Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben. Tanulmányait Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte, ez utóbbi helyen volt rá nagy hatással tanára, Scheffler János, aki 1917-1923 között, már a hittudomány avatott doktoraként volt a Szatmárnémeti Római Katolikus Főgimnázium hittanára és első igazgatója. A fiatal költő tizenhárom évesen köszönti fel versével 1920. november 24-én a névnapját ünneplő Scheffler Jánost. Verséből érződik a diák és tanár közötti szeretetteljes viszony, a kötődés, a hála. Ír ugyanakkor az első világháború utáni zaklatottság érzéséről, de meglátásában az ünneplésnek is helye van a szívekben, a szeretett személy névnapján. Versét alább teljes terjedelmében közöljük:

Az Igazgató Úr nevenapjára

Díszbe öltöztek ma összes tanítványid,

Lelkükben ünnepelnek a szeretteid.

Azok közt vagyok én, kik Téged szeretnek,

Tehát a szívemben én is ünnepelek.

Lehet most ünnep, mikor mindenki gyászol?

És a szívem erre emígyen válaszol;

Milyen ünnepség ez? Tán zajos mulatság?

Mely sértené e szegény, gyászoló hazát?

Ó nem! Ez százszorta szebb, sokkal nemesebb,

Mely után ifjú lelkünk még sokkalta szebb.

Azután úgy érzem, hogy szabad nekünk is,

Ha ünnepel minden, - gondolom az Ég is.

Mert Te vagy ünnepelt, Te a felköszöntött.

Nekem, hogy nem vagyok a köszöntők között,

Csak az fáj egyedül, de azt úgy gondolom,

Amennyire lehet, írásban pótolom.

Csak kérlek Téged, ne várj ékes szavakat,

Mert nem vagyok költő, s nem írtam azokat.

De a szeretetem e szókba öntöttem

Miket e darabka papírra vetettem.

Óh szeretnék költő lenni, megköszönni

Mindent. - Nem! Még akkor sem tudnám megtenni.

Ha beszélném nyelvét dicső szeráfoknak,

Vagy bírnám szólását Isten angyalinak.

De azért köszönöm, mindama jóságot,

Odaadó szeretetet s fáradtságot,

Melyekkel mostanig elhalmoztál engem,

Melyeket azonban meg nem érdemeltem.

Ezután igyekszem érdemet szerezni,

Te nagy jóságodra is méltóvá lenni.

De a szeretetet köszönöm főképpen,

Arra van énnekem legnagyobb szükségem.

Mert én amióta ismertelek Téged,

Mióta gondoztál, és ért nevelésed,

Én azóta Téged mindig szerettelek,

Mert tudtam, hogy szeretetem nem veted meg.

Most mindazok nevében kikkel vesződtél,

Szíved melegében kiket melengettél,

Elmondom Néked a kívánságaimat,

Főképp pedig Isten hallgassa azokat:

Először kívánom, hogy az Úr megáldjon,

Ő áldása legyen minden nagy munkádon.

Amely munka mindig azon fáradozott,

Hogy visszatérítse az eltévedt juhot.

És amely munkának az Ég is örvendett,

Kívánom, hogy egykoron jutalmazza meg.

Örök menyországgal, majd a másvilágon,

De már e földön is boldogságot adjon.

Jó lelki pásztora soknak legyél Te még,

Mint nekem voltál, most vagy és kérlek, hogy légy.

Az emberek mindig csak úgy szeressenek,

Csak úgy, ahogy Téged én mindig szeretlek.

Akkor körül leszel véve szeretettel,

Szeretet, - boldogság, - és Te boldog leszel!

Kívánom, viruljon szépen ez intézet,

Melynek az ügyeit Istennel végzed.

Mely hasonlítható egy kicsi csolnakhoz,

Élet óceánján cél felé úszóhoz.

S Isten eme kicsi, erős alkotmánya,

Szent cél felé törtet, s Te vagy kormányosa.

Élj meg még sok-sok igen boldog névnapot,

És tanítványaid mindig boldogságot,

Mindig örömöt szerezzenek, és soha,

Elválni ne kelljen, ezt kívánom én ma.

Kívánom, hogy még nagyon sokat taníts meg,

Hogy minden munkát Istenért végezzenek,

S e köszöntésre mely igaz, s katolikus,

Mely így szól: „Dicsértessék a Jézus Krisztus".

1920. év november 24-én,

Szerető tanítványa

Dsida Jenő

Róm.kath. főgimnasium IV. o. t.