"Boldogok az irgalmasok" (Mt 5,7) mottóval tartották a román ajkú ifjúság egyházmegyei találkozóját a máramarosi hegyek között, egy vendégszeretet tanúsított kis faluban, Ilobahandalon. Az érkezés és a forró tea elfogyasztása után, a résztvevőket életkoruk alapján két nagy csoportba osztották - a 14 éven felülieknek Franţ Felix OFM Conv tartott előadást, a kicsiknek pedig a különböző kongregációk jelenlevő nővérei tartottak foglalkozásokat.

A minorita atya, előadásában arról az irgalmasság utáni vágyról beszélt, amely mindannyiunkban jelen van: "Isten irgalmas, de igazságos is. Sokat beszélhetünk és filozofálhatunk az irgalmasságról, de ha ez a fogalom csak átmegy rajtunk, nem értünk el vele semmit. Ha nem alkalmazzuk életünkre, ha nem váltjuk cselekvésre, megint csak az egoizmusunkkal maradunk, hibát követünk el. Akik ma itt vagytok, és az irgalmasságról hallotok, amikor majd hazamentek, váltsátok cselekedetre! Vizsgáljátok meg, mennyire vagytok irgalmasok másokkal szemben, mennyire vagytok jók, megbocsátóak. Mindenkinek szüksége van az irgalomra! Éljétek meg és éljétek mások felé is" - zárta gondolatait Franţ Felix.

A fiatalok csoportbeszélgetésekre mentek, délben már a kicsikkel együtt imádkozták az Úrangyalát, majd különböző szórakoztató foglalkozásokon vettek részt a nagybányai Somaschi Alapítvány önkénteseivel. A szentmise délután fél háromkor kezdődött és Iulian Budău SJ, a Kálvária templom román közösségének plébánosa mutatta be, a jelenlevő paptestvéreivel együtt.

A szentbeszédet Magász Jenő, a nagybányai Szent József közösség plébánosa mondta, már az elején megmagyarázva az "irgalmasság" jelentését: "Mit jelent az irgalmasság? Latinul misericordia, egy összetett szó, a szív és a szenvedés együtteséből jön létre. Úgy is érthetjük, hogy odamegyünk a szenvedőhöz, részt vállalunk a fájdalmában, együtt érzünk vele. Fizikai képpel élve, lehajlok a földön fekvőhöz, nem félek attól, hogy a ruhám beszennyeződik, s így kicsit megtisztítom őt. Biztos vagyok benne, hogy hallottátok már a tékozló fiú történetét. Amikor a fiú hazatér és bocsánatért esedezik, az apa nem veszekedik vele, hanem köszönti őt és megöleli. Ugyanígy viszonyul Isten is hozzánk, a bűnösökhöz. A bűneinket megbocsátja, engedi, hogy érezzük a szeretetét, az elfogadását, a mindenkori irgalmasságát. A Szentatya figyelmeztet főleg minket, felnőtteket, hogy legyünk bátrak megbánni a bűneinket, legyünk képesek azokat meggyónni. A gyóntatószékből kilépve és aztán a szentáldozást követően érezhetjük Isten felszabadító, irgalmas szeretetét. De ha így van, amikor kilépünk a templomból, kapjunk bárkitől, bármilyen nagy pofont, tudjunk a magunk részéről mi is irgalmasok lenni. Az iskolákban, az utcán könnyen hallunk káromló szavakat, az emberek veszekednek, haragszanak egymásra. Nagyon kevesen tudnak mosolyogni akkor is, ha fáj, vagy kimondani, megbocsátottam neked. Ti hétfőn visszatértek az iskolába. Nagy szükségünk lenne ott olyan fiatalokra és gyerekekre, akik valahogyan Isten meghosszabbított irgalmas kezei tudnának lenni. Ti továbbíthatnátok az irgalmasságot az iskolákban, de a családotokban vagy a barátaitok között is. Tegyétek meg, legyen így!"

A szentmise után a gyerekeknek és fiataloknak még volt idejük beszélgetni, együtt vidám perceket tölteni, és csak azt követően indultak haza, hogy a plébániák képviselői egy-egy héliumos léggömböt engedtek a magasba, hozzátéve gondolataikat, kéréseiket az ég és Föld Urának.