Szombaton újra egybegyűltek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye önkéntes beteglátogatói, hogy a nap mint nap végzett szolgálatukon túl, a találkozó általi tapasztalatcserére és a képzés nyújtotta fejlődési lehetőségre is alkalmat adjanak.

A találkozó elején ezuttal mindenki kézhez kapott egy papírra nyomtatott szívet melybe az általuk látogatott beteg, vagy betegek nevét írhatták bele, majd a terem közepén levő gyertyák köré helyezték. Ezzel is azt akarták jelképezni, hogy közösen imádkoznak a beteglátogatói kör által megkeresett minden betegért, de a hónapról-hónapra gyarapodó lista, a papírszívek számának növekedése lendületet, motivációt is adhat munkájukhoz.

Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens összesítette az eddigi tíz képzésalkalom legfontosabb üzeneteit és beszélt a Szeretetszolgálat Éve kapcsán megfogalmazódó feladatokról.

Bevezetőjében elmondta: „Ez az év lehetőséget ad arra is, hogy a körülöttünk élő emberek testi-lelki ínségeire is odafigyeljünk. A lelki magányban, elhagyatottságban, szomorúságban ugyanis mindannyian szomjazunk a szeretetre. Csak Krisztus szeretete képes az embert a maga teljességében felemelni, igazán emberivé tenni. Mindannyian, akik betegeket, szenvedőket, elesetteket látogatunk, Isten vigasztaló és megerősítő szeretetét igyekszünk közvetíteni. (…) Ebben az évben megismerhetjük a szolgáló szeretet különböző árnyalatait. A szeretetszolgálat fogalmára számos értelmezés létezik, számomra mégis azt jelenti hogy időt, helyet, elfogadást adok az embertársaimnak. Ez az, amikor az 'én' helyett a 'te' kerül előtérbe. Lemondok saját magamról és szolgálom a másikat. Ehhez persze látó szemre, halló fülre, érző szívre van szükség. Be kell írjam a szívembe a másik nevét, ahogy azt mi is tettük. De mindenek előtt szükség van az imára, az állandó kapcsolatra Istennel.”

Előadást ez alkalommal Ft. Veres Attila kórházlelkész tartott a haldoklók és súlyos betegek lelki kíséréséről, melyben az elmúlás gondolatkörétől kiindulva vázolta fel a halálra készítés és készülés lépcsőit. Mint mondta, a halál biztosan bekövetkezendő eseménye az életünknek, melyre jó készülnünk. „Az egyház ezzel már a kezdetektől foglalkozott, jelen világunkban azonban úgy tűnik, hogy a halál az elhallgatott témák közé került. A reklámok a fiatalságról, a szépségről szólnak, mindenki igyekszik is ezeket megőrizni, pedig elmúlnak, ahogy az életünk is. (…) Már régen látták, hogy a haldoklók kísérése nem egyedül a pap feladata. A pap segíthet imáival, tanácsaival, a szentségek kiszolgáltatásával, de a hozzátartozóknak is megfelelő hozzáállást kell tanúsítaniuk. Az egyház azért is foglalkozik a halál gondolatával, mert mindenkor hirdette, hogy üdvösségünkhöz nemcsak az életünk egész folyama meghatározó, de annak utolsó pillanata is. Jézus tanítása szerint aki utolsó órában is jön a szőlőbe dolgozni, ugyanolyan fizetséget kap, mint aki egész nap ott dolgozott. Aki halála előtt megtér, üdvözülhet, de ugyanígy életünket bár vallásosan leéljük, az utolsó óránkban sem szabad meginogjunk. A kísértések akkor is jelentkeznek, ezért imádkozzuk Szűzanyához intézett imánkban, hogy 'imádkozz érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján'.”

Veres Attila kiemelte, a halálra készülés a hozzátartozók és a haldokló számára egyaránt fontos. A határ, ameddig valakit kísérhetünk, az maga a halál pillanata. Ennek alapján megkülönböztetünk különböző eseményeket, amelyek a maguk idejében meg kell történjenek. Így a megnyugvás az elmúlás és elvesztés tudatában, a búcsúzás, a bűnbánat és egymásnak való megbocsátás, a betegek szentségének felvétele. Ehhez elengedhetetlen, hogy ne titkolják el a betegtől állapota súlyosságát. Meg kell nyugtatni, hogy ne rémissze meg az elmúlás ténye, hiszen Jézusnak is meg kellett halnia, hogy örökké éljen. Segíteni kell, hogy el tudja engedni az e világi dolgokat és ne ragaszkodjon görcsösen mindvégig a materiális lét darabjaihoz. Kérdéseket tehetünk fel neki, mellyel segíthetjük az előrehaladásban, így: hálás-e azért, hogy a hitében halhat meg, vagy tudja-e, hogy nem mindent úgy tett, ahogy kellett volna? Az együtt imádkozás akkor is lényeges, ha a haldokló már beszélni sem tud. Ez által érezheti, hogy nem teljesen passzív szemlélője a történéseknek, hanem még ő is tehet valamit. A beteglátogatók bekapcsolódhatnak ebbe a folyamatba, segíthetik a haldoklót és hozzátartozóit a halálra való készülésben, majd utána a családtagokat az elvesztés feldolgozásában, a gyászban.

Előadásában Veres Attila kórházlelkész pontos módszereket fogalmazott meg a súlyos betegekhez és haldoklókhoz való viszonyulásban. Az önkéntes beteglátogatók számos tanácsot kaptak, hogyan lehet, és hogyan kell megnyitni, megnyugtatni a beteget és hozzátartozókat. Ezek között az alaptalan félelmek léküzdését első rangúként nevezte meg, hiszen sokszor belső szorongásaink, feszültségeink konkretizálódnak félelmek formájában, melyek megkötik gondolatainkat, romboló hatással vannak lelki világunkra. A gyermekkorig visszavezetve a félelem kialakulását Veres Attila ennek feloldására egy másik érzést, a szeretetet jelölte meg. Előadása végén az atya kihangsúlyozta: „Az első érzés az életünkben a szeretet. Azt azért kaptuk, hogy uraljuk a félelmeinket, és legyőzzük az agressziónkat. Legyen ez az örömhírünk! Örüljünk annak, hogy megismertük a szeretetet Istenben, embertársainkban és ezzel gyógyítsuk magunkat, kapcsolatainkat.”

A találkozónak több interaktív része is volt, így a beteglátogatók az önismeretük erősítéseként kézhez kaptak egy életfát, melyen bejelölhették gyökereiket, amelyekből táplálkoztak életük során, törzsüket, ami tartóoszlopként másnak is támaszt nyújtott, ágaikat, mely fészket ad másoknak, leveleiket mellyel éltető levegőt adnak és gyümölcseiket, amely kincs számukra és mindazok számára, akikkel kapcsolatba lépnek. Mindezeket a részeket persze nevükön nevezték, ahogy azokat is, akik szerepet játszanak életükben.

A találkozó végén mindenki bemutathatta életfáját, de megbeszélték a következő teendőket is, így a közelgő betegek világnapját és a februári találkozót. A nap végén a beteglátogatók elégedetten állapították meg, hogy ez alkalommal is fontos tanácsokat, információkat kaptak hivatásuk végzéséhez.

Kapcsolódó hanganyag:

Ft. Veres Attila előadása a haldoklók és súlyos betegek lelki kíséréséről. (2011.01.16)