RO HU DE
Kategóriák
2019. június. 26.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Bizony, mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Mt 8,5-17

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Élet a hitben:
Érteni Isten művét
2017. 03. 6.     

A világ nélkül nincs emberi lélek és teremtett kegyelem sem - mondta a Keresztény Agora keretében megtartott előadásában Kovács Sándor.

 

A Székesegyház plébánia Keresztény Agora sorozatában, Kovács Sándor kanonok, főesperes, a kolozsvári Szent Mihály egyházközösség plébánosa mutatta be március 4-én Ferenc pápa első önálló enciklikáját, a Laudato Si kezdetű apostoli buzdítást. A Scheffler János lelkipásztori központ második emeleti dísztermében összegyűlt hallgatóság előtt Ferenc pápa Assisi Szent Ferenchez való kapcsolódásait is érintette: "Szentatyánk, Assisi Szent Ferenc nyomdokaiba lépve dicséri Istent a teremtett világért. Assisi Szent Ferenc a pápa számára, mint ő maga elmondta a szegénység, a béke embere, a teremtés-szerető és -őrző ember."

 

Előadásában kiemelte, nincs két válság - egy környezeti és egy társadalmi - hanem egy komplex problémával állunk szemben, ezért határozottan védelmeznünk kell az emberiség teremtett örökségét, mint Isten adományát. "Kell értenünk Isten művét, amelyet igéje által alkotott. A teremtő és a megváltó Isten nem két isten, hanem egy és ugyanaz. A világ nélkül nincs emberi lélek és teremtett kegyelem sem.  Kétségtelen, hogy a természetfeletti világ, a kegyelem világa magasabb rendű, mint a természetes, mert a kegyelemben Isten már nem valamit ad nekünk, hanem önmagát adja. Mégis a két világot együtt kell látnunk, mert a kegyelemnek az a rendeltetése, hogy megszentelje, a maga szintjére emelje a teremtett világot."

 

Kovács Sándor beszélt a globális környezeti veszélyekről, az éghajlatváltozásról, a vízhiányról, a túltermelésről és túlfogyasztásról, a szennyezésekről... Hozzátette, a keresztény embernek kötelessége megvédelmezni és továbbhagyományozni a teremtett világot, minden szépségével. Az enciklika erre is jó tanítást ad: "Ferenc pápa enciklikája nem csak világos erkölcsi támaszt és érvanyagot nyújt, hanem hitünk szerinti evangéliumi reménységet adhat. A Szentatya nyomatékosította, hogy egyetlen út van, a teremtés evangéliuma. Nagyon jó lenne, ha sokan és sokat beszélnénk, elmélkednénk a tanításban foglaltakról, mert csak így tudjuk továbbadni és így válik nyilvánvalóvá számunkra, hogy mit tehetünk mi magunk és mit várhatunk el a világ vezetőitől."

 

Az előadást követően beszélgetés kezdődött, amelyben a hallgatóság tagjai kérdéseket tettek fel az előadónak, de elmondták saját gondolataikat, kiegészítették egymás értelmezését a környezet-, természet- és teremtésvédelem helyi, illetve személyes megvalósulásáról.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro