Az ünnep napján, november 4-én délután 18 órai kezdettel tartják a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly templom búcsúmiséjét, Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök szentbeszédével.

Borromeo Szent Károly (1538-1584) olasz bíboros érsek, a katolikus egyház egyik nagy reformátora, a tridenti zsinat határozatainak első végrehajtója volt. A milánói hercegséghez tartozó, lombardiai Arona grófjának fiaként született atyja székvárosában, mint a gróf harmadik gyermeke. Anyját már csecsemő korában elveszítette, mostohaanyja klerikusnak adta az ifjú Károlyt, aki már 11 évesen reverendát öltött. A római bencés kolostor kommendátor apátjaként a hozzávetőleg évi kétezer aranyra rúgó bevételt Károly nem adta át családjának, hanem szétosztotta a szegények között. Tizenhat éves korában Páduába küldték, hogy jogot tanuljon, és hat év elteltével sikeresen doktorált egyházi és világi jogból.

Nem sokkal tanulmányai befejezését követően, nagybátyját pápává választották, aki őt Rómába hívta, bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává téve. Magatartása, életvitele egyaránt rendkívül világias volt egészen szerett bátyja, Frigyes haláláig - a gyász azonban egy csapásra a buzgó vallásosság felé fordította.

1563-ban pappá és püspökké szentelték. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, miután pedig a zsinat véget ért, 1565-ben megkapta a milánói érsekséget, hogy ott végrehajtassa a határozatokat. A reform döntő elemének a papnevelés megújítását tartotta, ezért már 1565-ben internátust és iskolát nyitott a papnak készülők számára; ez lett a milánói szeminárium őse. A lakosság vallásos képzésének javítása érdekében felkarolta a Castellis da Castello által 1536-ban alapított hittaniskola ügyét is, Páviában pedig a műveltebb hívők lelki képzésére megnyitotta a Borromeum Intézetet. Kivételesen sokat látogatta egyházmegyéjét, hogy személyesen győződjön meg a reformok haladásáról, a vallásos élet megtisztításáról.

Az 1567. évi pestisjárvány idején, amikor a város valamennyi vezetője elmenekült Milánóból, ő helyén maradt, és ápolta a betegeket. Részben a saját javaival, részben a gazdagok adományaival segített: ruhát, élelmiszert, gyógyszert osztott az embereknek. Menhelyeket állíttat föl, a betegeket ideiglenes kórházakba gyűjtötte össze. A járvány tetőpontján zárlatot kellett elrendelni mindazoknak, akik saját házukban maradtak. Ezeknek - főleg a betegeknek és a haldoklóknak - az érsek ambuláns szolgálatot szervezett. Helytállása miatt az 1567-es járványt később „Szent Károly pestisének" nevezték el.

A járvány idején megfogadta, hogy ha az Úr véget vet a szenvedésnek, hálából elzarándokol a franciaországi Chambery-be, ahol a híres leplet, az egyház egyik legnevezetesebb kegytárgyát őrizték. Azidőtájt meglehetősen viszontagságos útnak számított az átkelés az Alpokon, ezért Emanuele Filberto herceg, aki meg akarta kímélni Károlyt az ezzel járó törődéstől, Torinóba vitette a leplet, amit azóta torinói lepelnek hívnak.

Borromeo Szent Károly minden vagyonát a szegényekre költötte, a templomokban, kolostorokban és a szerzetesrendekben elburjánzott visszaéléseket felszámolta. Ez a munka felőrölte életerejét, és amikor ezt még kemény böjttel és vezekléssel tetézte, teste megrendült. Negyvenhat évesen halt meg, V. Pál pápa avatta szentté 1610-ben. 1613 óta ünnepét november 4-én tartják.