RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Hatvanhat évnyi csendet törtek meg
2016. 08. 22.     

A nagybányai Szent István Napok keretében, augusztus 20-án egy emberöltő távlatában mutattak be újra szentmisét a Szent István torony kápolnájában.

 

A nagybányaiak közül is csak kevesen tudtak róla, hogy a Cinteremnek nevezett kis téren, a középkori templomból megmaradt Szent István torony aljában, a lépcsőfeljárattal ellenkező oldalon kis cella található, amely egykor kápolnaként működött. Nagybánya szimbóluma a torony, amely a Szentháromság templomhoz közel áll, és amelyben a tér felújítása során a kápolnaterem is újranyílt. Az első szentmisét benne, a Szent István Napok alkalmából - ahogy egykor rendszeresen, most is - római katolikus rítus szerint mutatták be.

 

Román János esperes, a nagybányai katolikus közösség jelenlétében, a szentmise elején csaknem hetven éves csendről beszélt, az emberöltőnyi időt megelőző értéktöbbletről és a jelen kihívásáról: "1950-ben mutatták be az utolsó szentmisét ebben a kápolnában. Elődeink itt imádkoztak, itt kérték szent királyunk közbenjárását. A kommunizmus ideje alatt a termet bezárták, megfosztották minden szakralitásától. De 2015-ben, a Polgármesteri Hivatal segítségével és jóvoltából újra kápolna jöhetett itt létre. Azért imádkozunk, hogy Nagybánya az legyen, ami sok évtizeddel ezelőtt volt. Együtt adunk hálát az Istennek azért, mert vannak olyan emberek, akik segítettek, segítenek. A szentmisét egy jótevőért ajánlom, akinek a munkájából ez a kápolna most itt állhat."

A szentbeszédében Román János visszatért a múlt értékeihez. Felolvasott két beszédet 1920-ból - az akkori egyháztanács elnöke és az oltáregyesület elnöke beszédét -, amelyek a Szentháromság templom 200 éves jubileumakor hangzottak el. Ezekkel mutatott rá a hit melletti kitartás, az Oltáriszentség tiszteletének fontosságára: "Azért vagyunk itt, hogy a régiek fénye világítson ránk és világítsa meg az új korszakot. Legyen ez egy fogadalmi szentmise! Ígérjük meg Jézusnak, mennyei édesanyánknak, Máriának és Szent Istvánnak, hogy mi egyre jobb és hűségesebb Eukarisztia tisztelők leszünk, mert ez életünk, családunk, nemzetünk jövőjének a titka. Ebből táplálkozott minden szentéletű ember és mi sem tehetünk másként."

 

A Cinterem fáinak árnyékában népes tömeg hallgatta a szentmisét, többségük szentáldozáshoz is járult. Az áldozatbemutatást követően a Szentháromság templomban szentségimádást tartottak, este pedig a Schola Rivulina adott koncertet a vártérben.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro