RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 16.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Nagy tömeg követte Jézust, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jn 6,1-15

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Feltöltődve jöttek haza az OKIT-ról
2015. 07. 29.     

Czimerman Adrienn személyes hangvételű beszámolója a Szatmári Egyházmegye fiataljainak részvételéről az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozón.

 

„Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent." (Mt. 5,8)

A  háromévente megrendezésre kerülő OKIT idén Kolozsváron szolgált különféle programokkal az ország római- és görögkatolikus fiataljainak. A találkozó július 22. és 26-a között zajlott, a Szatmári Egyházmegyéből 120-an indultunk útnak.

 

A szállás elfoglalása után egy „kis" csomaggal fogadtak minket, amely tartalmazott egy esőmentes köpenyt, a programfüzetet, egy karkötőt, cukorkát, térképet és különféle szentképeket. Ezután sor került a nyitóünnepségre, majd a fiatalok fesztiváljára. A következő három nap során részt vehettünk minden reggel a közös imán, az ezt követő katekézisen - melyet Daniel Ange atya tartott-, valamint a kiscsoportos beszélgetéseken. Megyénkből két fiatal is vezetett csoportot a magyar anyanyelvű résztvevők számára.

 

A kiscsoportos foglalkozások a katekézisek témáiról szóltak, ezeket a latin vagy keleti rítusú szentmise/szent liturgia követett. Ebéd után alternatív programokra került sor, ilyen lehetőség volt az OKIT expo, Tweeting Istennel, városnézés, múzeum és botanikuskert-látogatás, a központban álló Szent Mihály templom tornyának meglátogatása, valamint a különféle témákban zajló beszélgetések. Vacsora után, csütörtökön este Voltaj, Boemis és 3'O Clock koncerten vehettünk részt, pénteken Az Úr Anyjáról Nevezett Nővérek kolostorában Szentségimádásra és körmenetre került sor, szombat este pedig a főtéren a Fiatalok Fesztiválja vette kezdetét, amire fiataljaink egy flashmobbal készültek a többi résztvevőnek. Az utolsó nap a szentmiséről és a befejező ünnepségről szólt, ezután elindultunk haza.

 

Mindenki rengeteg élménnyel és sok új baráttal gazdagodott a találkozó során. Ami azonban a legjobb hír volt számunkra, hogy három év múlva, 2018-ban házigazdaként vehetünk részt az eseményen, hiszen Szatmárnémeti lesz  otthona az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak!


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro