Gyímesné Márkó Etelka pszichológust, fejlesztő pedagógust hívta meg a Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája, hogy február 13-án, szombaton pedagógusok, segítő területeken dolgozók előtt beszéljen a kiégés jelenségéről, annak hátteréről és a továbblépés irányáról.

A Szent István teremben összegyűlt népes hallgatóság előtt elmondta, a segítő szakmákban ugyanúgy megmutatkozik a kiégés jelensége, mint más területeken. Több kiégési szakasz is lehet az életünkben, újabban pedig már nemcsak idősebb korban jelentkezik az első ilyen, hanem egyetemistáknál, iskolás gyerekeknél. Sőt, a pszichológus az óvodásokkal való foglalkozásokban is többször tapasztalja a kiégést. Már itt megmutatkozhat a teljes motiválatlanság, az ellenállás és a többi, járulékos tünet.

A kiégés lassan, fokozatosan alakul ki. Kisebb vagy nagyobb hullámokban de majdnem mindenkinél megjelenik. Amikor elkezdünk dolgozni, a lelkesedés nagy energia-befektetéssel párosul az adott cél eléréséért. Sokszor a célokhoz mereven ragaszkodunk, a rajtunk kívül álló faktorokra pedig nem tudunk hatni. Így, ha nem érjük el céljainkat, a monoton, hiábavaló tevékenység vagy a nagy mennyiségű munka lassan maga alá gyűri az embert: kezd fogyni az energia, létrejön a feszültség, a csalódottság érzése, a reménytelenség és tehetetlenség gondolata. Ilyenkor az illető érzi, hogy gond van, fáradt, dühös, és sokszor inkább visszafogja az érzelmeit, kilép belőlük, mert azt gondolja, hogy ezek gyengévé teszik. De éppen az érzelmek hátrahagyásával lép át egy kritikus ponton, mert elkezdi elveszíteni az  uralmat önmaga fölött: agresszívvá vagy depresszívvé válik, dühkitörések jelentkeznek, az intellektuális képességekben zavar mutatkozik, koncentrációs és memóriazavarok lesznek jellemzőek. Itt már egy bemerevedett emberről beszélhetünk, aki úgy érzi, nem tudnak neki újat mondani. Negatív, érdeklődés-nélküli és cinikus lesz, leépül a baráti köre, mindig fáradt, kialvatlan.

"De nem szabad elfelednünk, hogy mindennek két oldala van: elmondhatjuk, hogy a kiégés rossz, szégyen-teli, életveszélyes dolog, de mondhatjuk azt is, hogy valamit megcsináltunk, valahova eljutottunk, kiürült már minden, amit lehetett használni. Ebben az élethelyzetben három lehetőségünk van: elfogadhatjuk hogy olyan környezetben élünk és olyan munkánk van, ami megnehezíti a célok megvalósítását; újra felfedezzük a rugalmasságunkat, dinamizmusunkat és változtathatunk rajta; illetve teljesen kiléphetünk a helyzetből és elkezdhetünk felépíteni egy másikat. A merev rendszerünket, amiben mindent befolyásolni akarunk váltsa fel a dinamika. Ne a magunk által festett statikus képeknek akarjunk megfelelni sem a munkánkban, sem pedig a párkapcsolatunkban vagy a gyermeknevelésben. Ugyanúgy sem párunkat sem gyerekünket ne akarjuk görcsösen megfeleltetni egy általunk elgondolt mintának.  Dinamikus együttmozgások vannak, amelyeknek vannak magasabb és mélyebb pontjaik. Elfelejtjük megélni az élet áramlását és dinamikáját. Elmulasztjuk megvizsgálni, hogy mi, mit hoz az életünkbe és helyette képszerű célokat követünk. Ismerni kell magunkat, tudni kell, mi a belső működésünk, hogyan adhatunk lendületet és kreativitást magunknak" - tette hozzá a pszichológus.

"Ha kicsit képesek vagyunk megállni, kívülről rátekinteni erre a helyzetre, megállapíthatjuk, honnan indul, miért alakult ki, hogyan élhetjük meg és milyen irányba mehetünk tovább. Így a kiégés csak egy múló állapota lesz az életünknek. A lényeg az, hogy ne maradjunk meg sem az üresség, sem a veszteség, sem pedig a gyász pillanatában."

Gyímesné Márkó Etelka veszélyesnek nevezte a megfelelési kényszert, amely korunk emberét egyre inkább áthatja: "Már a gyerekeket a megfelelésre nevelik, illetve arra, hogy folyamatosan a hétvégét és a vakációt várják. A szülőkkel együtt számolják a napokat, 'péntekig ki kell bírni' - mondják. Ez felnőtt korban aztán tovább hangsúlyozódik. Meg kell látni, hogy mivel van feltöltve péntektől péntekig a hetünk, mitől lehet különleges és szép minden napunk. Máskülönben csak túlélni akarjuk az életidőnk túlnyomó részét, nem pedig megélni."

Az előadást több interaktív rész színesítette, Gyímesné Márkó Etelka gyakorlatok által próbálta megnyitni a résztvevőket: megkérte, nézzenek hosszan egymás szemébe, majd beszélgessenek. Később szimbólumokat kerestek saját személyiségükre, elmondták, milyen kihívások előtt állnak. A megvallásokat, probléma-bemutatásokat az előadó nem hagyta tanácsok nélkül.