RO HU DE
Kategóriák
2020. július. 3.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Élet a hitben:
Hogy lebontsuk a falakat
2016. 05. 15.     

Kell, hogy ugyanaz a Szentlélek töltsön be mindannyiunkat, hogy egyek legyünk - mondta Papellás István, a szatmárnémeti Szentlélek templom búcsúján, pünkösdvasárnap.

 

Piros pünkösd vasárnapján gyűlt össze a szatmárnémeti Szentlélek templom közössége - kiegészülve a zarándok hívekkel -, hogy megünnepelje a templom búcsúját. „Pünkösdöt jöttünk ünnepelni, a Szentlélek kiáradását és ennek a templomnak a búcsúját"- emlékeztetett a  szentmise elején Papellás István, a Szent Család egyházközösség plébánosa, a búcsúmise főcelebránsa is, majd az emberekben lakni akaró Szentlélekről beszélt: „A szentmise kezdőénekében szólt - 'Az Úrnak Lelke betölti a Földkerekséget'. Nyilván, a mi lelkünket akarja betölteni, élő templomok lakója akar lenni a Szentlélek, de csak akkor teheti, ha kitárjuk előtte a lelkünk ajtaját. Tegyük ezt, fogadjuk be a mi számunkra is elküldött Szentlelket, hogy az egész életünk során kísérőnk, megvilágosítónk, megerősítőnk, bátorítónk legyen."

Szentbeszédében a Szentlélek metaforáit tekintette az elhangzott olvasmányokban és az evangéliumban, kiemelve, hogy a Szentlélek magával ragadja, átformálja azt, akit betölt. „Az első olvasmányban hallottuk, hogy a Szentlélek szélvihar, aki mindent felforgat, de azt is, hogy tűz, aki szétárad, felismeréseket gyújt az emberi szívekben. Ő az, aki bennünk az isteni szeretet pislákoló lángját újra felébreszti, hogy éljen bennünk. A szentleckében azt hallottuk, hogy a Szentlélek minket, tagokat egy testté formál. Egységbe forraszt bennünket, különböző nyelveket beszélőket, különböző nemzetekhez tartozókat, hiszen Ő az egység Lelke. Kérjük és engedjük, hogy az egységet munkálja bennünk is. Megtapasztaljuk nap, mint nap a széthúzást, a viszályt. Kell, hogy ugyanaz a Szentlélek töltsön be mindannyiunkat, hogy egyek legyünk. Az evangéliumban már az igazság Lelkeként, vigasztalóként hallottunk róla. A Szentlélek az, aki minden igazságot feltár, aki megmutatta az apostoloknak mindannak az értelmét, amit Jézustól hallottak és láttak, hogy legyenek bátor, rendíthetetlen hirdetői az evangéliumnak. Merjük mi is rábízni magunkat a Szentlélekre, a vigasztalás Lelkére, akit Krisztus küldött számunkra. Ő eloszlatja a félelmeinket, újra erőt, lelkesedést ad, hogy szeressük azt az életet, amellyel Isten megajándékozott bennünket, hogy nézzünk szembe a kihívásokkal. Krisztus apostolai, miután megkapták a Szentlelket, kiléptek a zárkózottságukból, hátrahagyták a félelmeiket, nem tudtak többé hallgatni arról, amit láttak és hallottak."

Végül kiemelte, minden ember küldetéssel rendelkezik: „Testvéreim, a Szentlélek emlékeztet minket, hogy nekünk is küldetésünk van. Azért akar kiáradni ránk is, azért akarja, hogy ne csak ünnepeljük pünkösdöt, hanem minden nap fogadjuk be Őt, hogy minket is felvértezzen arra a küldetésre, amelyet Isten ad nekünk, keresztény, hívő embereknek. Küldetésünk, hogy lebontsuk a falakat, amelyek elválasztanak bennünket. Küldetésünk, hogy a szeretet egyetemes nyelvét beszéljük, amelyet minden ember megért, amely után minden ember vágyakozik. Ez csak a Szentlélekkel lehetséges. Ő azért akar minket is betölteni, hogy az apostolok lelkesedésével teljesítsük nemes küldetésünket. Azért jött el és jön el szüntelen, hogy a pünkösd csodájában részesítsen minket is."

 

Vojtku László plébános a szentmise végén hangsúlyozta ki, a Szentlélek folyamatos változást hoz az emberek- és így az Egyház életébe, de minden jó történésre nyitottnak is kell lenni. Ezt követően köszönte meg Papellás Istvánnak a szentbeszédet, a papoknak és a híveknek a jelenlétet, és mindenkinek a búcsú előkészítésében nyújtott segítséget. A hívek az áldást és a himnuszok eléneklését követően léptek ki a templomból.

 


További képek:

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro