RO HU DE
Kategóriák
2020. február. 27.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29  
Élet a hitben:
Elköteleződés örökre
2015. 02. 24.     

Interjú az örökfogadalomtétel előtt - az annak idején Nagykárolyban jelöltségbe lépett Szentháromságról nevezett Rab Melinda Piarista Nővérrel.

 

Szentháromságról nevezett Rab Melinda Piarista Nővér február 22-én, örökfogadalmat tett. Az alkalom apopóján beszélgettünk el vele, de még a nagy esemény előtt.

 

"Ó, édes egek Ura, végtelen szépség ragyogása, magadnak akarsz örökre és én tied leszek mindörökre." (Boldog Celestina Donati)

 

Nővér, hamarosan örökfogadalmat tesz. Nagy utat járt be, amelynek hamarosan talán legfontosabb állomásához érkezik. De hogyan, honnan indult ez az út?

- Sokszor gondolok vissza az eltelt időszakra, hogy honnan és milyen úton jutottam el idáig, szerzetesi örökfogadalomtételemig, hisz majdnem 12 év telt el azóta, hogy először találkoztam Judit nővérrel, és a Piarista Nővérek rendjével. Az örökfogadalomtétel előtt igyekszem bejárni azt az utat, ami Egerből indult 1983-ban.

Egerben születtem, és Tarnaszentmiklóson éltem édesanyámmal, nagymamámmal és a nagybátyámmal. Hogyan emlékszem a gyermekkoromra? Egy kicsit Harisnyás Pippihez hasonlítanám magam, nagyon szerettem a szabadságot, a játékot, a csavargást... Szerettem  a barátaimmal bejárni a falut, a focipályát és a kis erdőt a falu végén. Egy másik kedvenc időtöltésem volt a nagymamámat és a többi falubeli nénit hallgatni egy kisszéken üldögélve a kapunk előtt, mert mindig sok érdekes dolgot tudtam meg a falusiakról. Az általános iskolát Tarnaszentmiklóson kezdtem el, itt tanultam negyedik osztályig, aztán Hevesre jártam iskolába. Ebbe a nyugodt és önfeledt életbe 1997-ben  érkezett egy nagy, és fájdalmas változás, amikor elveszítettem édesanyámat.

Ez a veszteség mindent elhomályosított,  nem láttam túl sok értelmét az életemnek, mérges voltam és kétségbeesett. Ráadásul az volt az az év, amikor középiskolát kellett választanom. Hála Istennek és a tanáraimnak, felvettek az egri Egészségügyi Szakközépiskolába. Egerben kollégiumba kerültem, ami a hivatásom szempontjából egy fontos részlet.

Hogyan talált a hivatására, és kik segítettek, hogy elinduljon az új úton?


- Ha a hivatásomról szeretnék beszélni, akkor az egri Szent Hedvig Kollégiumhoz kell visszatérnem. 1998-tól ott laktam négy évig. A kollégium Eger központjában a Dobó téren áll, a vár alatt, a patakparton.  Az épület a minoritáké a Szent Antal templommal együtt. Abban az időszakban (1998) meg voltam róla győződve, hogy Isten nem lehet jó, mert elvette az anyukámat. Az iskolába menet szívesen megkerültem az egész teret, csakhogy ne kelljen elmennem  a templom előtt. Egészen egy téli délutánig, amikor iskola után úgy éreztem, hogy meg szeretném nézni a minorita templomot, - csak úgy, művészettörténeti szempontból. A templomba lépve viszont teljesen mást éreztem... A félhomályban halk zene szólt: Nada te turbe, egy taize-i ének... Egyedül voltam, leültem az első padba és a lábammal doboltam, mintha a csendet akartam volna elüldözni. Egyszerre csak békét és szeretetet éreztem a lelkemben.  Egy percig sem kételkedtem Jézus jelenlétében és szeretetében, és csak egy kérdésem volt Hozzá akkor: Miért hívtál?

A kollégiumba érve megkerestem a nevelőtanárnőt, és azt mondtam neki: nővér szeretnék lenni. Persze az első pillanatban egy kicsit megzavartam mindenkit, és arra kértek, hogy nyugodjak meg egy kicsit.

Így is történt... Igyekeztem befejezni a középiskolát, és bejutottam az esztergomi Tanítóképző Főiskolára. Egy kicsit félretettem a hivatás kérdését, a tanulásra és barátságokra fektettem a hangsúlyt. Egészen addig, amíg fel nem ajánlottak egy kollégiumi helyet - ami nekem nagyon jól jött anyagi szempontból -, a Szatmári Irgalmas Nővérek által fenntartott házban. Innen kezdve újra éreztem azt a nagy szeretetet és békét, amit Jézus ajándékozott nekem az  első találkozásunkkor. A nővéreken keresztül ismertem meg Roska Péter atyát, aki a lelkivezetőm lett. Neki köszönhetem, hogy a hivatásom lassan kezdett letisztulni bennem. Egy Nagymarosi ifjúsági talalkozó alkalmával hallottam Böjte Csaba testvér dévai házáról, és úgy döntöttem, hogy írok neki egy levelet, amiben megkérdezem, hogy nála tölthetem-e a nyarat. Ez az ötletem minden ismerősöm és rokonom szerint őrültség volt, Roska Péter atya viszont bíztatott és osztozott az örömömben. A Csaba testvérhez írt email-re hamar érkezett válasz, de nem Csaba testvértől, hanem Judit nővértől. Nem tudtam, hogy Judit nővér melyik rendhez tartozik, feltételeztem, hogy ő is ferences. Dévára menet a vonaton azon gondolkodtam, hogy miért is megyek oda anélkül,hogy bárkit is ismernék... S ismét ugyanazt a kérdést tettem fel Jézusnak: Miért hívtál ide?

Dévára való megérkezésem után, miközben egy ferences testvér elkísért a nővérekhez, megértettem, hogy édesanyám elvesztése nagy fájdalom, de sok gyermek nem csak az édesanyját vesztette el, hanem mindenét... Ekkortól kezdett új értelmet nyerni az idáig vezető utam.

Judit nővér nagy szeretettel fogadott a házukba, a közösségbe, az életükbe... Rögtön érkezésem után ajándékba adta nekem a Kongregációt alapító nővér, Celestina anya képét, miközben a Piarista Nővérek Kongregációjáról mesélt.

A piarista renddel kapcsolatba kerülése után milyen évek következtek, mennyire változott meg az élete?


- A Judit és Tünde nővérrel töltött nyár után úgy döntöttem, hogy akkor is, ha vissza kell térnem Esztergomba, a Főiskolára, kapcsolatban maradok a nővérekkel. Minden vakációt a nővérekkel és a lányaikkal töltöttem, és ahogy telt az idő, egyre világosabb lett a számomra, hogy az én helyem a Piarista Nővérek között van. 2004-ben a nővérekkel együtt Nagykárolyba költöztünk, ahol azonnal otthon éreztem magam. Itt léptem be a jelöltségbe, ami az első nagy lépés volt az életemben a szerzetesség felé.

2005-ben Tünde nővérrel pár napra Rómába utaztam, ami egy nagy ajándék volt számomra. Mert így megismerhettem a Kongregáció olasz nővéreit és az ottani gyerekeket, meglátogathattam néhány közösséget, és láttam a Szentatyát is! Nagyon szép és élményekben gazdag napokat töltöttem Olaszországban.

A Főiskola befejezésével egy időre Nagykárolyba költöztem a nővérekhez, egészen 2006. szeptember 12-ig, amikor egy hosszú út után megérkeztem Firenzébe, a Piarista Nővérek anyaházába.

Melyek azok a momentumok, történések a rendi életében, amelyekre a legnagyobb szeretettel gondol vissza, vagy amikor igazán érezte Istent megnyilvánulni és alkotni?


- Mindenekelőtt a Firenzébe érkezésem napjára emlékszem vissza nagy szeretettel: vegyes érzések tolongtak bennem, boldog voltam, mert éreztem, ez az én utam, s ugyanakkor aggódtam a nyelv miatt, az új kapcsolatok miatt... Amikor Judit nővér otthagyott a Generális Házban, Madre Eugilde, a Generális anya azonnal a templomba vezetett és együtt imádkoztunk. Ott ismét megéreztem Jézus jelenlétét és bíztatását, így hát rábíztam magam az Ő szeretetére. Az első napok nehezek voltak, mert nem értettem jól a nyelvet és nem tudtam jól kifejezni magam, de éreztem az első perctől a nővérek szeretetét és figyelmét. Mindenki szeretett volna mesélni nekem valamit, tanítani pár új szót, vagy egyszerűen csak velem lenni. És mindezek előtt ott volt Celestina anya! Minden napomat az ő valamikori szobájában kezdtem el és fejeztem be, minden nap meséltem neki valamit, és minden nap kerestem Istent rajta keresztül.

Egy másik, számomra nagyon kedves esemény volt, amikor Firenzéből Rómába költöztem, a Piarista Nővérek Celestina Donati közösségébe, ahol a házban segítettem a gyerekeknek, olasz nyelviskolába jártam és készültem a noviciátusba lépésemre. Nagyon szép időszak volt ez, mert sok új dolgot tanultam, és sok új embert ismertem meg. Nagyon szívesen voltam a gyerekekkel, megtanultam a kicsiket gondozni és a nagyokkal bánni. Ruppert József piarista atya jelenléte is nagyon fontos volt a számomra abban az időszakban, aki mindig bíztatott és szívén viselte az életem alakulását.

2006. január 21-én végre elkezdtem a noviciátust! A szentmisét Ft. Schönberger Jenő Püspök Úr celebrálta Ruppert atyával együtt. Judit nővér is jelen volt az ünnepségen, ami nekem nagyon sokat jelentett, mert ő és Nagykároly az életem része lett már.

A noviciátusba lépésem után kezdtem meg az egyetemet neveléstudományi szakon, ami sokszor nagy fáradtsággal járt, de lehetőséget nyújtott izgalmas ismeretek elsajátítására. Két év noviciátus után, 2009. február 22-én a Nicaraguaból érkezett Maria Teresa-val együtt - első fogadalmat tettünk. A fogadalomtételkor a szerzetesi nevem  Szentháromságról nevezett Melinda nővér lett. Azért választottam ezt a nevet, mert számomra a Szentháromság egység és szeretet, és meg vagyok győződve róla, hogy a szerzetesi élet - sőt nemcsak a szerzetesi élet, hanem minden ember élete - ezen a két dolgon alapul. Sok-sok szeretettel emlékszem vissza arra a napra, mert igent mondani Jézusnak nagy örömmel töltött el. Látni és közel érezni magamhoz azokat, akiket szeretek és akik szeretnek, nagyon jó érzés.

Nyolc éve élek Rómában, 2012-ig a Celestina Donati házban éltem, majd a Linda Penotti közösségbe kerültem. Ez a lépés számomra ismét Isten megnyilvánulása volt az életemben, mert biztos vagyok benne, hogy nekem épp erre a közösségre volt szükségem, épp most, épp így. A Celestina Donati közösségtől nagyon sokat tanultam, mint ahogy a nagykárolyi közösségtől is, amiért hálás vagyok, és mindaz amit tőlük kaptam, most itt, az új otthonomban nagy hasznomra van.

Már évek óta Rómában tartózkodik. Milyen kapcsolatot ápol a nagykárolyi közösséggel? Hogyan tartják a kapcsolatot?


- A Rómában töltött évek alatt mindig nagy szeretettel gondoltam a nagykárolyi nővérekre, a lányokra s az egész közösségre. Sajnos az idő és a munka nem nagyon segítenek a kapcsolatokat ápolni, de ez nem jelenti azt, hogy azok megszakadnak. Mostanáig két alkalommal tértem vissza Nagykárolyba, Judit és Tünde nővérek örökfogadalma alkalmával és Scheffler János, szatmári vértanú püspök boldoggáavatására. Minden alkalom, amikor hazamegyek, nagy örömmel tölt el. Amikor időnk engedi, telefonon vagy emailben is tartjuk a kapcsolatot, de mindenekelőtt imáimban mindig van hely Nagykárolynak, a nővéreknek, a gyerekeknek és a barátoknak.

Milyen gondolatokkal, érzésekkel áll örökfogadalma előtt, és hogyan képzeli el az életét utána?


- Itt állok tehát a fogadalomtétel előtt sok-sok emlékkel, sok-sok gondolattal, meghatódva, de bizonyossággal a szívemben. Mély hálát érzek a Jó Isten iránt mindazért, amit egész idáig adott nekem, a szüleimért, a rokonaimért, a barátaimért, akiken keresztül Jézus mindig velem van. Hálát adok az Úrnak a nővértársaimért, az egész közösségemért, akik nagy szeretettel fogadtak be maguk közé. Hálás vagyok a gyerekekért, akik örömöt és értelmet adnak a mindennapjaimnak. Köszönöm az Úrnak, amiért ennyire szeret, amiért meghívott és hív minden nap, amiért soha nem hagy el!

Az életem a fogadalomtétel után csak annyiban fog változni, hogy nagyobb lesz a felelősségem abban, hogy Jézusról tanúskodom, és minden nap jobban Neki adom magam. Rengeteg dolog van még a szívemben, amit most nem mesélhetek el, mert különben soha nem lenne vége ennek a történetnek. Így most már csak egy kéréssel zárom soraimat: emlékezzenek meg rólam imáikban!

A képek az örökfogadalomtétel alkalmával készültek


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro