RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 20.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem. Jn 6,30-35

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Isten tervében megmaradni
2017. 02. 27.     

A kísértés legyőzése által az ember megerősödik de ez segíti egy nagyobb jó létrejöttét is - mondta Vojtku László plébános a szombati bibliás programon.

 

A Szentlélek templom Merk Mihály termében tartottak bibliás programot február 25-én. A központi téma ez alkalommal a kísértés volt, Máté evangéliuma (Mt 4,1-11) alapján vizsgálták, de magyarázatot is kaptak a megismertekre. Vojtku László plébános előadásában a dogmatika oldaláról is megvilágította, valamint a Szentírásban, nagyobb léptékben is tekintette a kísértést. Mint mondta, a teremtés után és a bűnbeesés előtt az ember tökéletes állapotában volt, s ebben értelemszerű volt Isten tervében való megmaradása. De már ott megjelent a kísértés, és az ember elbukott. Azóta is a kísértések között élünk, a döntéseinkben nehéz az Isteni szempontot érvényesíteni az emberi vonatkozások és kötődések helyett.

 

A kísértés lefolyását tekintve megkülönböztetett mozzanatokat: hatással van az emberre, sugalmaz a rosszra, úgy állítja be, hogy az az adott személy számára hasznos, gyönyörködtet, majd pedig sürget a tett véghezvitelére. A kísértés legyőzése által az ember megerősödik de ez segíti egy nagyobb jó létrejöttét is. Az Isten tervében megmaradó ember az isteni rend megmaradását segíti életében, környezetében.

 

A résztvevők maguk is kifejezték gondolataikat a kísértések kapcsán, melyben, mint mondták, nagy szerepe, hatása van a személyes vágyaknak és a környezeti hatásoknak is. Párbeszédet folytattak a feldolgozott bibliai szöveg kapcsán, megpróbálták a különböző helyzeteket személyessé tenni, a rendezvény végén pedig meditációt végeztek, a "kő és a puszta" gondolati képét használva - amely az Istennel való találkozás, de egyben a kísértések helye is. Ebben a "személyes pusztában" kell helyt állnia a keresztény embernek a hétköznapok forgatagában is.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro