Jn 1,14), és azt mondta: Veletek maradok a világ végezetéig (Mt 28,19-20). Itt van most is.

Ha a szeretet leheletét akarjuk gyűjtögetni nem valami különlegeset, megmagyarázhatatlant, valóságon túli jelentést kell keresni, vagy ilyenre várni, hanem nagyon is valóságosat, olyat, ami a mi életünk alapvető része, természetes eleme, mint a lélegzet. A szeretet tiszta, erős és mindent odaajándékozó. Tiszta, mert semmi más, csak szeretet: szeretem, mert... szeretem. Szeretve lenni (mindannyian ezzel kezdjük, és nem a másikkal) és szeretni, minden magyarázat nélkül.

A szeretet erős, erőt ad és erőt kíván: erőkörforgás. A szeretet megnyilvánulni vágyik: erő lesz, cselekvésre készet. A szeretet mindent odaajándékozó. Isten már azt is nekünk ajándékozta, ami akkor még nem létezett, megteremtette a világot és benne életet adott nekünk. A szeretet az az erő, az az adni vágyás, amivel Isten életre hívta a világot. Ezek tartják mozgásban azóta is. Isten az örökkévalóságból belépett a történelembe a Fián, Jézuson keresztül. Azáltal, hogy Istennek gyermekei, Jézusnak testvérei lettünk, örökösei vagyunk ennek a kapcsolatnak, nemcsak Jézus kortársai, hanem mi, ma élők is.

„Gyűjtsd össze magadba a szeretet leheletét (...) s mindez lángba borítja és betölti az Univerzumot." Így nyílik meg bennünk a végtelen, amely olyannyira nem üres, hideg űr, hogy a benne jelenlévő szeretet hőfoka „...lángba borítja és betölti..." a végtelent.

Micsoda szavak! De talán nehéz is költőiség vagy merészség nélkül szólni akár csak egy keveset is életünk hivatásáról.

A nikaraguai misszió képei