Jelöltségbe lépés

„...az ő jele,
erejének bélyege rajtam..."

Az idei év Kalazancius ünnepén kezdtem meg a jelöltséget a Piarista Nővéreknél. Egy éve (és nem először) fogadtak a nővérek és lányaik vendégszeretetükbe. Micsoda év volt ez!

Mennyi odafigyelésben, tapintatban és örömben volt részünk, ugyanakkor a nehézségek is be-belátogattak hozzánk. Kirándulások izgalma vegyült az útravaló-készítés logisztikai bravúrjaival. Játékok peregtek egyéniben és csapatban. Mindemellett a házimunka és a konyhaművészet titkaiba is beavatást nyert az itt lakó. Majd beköszöntött a tanév rögös mindennapjaival. Ez az év legmeghatározóbb időszaka mindannyiunk számára, magamat is beleértve. Tanárságom mélyélménye származik ebből: hogy milyennek is látszik az órai tananyag otthonról nézve, s hogyan is birkózzunk meg az iskolában elnyert házi feladatokkal. Egy szó mint száz, családban élünk, nagycsaládban.

A gyerekekkel való közös munka és szabadidő, embert és tanárt formáló élményeit a nagykanizsai Piarista Iskolában éltem át először. Az engem ide befogadó, az iskola életét alapjaiban meghatározó Piarista Atyáknak, valamint a tanárságban, emberformálásban tűzön-vízen át kitartó, alkotókedvű munkatársaimnak, és az itt nevelődő ifjúságnak köszönhetően kezdtem igazán azzá válni, ami számomra a felnőtt önmagamat jelenti: emberként, keresztényként, tanárként.

Közöttük azt éltem meg egyre tisztábban és azt éreztem meg egyre nagyobb erővel, hogy szeretnék én is elköteleződni, efelé visz az utam. Azt tapasztaltam, hogy a szerzetesség egy valóságos, élhető, gazdagító életforma.

S most elindultam, hogy ne csak mások életében lássam, hanem a magam életében is törekedjem egyre inkább meglátni és felismerni, megérteni és követni, megélni Isten Szeretetét a gyerekekről való gondoskodás szolgálata közben.

...mint szélcibált bogáncs amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szivem.

(Babits Mihály: Az elbocsátott vad)

A nagykárolyi Kalazanci Szent József templom ez évi búcsúja számomra egyszerre volt az elindulás és a megérkezés: elindultam egy úton és közelebb vont magához egy közösség. Kérem Isten áldását mind a kettőre! Különlegesen gazdaggá tette az ünnepet, hogy a nővérek életét olyan gonddal, támogatással figyelemmel kísérő Ruppert József piarista atya kezébe tehettem le a jelöltségbe lépésem iránti kérésemet, továbbá, hogy a Nagykanizsán ajándékba kapott piaristaságom meghatározó formálói Dósai Attila és Vereb Zsolt piarista atyák is jelen voltak a szentmisén. Nagyon sokat jelent ez a magam és kis közösségünk számára!

Köszönöm a Püspök atyának és az egyházközség tagjainak, hogy együtt ünnepelhettem velük. S köszönöm a Piarista Nővéreknek, hogy otthon adnak, példát mutatnak a számomra is, és kísérnek az Istenhez vezető úton.

Óvoda

Óriási dolog vette nálunk kezdetét. Hat kicsi, ugyanakkor a világot komolyan megismerni vágyó, bájos ifjú hölgy veszi útját reggelente a házunkból az óvodába. Ez a hat leányzó ezen az alig hűvösödő, de már korábban szürkülő őszön kezdte meg életútjának óvodai pályafutását.

A mindennapi munkába járás nagy összeszedettséget igényel, ott van mindjárt a felkelés. Az álombéli tájról át kell evezni, a félig nyitott szem számára zavarosnak és érthetetlennek tűnő, kiságyakkal körülölelt gyerekszobába. Ahol a többi pizsamás, borzos üstökű manólánnyal együtt lassú, robotszerű mozdulatokkal először megszabadulnak a hálóruháktól. Kinek a felsőt, kinek a zoknit, kinek a nadrágot nyújtó karmesteri kéz vezetésével csendesen magára ölti mindegyikük a ruháját. A folyosón színek szerint sorakozó papucsok felvételénél kialakul egy kis disszonancia - nem is olyan magától értetődő, melyik láb melyik fél papucsba való, s tulajdonképpen az ajtóban már torlódó gyerekkupacban nem is olyan egyszerű tisztán látni: melyik két láb, melyik gazdához tartozik.

A fürdőszoba frissítő vizénél tisztulnak egy kissé a tekintetek, oldódik a nyelv zsibbadtsága is. Kinga és Gabica már egyedül fésülködik - a fésűk színe nem is lehetne más, mint rózsaszín. Roxinak és kicsi Marikának még több törődő, felnőtt kézmozdulatra van szüksége. Meli és Angica ilyenkor élvezik a rövid haj előnyeit.

Íme, ők hatan, a konyha felé már határozott léptekkel, mi több sietősen igyekeznek: ó, bárcsak már majszolhatnám a reggelimet! A pisilés-kézmosás sem egyszerű művelet hatukkal, de a közös étkezések zökkenőmentessége is megkívánja valamennyi jelenlévő tapasztalt kanál- és villaforgató segítségét. „Melyik kezembe fogjam a villát, melyikbe a kenyeret? S közben a tányér is vándorútra indul! No, meg a nyálazó sarkát is fogni kéne egy kézzel. Kéne egy kéz a pohárnak, s még egy, hogy azt a kezemet vajasan egy váratlan mozdulattal, a pillanat töredéke alatt, a nyálazó alá rejtve a ruhámba törölhessem."

Ahogy telik-múlik az idő a kicsi kezek és kicsi lábak egyre ügyesednek. Közülük van, aki már pelenka nélkül is vidáman éli mindennapjait, s van, aki még csak tanulgatja ezt.

Egyik este a zsolozsmázáshoz készülődtünk éppen, amikor az egyik virágszálnak a bugyiba került az, aminek a biliben lett volna a helye. Hej, nagy szomorúsággal kísértük a fürdőszobába őt, orvosolni a bajt. S amikor végül az imádsághoz fogtunk, ezek voltak az antifóna szavai: Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek...

Bizakodással tekintünk azóta időskorunk elébe, mikor második gyermekségünk teheti szentebbé életünket.

"Kisbaba, kisbaba, álmodjál,
alszik a mosoly is a szádon már,

Laposakat, laposakat pislantol,
álom a szemeden most landol.

Alszik a nyafogás, alszik a dac,
iciket, piciket szusszantgatsz."

(Varró Dániel verséből)

Plébánianap

Meghívást kaptunk a szatmárnémeti Kis Szent Teréz Plébánia napjára: vigyük el hozzájuk a Különleges ajándék című előadásunkat.

Nagy volt az izgalom a készülődés során: vajon menni fog-e még a játék, olyan rég próbáltuk már. Vajon el tudjuk-e újra hinni a mesét, újra a darab szereplőivé tudunk-e változni? Életre tudjuk-e kelteni a varázst a plébánia közössége számára.

A szép templom elé érkezve ünnepi készülődésbe kapcsolódtunk bele. A templomban és a templomon kívül is, a szervezők az utolsó simításokat végezték, minden és mindenki tele volt élettel.

A szentmise vezette be az ünnepi örömet a résztvevők számára. Sok lelkes tekintet, vidám arc fordult az Oltáriszentség felé. A nap sokféle színes produkcióval folytatódott. Nekünk is sikerült bemutatnunk a darabunkat. Különleges volt a helyszín, az oltár előtti térben játszottunk. S igyekeztünk nagyon, hogy Isten szemei elé odaállva, ne valljunk szégyent.

Az előadás után kedves vendéglátásban volt részünk. Láttunk néptáncot, barátkoztunk kicsi lóval, ámultunk tornyot építőkön. Finom ebédet is kaptunk, előétellel, desszerttel. Mindnyájan örültünk a jó időnek, és szembeötlően jókedv töltötte be a plébánia a környékét.

Köszönjük Balázs atyának a meghívást, a szervezőknek a vendéglátást, s az ajándékot, amit mindannyian kaptunk.