Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az első szentmise, az első szentáldozás, az első papszentelés emléknapja. Schönberger Jenő püspök este hét órától mutatott be paptestvéreivel ünnepi szentmisét, a Székesegyházban az Eukarisztia alapítására is emlékezve. Az utolsó vacsora termét jelképező templomban, Jézus elárulásának estéjén, a fájdalom jeleként, a Dicsőség után elnémultak a csengők, a harangok és az orgona. A nagyszombati feltámadási szertartásban szólalhatnak meg újra, addig nem.

Az utolsó vacsora eseményének hangulatában szólt a prédikáció is Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök részéről. Mint mondta, hit kell ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a misztériumhoz: „Nagycsütörtök az emlékezés napja. Jézus, mert szerette az övéit, az utolsó vacsorán megajándékozta apostolait. Ennek alapján három ajándékról emlékezünk meg a mai estén: megalapítja az Oltáriszentséget, ezzel együtt létrehozza a szolgálati papságot, ugyanakkor pedig szeretetének jelét adva megmossa tanítványai lábát és felszólítja őket a szeretet gyakorlására. Új parancsot ad, a szeretet parancsát. Jézus, mielőtt feláldozta volna magát a kereszten, odaajándékozza önmagát apostolainak a kenyér és a bor színe alatt. De az Úr Jézus nem csak apostolainak adta önmagát, hanem nekünk is, minden benne hívőnek. Ahhoz, hogy ezt megértsük, ahhoz, hogy közelebb kerüljünk hozzá, nem ész kell, hanem hit. Hisszük, hogy Jézus az Isten Fia, aki ezt megtehette és megtette. Szív kell ahhoz, hogy megérezzük Jézus szeretetét."

A prédikáció után, annak emlékére, hogy Jézus, a Mester letérdelt apostolai elé és egyenként megmosta lábukat, Schönberger Jenő püspök is így tett a Székesegyház egyháztanácsosaival.

A hívek ez alkalommal két szín alatt áldozhattak. A szentmise végén az elfogatásra emlékezve, a Szentségi Jézust a püspök a mellékoltárra vitte, majd megfosztották az oltárt díszeitől, ahogyan egykor Jézust is megfosztották ruháitól. A szentmise után egy órás szentségimádás kezdődött, amelyben a hívek gondolatban csatlakoztak az Olajfák hegyén imádkozó Megváltóhoz.