RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Jézussal az úton
2010. 04. 19.     

A hétköznapok lelkigyakorlata iránt érdeklődők továbbképzése céljából szombaton egynapos programot tartott a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája.

 

Bár a nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos házban egész hétvégére tervezték, a jelentkezők kérései alapján egy napon - április 17-én - és a Scheffler János Lelkipásztori Központban rendezték meg azt a lelki napot, melyen a szentignáci lelkigyakorlatok megélésében, a csendes elmélyülésben és a belső rezdülések tudatos kezelésében segítették a résztvevőket.

 

A képzés célja ugyanis az volt, hogy az érdeklőknek utat mutassanak Isten nyomait felfedezni életükben. Már a reggeli bemutatkozást is ennek megfelelően tervezték meg: négy evangéliumi részben figyelték Jézus viszonyulását az emberekhez, majd mindenki kiválaszthatta azt, amelyet közelinek érzett, ami őt is megszólította. Ez alapján alakultak ki a csoportok, melyek tagjai aztán együtt keresték életük fundamentumait, és bennük Isten átjáró szeretetét.

 

Önazonosságuk oszlopait a Petzold-i pilléreknek megfelelően a testi jellemzőkben; szociális hálóban; a munkában és teljesítményben; az anyagi biztonságban és ökológiai térben; illetve az értékekben felfedezve, igyekezték a saját magukról alkotott képet nézni. Így jutottak el a belső megmozdulásaik érzékeléséhez, a hétköznapokban ugyanis sokszor eltakart, fel nem dolgozott érzések mindegyikét felismerve, tudatosítva és helyesen megkülönböztetve kell értékelni és dönteni a válaszokról.

A lelki élet figyelmes élet. Az ebben élő ember, a szentignáci lelkigyakorlatokban igen gyakran előbukkanó kérdéstől - „Mire épül az életem?" - elindulva értelmezi a hétköznapokban körülöttünk és bennünk zajló történéseket, és így halad Jézussal egy úton.

 

A szatmárnémeti program mellett Irene Luster-Haggeney németországi nővér és Kujbus Márta, a Világiak Irodája referense a napokban meglátogatják azokat a közösségeket, amelyek nagyböjtben a hétköznapok lelkigyakorlatát végezték. Reményeik szerint a tavaly nyári tapasztalathoz hasonlóan, a résztvevők idén is továbbviszik közösségeikbe a megismert szemléletet.


1  2  3  4  5  6  7  8  9  10      Play         Stop
Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro