Egy héttel az ünnep napja után, ennek apropóján beszélgettünk el  Szabó M. Rita tartományi főnöknővel a szatmári nővérek múltjáról, jelenéről.

Riporter: Még mielőtt a jelenkori helyzetre térnénk, tekintsünk vissza a múltra, egészen távol, a Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek szatmári megtelepedéséig.

M. Rita nővér: Annak idején Hám János püspöknek volt a vágya, hogy az egyházmegyébe szerzeteseket telepítsen, úgy férfi, mint női rendeket. Keresve a megvalósítási formákat, a tábori lelkésze, Gonzeczky János - aki később vértanúhalált halt - segített kapcsolatot teremteni a bécsi tábori püspökkel, Leonhard Mihállzal, aki épp a katonatisztek leányainak szeretett volna nevelőintézetet létrehozni. Gonzeczky ismervén ezt a két igényt segített egy szatmári intézet létrehozásában. Hám János püspök ezért lányokat küldött egyházmegyéjéből Bécsbe, az ottani vincés irgalmas nővérekhez kiképzésre, akik a noviciátus elvégzése után visszajöttek Szatmárra és segítettek a rend megtelepedésében. Mindeközben Hám János püspök felépítette a Zárdát, tehát a templomot és a hozzá tartozó épületeket.

Riporter: A Zárda templom épülete tehát a kezdetektől fogva a Szatmári Irgalmas Nővérek Anyaháza volt?

M. Rita nővér: Igen. 1842. augusztus 29-én érkeztek meg a nővérek Szatmárra és ezt a dátumot tekintjük a Rendünk alapításának. Akkoriban még a bécsi közösségnek volt fiókháza, majd az 1848-as forradalom után a politikai helyzet változásával a bécsi központ többé már nem tudta kisegíteni nővérekkel a szatmári házat, így az kellett gondoskodjon saját magáról és intézményeinek működtetéséről. Ennek eredményeként szakadt le és vált önállóvá a szatmári közösség. A nővérek karizmájukból adódóan elsősorban iskolákban tanítottak, bentlakást vezettek és kórházakban betegápolással foglalkoztak.

Az alapítás után a rend Szatmáron virágzásnak indult, egyre többen jelentkeztek, és sorra nyitották meg a fiókházakat Erdély szerte. Volt Gyulafehérváron, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és itt az egyházmegyében a Szatmárnémeti központon kívül Erdődön, Nagykárolyban, Túrterebesen, Szinérváralján, Felsőbányán és Máramarosszigeten is fiókház. Magyarország területén is nagyon sok helyen voltak nővérek, Esztergomi tartományi központtal. Csak pár magyarországi helyszínt emelnék ki, mint Székesfehérvár, Sárospatak, vagy Jászberény.

Riporter: Mi lett aztán ezekkel a rendházakkal?

M. Rita nővér: Romániában 1948-ban minden házat, intézményt államosítottak, 1949-ben pedig a feloszlatáskor a nővérek el kellett hagyják az Anyaházat is. Ugyanígy Magyarországon ez 1950-ben következett be, és Szlovákiában is az idő tájt. A nővérek plébániákon helyezkedtek el, hazamentek szüleikhez, vagy itt-ott családok fogadtak be két-három nővért. Ahol tudtak, ott helyezkedtek el és olyan munkát végeztek, amilyet épp kaptak és vállalhattak.

Riporter: A rend mégis megmaradt a maga módján a kommunizmus alatt is.

M. Rita nővér: Mint olyan, hivatalosan nem működhetett, a nővérek civilbe kellett vonuljanak, de már eleve azzal, hogy nem kötöttek házasságot, nem alapítottak családot, kitartottak a hivatásukban. Ez által a tagokban a rend maga tovább élt, csak nem tudtak közösségi életet élni a nővérek. Itt Szatmáron volt olyan, hogy két házban öt-hat nővér is együtt lakott. Egyik a jelenlegi Fragilor utcán, míg a másik a jelenlegi Marsilia utcán állt.

Riporter: Aztán enyhült a rendszer és nyíltak új lehetőségek?

M. Rita nővér: 1990-ig hivatalosan nem vettek fel tagokat. 1989 nyarán csak titokban vettek fel egy jelentkezőt, de neki is azt mondták, hogy nem nővérjelöltként veszik fel, hanem mint háztartási alkalmazottat. Nagyon féltek, hiszen 1948-ban az általános főnöknőt és a helyettesét tizennyolc hónapig börtönbe zárták. Ez nagyon megfélemlítette őket és nem mertek még titokban sem tagokat felvenni. Ezért tapasztalható ma egy nagy generációs távolság a régi és új tagok között. Hozzávetőlegesen negyven éves kiesésről van szó.

1990-ben a nővérek ismét rendi ruhába öltöztek és akkor szerveződtek ismét közösségekbe. Az a két házunk megvolt és oda ahányan csak tudtunk, elhelyezkedtünk. Szintén a kilencvenes évek elején vették meg a Wolfenbüttel utcai házat, amely egy családi ház volt és mivel annak nagy udvara és kertje volt, lehetővé vált az új zárda építése. Akkor még remény sem volt arra, hogy az állam valaha visszaszolgáltatja az elállamosított ingatlanokat, így a régi Zárdát.

1996-ban kezdték el az új zárdát építeni és 1998 októberére készült el. Akkor hozzávetőlegesen harminc nővér költözött be, idősek és fiatalok egyaránt.

Riporter: A beköltözéskor hány fiatal nővér volt?

M. Rita nővér: Én 1992-ben jöttem, velem együtt hét fiatal nővér volt és két-három jelölt. Aztán voltak akik elmentek és így maradtunk négyen az újonnan érkezettek közül.

Riporter: Ez a négy nővér hány idős társát kell ma gondozzon?

M. Rita nővér: Már jóval kevesebben vagyunk - az egész tartományban mindössze 18-an. Ebből tizennégy idős nővér. A karizmánk jelenleg is behatárolja a tevékenységi területünket, így egy nővér egy családi orvos mellett asszisztensnő, betegápoló; egy nővér a Szent Rita egyesületnél nevelőnő, gyerekekkel foglalkozik; és ketten vagyunk a házban, akik a nővéreket ápoljuk, gondozzuk, és a ház adminisztrációs dolgait rendezzük. De a rend változatlanul nyitott, várja azokat, akik hívást éreznek erre az életformára.

A felépítésről továbbá tudni kell, hogy az általános rendfőnöknőnk már másfél éve M. Ignacia Hrinová, aki azelőtt a szatmári tartomány főnöknője volt. Még hivatalban volt itt, amikor általános főnöknőnek választották és ekkor utazott Szlovákiába, ahol 1991 óta az általános központunk van. A Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek jelenleg Szlovákiában, Magyarországon és itt Szatmárnémetiben működnek külön tartománnyal. Nem önálló tartományokként de további közösségek léteznek Ukrajnában, Albániában és Olaszországban. A múltban, az 1900-as évek elején Amerikai Egyesült Államokba, 1930-as években pedig Kínába, majd onnan, amikor a kínai kommunisták kiutasították a külföldi misszionáriusokat az országból Tajvanra is mentek a Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek missziós kiküldetésre. Kínában csak egy nővér maradt, aki később megpróbálta újraéleszteni a közösséget, de sajnos nem sikerült. Az Egyesült Államokban a közösség a kommunizmus idején szakadt le és önállósult, mert nem tudták az általános központtal tartani a kapcsolatot, amely a kommunista Kelet-Európában volt. A tajvani közösség szintén megmaradt és önállósult.

Riporter: Melyek a rend legfontosabb ünnepei?

M. Rita nővér: A Zárda templom búcsúünnepe, a Szeplőtelen fogantatás különösen is fontos, mert annak idején, amikor a Rendet megalapították, a nővérek már Bécsből magukkal hozták ennek tiszteletét, és a Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanya a Rendünk egyik fő pártfogója Szent Vince mellett, akinek a szabályzata és karizmája, lelkisége szerint él és működik a közösség. Mindkét ünnep nagyon kedves számunkra.

Riporter: Nővér, kívánom, hogy a Rend szatmári közössége a jövőben újra a Hám János püspök idejében tapasztalt kegyelmekben részesüljön.