RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Ima a felállványozott templomnál
2011. 10. 25.     

A Kálvária templom román- és német közösségének mintegy kettőszáz ötven tagja imádkozott együtt, felújítás alatt álló templomuknál.

 

Három vasárnapon keresztül hirdették a szentmiséken, készültek rá, majd október 23-án vasárnap délután öt órától szép számban, mintegy kétszázötvenen gyűltek össze a Kálvária templom román- és német közösségének tagjai, hogy megtekintsék a templom felújítási munkálatait, együtt imádkozzanak azon a helyen, ahol éveken keresztül külön-külön, de sokszor együtt is tették.

 

A szatmárnémeti Kálvária templomot Hám János püspök építtette a vár megszűnése után is Doboló dombnak nevezett magaslaton 1844-ben, majd 1907 és 1909 között teljesen átépítették. Jelenleg is futó, átfogó restaurálását a tavalyi évben kezdték meg, a szatmárnémeti lakosok láthatták az előbb felállványozott, majd folyamatosan megújuló, vörösréz tetővel, elegáns festéssel, megszépült ornamentikával, -udvarral újjászülető neogótikus templomot.

 

A templomot felújításáig használó román- és német közösség jelenleg a Zárda, illetve a Szent József templomokban találkozik, misézik, de már nagyon várják, hogy visszakapják régi, szeretett templomukat. Ezért is mentek el vasárnap, és miután meghallgatták Ft. Román János, a felújítási projekt vezetőjének beszámolóját, együtt imádkozták el az októberi ájtatosság litániáit, imáit, majd pedig egy román és egy német énekkel búcsúztak - már csak rövid időre - a Kálváriától.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro