RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 28.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
Csoportvezetők tavaszi találkozója
2010. 04. 9.     

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági csoportvezetőinek idei első képzésére kerül sor április 9-11. között „Hivatásom nyomában" mottóval.


 

A Szatmári Egyházmegyében már hagyománnyá vált, hogy a húsvét utáni első hétvégén összegyűlnek azok a fiatalok, akik aktívan részt vesznek a nyári gyermektáborok megszervezésében, de ezen kívül is sokan plébánosaik munkatársai a különböző gyermek- és ifjúsági programok szervezésében, lebonyolításában.

 

A nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Házban megrendezésre kerülő tavaszi találkozóra 25 plébániáról - az elmúlt évekhez képest több helyről - 57 olyan lelkes fiatal érkezik, akik hivatásuknak érzik, hogy közösségükben a gyerekek, illetve kortársaik között apostolkodjanak. A találkozó egyik legfontosabb célja, hogy a nyári gyermektáborokat előkészítsék, a programokat ugyanakkor úgy tervezték meg, hogy azok csatlakozzanak az idei tematikus évhez, a „Hivatások évéhez".

Ennek megfelelően a résztvevőknek lehetőségük lesz arra, hogy végiggondolják: mit jelent számukra a hivatás fogalma, életükben a hivatás keresése, megélése. A beszélgetések érintik majd a csoportvezetés gyakorlati kérdéseit, gyarapíthatják a gyermekekkel való foglalkozás területén szerzett ismereteket, az új játékok pedig színt hozhatnak a plébániai és gyermektáborokban folyó mindennapi tevékenységekbe.

 

A program szerves részét képezik a közös imák, elmélkedések és a szentmise, hiszen minden plébániai és ifjúsági program, rendezvény és tevékenység, az Istennel való kapcsolat elmélyítését, a hitben való erősödést hivatott végső soron elősegíteni.

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro