A Család Éve kapcsán négy témakör feldolgozásával került sor 2011. április 8-10. között, a Hajdúdorogi és Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, valamint a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség közös szervezésében a konferenciára, mely a Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg. A témakörök a következők voltak: válás, szenvedélybetegségek előfordulása, és feldolgozása, sérült gyermek nevelése, elfogadása, illetve a gyász feldolgozása. A konferencia abban próbált segítséget nyújtani, hogy egy-egy ilyen élethelyzet bekövetkezésével hogyan tudunk keresztény emberként segítséget nyújtani a rászorulóknak, akár a családunkban, akár a szűkebb és tágabb környezetünkben.

A péntek délután a Kisvárdai Rendőrkapitányság és a Kisvárdai Református Ifjúság által összeállított, mélyen megrázó Kontraszt kiállítást tekinthettük meg. Olyan családon belüli problémákra hívja fel a figyelmet, amelyek minden ember közvetlen környeztében előfordulnak: pl. családon belüli erőszak, alkoholizmus, kábítószerezés, abortusz, az élet értelme és az öngyilkosság, a különböző irányzatok társadalmi hatása a gyermekekre (pl. emo), vagy hogyan döntsön a hídmester: a gyermeke életét mentse, vagy a közelgő vonat több száz utasának életét. A multimédiás kiállítás rendkívül elgondolkodtató, és rendkívül szíven ütő volt. A kiállítás célja a társadalom felrázása, hogy a döbbenet erejével rávilágítson ezekre a problémákra keresztény szemmel.

Szombaton Makkai László görög katolikus lelkész, pasztorál-pszichológus osztotta meg a hallgatósággal a válás kríziséről szóló gondolatait. Mivel a családokban mind a férjnek, mind a feleségnek sok szerepben kell megmutatkoznia (pl. férj, apa, családfenntartó - feleség, édesanya, munkahelyen teherbíró munkatárs, stb.), ha az embert nem a természetesség, hanem a megfelelési kényszert vezeti az életben, ez hosszú távon okozhatja az ember krízisét.

Dr. Szabó Éva, a debreceni Gyermek Rehabilitációs Központ vezetője „Sérült gyermek a családban" c. előadásában rávilágított arra, mennyire beteg a társadalom, mert nem vagyunk képesek elfogadni a sérült gyermekek másságát, és problémaként kezeljük őket. Családon belüli feladataink: lelkesíteni, kibontakozni, bizalmat építeni. Egyik ügyelete során Böjte Csabát hallgatta a rádióban, aki elmondta, hogy az almamagból csak akkor lesz gyümölcsöt termő fa, ha megfelelő feltételeket talál. A doktornő számára a sérült gyermekek olyanok, mint az orchideák: különleges gondoskodást igényelnek, hogy megmutathassák szépségüket. Meg kell tanulnunk elfogadni a másságot, hiszen ezek a gyermekek sokkal többet adnak, mint amennyit kapnak.

Dr. Nagy Edit főiskolai docens a gyász elfogadásáról, a gyász szakaszairól beszélt. Amit általában javasol a gyász stádiumától független: a gyász krízise alatt nem szabad változtatni munkahelyet, családi életet, nem szabad költözködni. S talán kevesebb lenne a szívprobléma, a pánikbetegség, ha többet sírnánk, ha a sírással is kiadnánk magunkból a fájdalmunkat. Egy nagyon fontos útmutatót ad az élethez: „az életet ne túléljük, hanem tudatosan éljünk."

A résztvevők

A szenvedélybetegségekről saját tapasztalatai alapján beszélt Titkó István görög katolikus lelkész. Kilábalva az alkoholizmus csapdájából kezdett a Jóisten kegyelméből szenvedélybetegekkel foglalkozni. Lelkigyakorlatokat tart számukra, felkarolja őket, segít nekik és családjuknak a helyes utat megtalálni. A szenvedélybetegség miatt sérülnek ugyanis maguk a szenvedélybetegek, a családjuk, és a baráti kör is. A megoldáshoz vezető első lépcső: Istentől segítség kérése. A szenvedélybetegséget nem szabad eltakarni, mert hozzásegíthetjük a másikat, hogy igyon, játékgépezzen, stb. Nagyon fontos a segítség kérése mellett, hogy a szenvedélybetegnek fel kell ismernie hibáit, önmagát felépíteni, ehhez pedig tudnia kell elfogadni a segítséget.

Ezt követően a délelőtti előadások feldolgozására került sor műhelymunka keretében. Én a Dr. Szabó Éva vezette „Sérült gyermek a családban" műhelymunkában vettem részt. Volt, aki arra kereste a választ, miért történnek ilyen sérülések az ember életében, családjában. Volt, aki a jövőbeli gyermekszüléssel kapcsolatos félelme miatt, hogy ha sérült gyermeke születne, milyen nehézségekkel kellene szembenéznie, hogyan tudná kezelni a kialakult helyzetet. Volt, akit szakmai érdeklődés vezérelt, és a szakma nehézségeihez szeretett volna tanácsot, biztatást kapni.

Mindig tisztelettel adózom a betegen született gyermekek iránt, hiszen betegségük ellenére olyan életvidámak, és nap mint nap megmutatják, hogyan kell küzdeni. A sérült gyermekektől mi, „problémákkal" küszködő felnőttek kitartást tanulhatunk, mosolygós arcukra tekintve pedig elszégyellhetjük magunkat, mennyire össze tudunk törni 1-1 kisebb-nagyobb csapás után. Hiszem, hogy a Jóisten azért vezeti ezeket a gyermekeket az utunkba, hogy segítsenek életünk 1-1 nehéz pontján túljutni, és egy ilyen gyermekkel találkozva, ilyen gyermekről olvasva ráébredjünk, mennyire el tudnak törpülni a mi gondjaink az ő nehéz, mégis mosolygós életükkel szemben. Meglátásom, hogy az olyan család, ahol sérült gyermek születik, a Jóisten olyan hatalmas kegyelmében részesül, amely által felhívja a család és a környezet figyelmét a problémára, közelebb hozza a családtagokat a napi problémák adta megoldások megtalálásában. A Jóisten kegyelmét követően pedig mi, emberek döntjük el (jól vagy rosszul) hogyan élünk ezzel a kegyelemmel. Szerintem ezek a gyerekek annyi boldogságot, szeretetet tudnak adni, cserébe „csak" odafigyelést, törődést, családi összetartást, védést kérést kérnek. Ami nem könnyű, sőt nagyon nehéz, de a Jóisten ezt a tehert nem véletlenül rója az adott családra.

Dr. Szabó Éva doktornő pár évvel ezelőtt egy konferencián hallotta, hogy akik ilyen területen dolgoznak, azok „egy-ügyűek", azaz egy ügyért harcolnak, a többségi társadalomban a kisebbségért. A „Miért?" kérdésre a választ Szent Pál mutatta meg neki egy tablón keresztül, amely a következő idézet állt Szent Páltól: „Senki sem él magának." Ez vált életigéjévé.

A csoportban velünk volt egy anya a 30 éves sérült lányával, és engem nagyon megragadott, hogy Kriszti a következőket mondta: A Jóistenke, aki velem van, segít. Édesanyja is azt mondta, hogy a Jóistenbe vetett hit ad neki sok erőt, hogy túltegye magát mindenen és a Jóisten varázsolja erősebbé.

Nagyon beteg a társadalom, mert nem tudunk mit kezdeni ezekkel a problémákkal. Doktornő szerint mindenképpen az integráció irányába kell elindulni, alulról induló társadalmi akaratot kell elindítani. Nagyon fontos, hogy legyenek önsegítő csoportok, az első fecskék, akik végigjárják ezt a nagyon nehéz keresztutat. Változtatni kellene a társadalmi elfogadáson, és el kellene jutni a szolidaritásig.

Horváth Tamás kislétai görög katolikus lelkész szerint meg kellene találni az utat, hogy a sérültek és a kevésbé sérültek közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy már kiskoruktól kezdve ne nézzenek „másként" egymásra. A hallássérültekkel foglalkozó kolléganő szerint mindenkinek meg kellene ismernie sérült gyermeket, emellett a különböző sérüléseknek is találkozni kellene, s ezáltal meg kellene tanulni egymás felé közeledni.

A műhelymunkát követően Kocsis Fülöp görög katolikus püspökatya által vezetett vecsernye követett, majd a vacsorát követően táncház hozta közelebb egymáshoz a különböző vallási és földrajzi területről érkező részvevőket.

Vasárnap a szent liturgiát, és tanúságtételt követően került sor a találkozó kiértékelésére, lezárására, amelynek reméljük lesz még folytatása a jövőben.

Dr. Kádár Brigitta