Augusztus 25-én, Kalazanci Szent József áldott ünnepén, Istennek hálát adva, valamint minden jó barátunknak és áldozatkész támogatónknak köszönetet mondva kezdtük meg életünket megújult házunkban. Sok ember álma, a ránk bízott gyermekek vágya valósult meg ebben a lakhatóvá vált szép épületben: ahol megnövekedett lakótér és tágas udvar szolgálja majd gyermekeink növekedését, ahogy a Kalazanciushoz megfogalmazott himnusz mondja: „híven a széphez, az igazhoz, jóhoz" beteljesíthessék emberi hivatásukat.

A ház megáldásának alkalmából köszönetnyilvánításában Keresztről nevezett Judit nővér úgy összegezte a pillanat jelentőségét, hogy mi, Piarista Nővérek, küldetésünknek érezzük a gyermekek sorsát szívén viselő Jézusról tanúságot tenni. Elsősorban a szegény gyermekek és fiatalok iránt kötelezzük el magunkat. Minden helyen és minden időben azt keressük, milyen módon szolgálhatjuk Istennek azt a tervét, amelyben elgondolta a velünk és köztünk élő nehéz sorsú gyermekek és fiatalok életének kibontakozását. Az álmunk egy nagyobb házról, amelybe még több gyermeket fogadhatunk be, megvalósult, köszönet a sok jó szándékú embernek, akik szíveiket megnyitották előttünk. Házainkat a világ minden részén oázisoknak hívjuk. Minden vágyunk, hogy ez a gyermekotthon is igazi oázissá váljon, a békesség, a barátság, a szeretet oázisává. Tudjuk, hogy továbbra is szeretettel fordulnak felénk és a gyermekeink felé, ezért örömteljes bizalommal tekintünk a jövőbe, és Isten végtelen gondviselő szeretetébe ajánljuk mindannyiukat.

A nagyobb feladatvállalás fontos mérföldkő életünkben, hivatásunkban. Megállunk mellette és felemeljük tekintetünket a mindennapok egymásutánjából. Megerősít és bizalommal tölt el bennünket, amikor újra meg újra megtapasztaljuk, hogy Isten gondot visel ránk. Lelkünk és szellemünk élettel telik meg rendalapítóink, Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati anya alakját felidézve. Szerzetesi közösségünknek életünket és hivatásunkat összetartó ereje, valamint Nagykárolyban és a környező településeken irántunk jó szívvel élő kedves barátaink tevékeny támogatása megtapasztalható közelségbe hozzák Isten rólunk elgondolt szeretet-tervét.

Gyermekotthonunk bővülésének szíve a kápolna, hogy életünk és hivatásunk motorjává váljon. Ennek megáldására Kalazanci Szent József égi születésnapját követő napon szentmise keretei között került sor. A liturgikus cselekmény egyik fontos mozzanata volt, amikor Horváth Orsi, aki Győrszentivánról érkezett hozzánk, elhatározásával, szándékainak az ünnepi közösség előtt való kijelentésével, valamint a Püspök atya és a Piarista Nővérek elöljáróinak jóváhagyásával megkezdte a jelölt időt a Piarista Nővérek közösségében.

A szerzetessé válás útján fontos időszak a jelöltség. A jelölt az emberi és lelki érlelődésének folyamatában a szerzetesi élettel járó kötelezettségek egyre tudatosabb vállalására határozza el magát. Immár a közösséggel együtt élve tapasztalhatja meg, hogy a szent rendalapítók lelkisége miként teremt minden korban kifogyhatatlan forrásokat az isteni gondviselés számára. Az az időszak, amikor a szigorú értelemben vett tanulmányokat megelőzően a hivatását megsejtő, felismerő számára lehetőség nyílik az őt megszólító lelkiségen keresztül, az azt tápláló kifogyhatatlan Istennel való elmélyült találkozásra.

Homíliájában a Püspök atya így mutatott rá Istennek, és az Oltáriszentségben köztünk jelenlévő Fiának valóságára; emberi, szerzetesi életünk középpontjára: „A Piarista Nővérek minden egyes házát oázisnak hívják. Az oázisok, nagyon jól tudjuk mindannyian, olyan helyek, ahol a környék mindenütt száraz, minden vágyik a vízre, az életre. S van egy pont, ahol van víz, ahol van élet. A vándor, amikor keresztülszeli a sivatagot, ha talál oázist, megmenti az életét. Ha nem talál, elpusztul. Valahogy a mi lelki életünknek ilyen oázisai a templomok." Majd arra hívta fel a figyelmünket a Püspök atya, hogy a számunkra, szerzetesek számára a kápolna ez az oázis, mert a megnövekedett feladatot akkor tudjuk ellátni, ha még többet imádkozunk. S ha gyakrabban töltekezünk Krisztussal, Ő elegendő erővel és kegyelemmel tölt el bennünket feladataink elvégzéséhez.

Majd Boldog Rendalapítónk szavait idézte fel arról, hogy milyennek kell lennie egy szerzetes nővérnek, egy Piarista Nővérnek. Őt szeretve kenyérré válunk a szegényeknek, itallá a szomjazóknak, enyhüléssé és vigasszá annak, akinek nincs béke a szívében, és otthonná a gyermeknek, akinek nincs hová lehajtania a fejét. Jézust szeretve késznek érezzük magunkat a küldetésre, ez a mi titkunk. Ez kell, hogy legyen a ti titkotok is, kedves nővérek. Az ő Krisztus-szeretete sürget és szeretetre buzdít. Vele teljessé válik az életünk, és képesek leszünk szeretetet hinteni magunk körül mindenkinek, írja Boldog Celestina Donati lelki végrendelete.

Szerzetesi, keresztény emberi mivoltunk érzékenységéhez, látó szívéhez szólnak Celestina anya következő szavai: ezekben a szegényekben van valami gazdagság, valami mélység, valami, amiből tanulhatunk. Elég szeretni, elég remélni. Ha kész vagyok szeretni, meg fogom látni azt a fényt, ami a szegény, gyenge testvéreink körül ragyog. Ők a királyok királyának fiai, hogyan hagyhatná hát őket magukra, hogyne gondoskodna róluk. És aki munkatársa akar lenni Krisztusnak, Krisztus annak megadja a kegyelmet, engedi, hogy merítsen minden, de minden kegyelem forrásából, ami itt lesz a kápolnában. Azért, hogy úgy tudjon a szegények felé fordulni, ahogyan azt Krisztus tette.

Kalazanci Szent József ünnepén az olvasmányos imaóra második olvasmányában egy levél részlete van, és ebben a levélrészletben azokhoz a testvéreihez fordul, akik rendtársai és hozzá hasonlóan elkötelezettjei abban a tevékenységben, ami a Piarista Nővérek tevékenysége is. Milyennek kell, hogy legyen annak a testvérnek a lelkülete, aki erre a munkára vállalkozik? Sok szeretet, mérhetetlen türelem és mindenekelőtt mélységes alázatosság szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát vállalni tudja valaki. Meg kell, legyen bennünk ez a sok szeretet, mert maga Krisztus ontja ránk minden mértéken felül; meg kell, legyen bennünk ez a mélységes alázatosság, mert Ő maga mutatott rá példát, hogy ebben kövessük; és az a sok-sok türelem, amivel személyes és emberi történelmünket kíséri, szintén a mi mennyei kincstárunkat gazdagítja. S ha mégis úgy éreznénk, hogy fogytán vagyunk mindezek valamelyikének, nem kell messze mennünk, csak ide, az oázis szívébe, az Oltáriszentséghez, a megértés, a türelem, a szeretet forrásához töltekezni. Nélküle nem megy.

A szíveinket arannyá nemesítő prédikáció gondolatai a következőképpen folytatódtak: „Boldog Celestina anya egy alkalommal így buzdít: Imádkozzatok állandóan, és ne feledjétek imádni Jézust, aki jelen van az Oltáriszentségben. Haladjatok a szentség útján, járjatok a liliomok ösvényén, ahol találkoztok majd a mi égi Jegyesünkkel, Vele, aki kimondhatatlan örömmel tölt el majd titeket. Kedves nővérek, nagy-nagy szeretettel kívánom nektek ezt a kimondhatatlan örömet, hogy érezzétek meg a nehéz napokban is, érezzétek meg munkátok között, érezzétek meg a nehézségek és megpróbáltatások között is ezt a krisztusi örömet. Néha az Ő szeretete azt jelenti, hogy kitüntet bennünket egy kicsi résszel az Ő keresztjéből. Legyünk boldogok és érezzük valóban kitüntetésnek azt, ha a szenvedésében is részesít bennünket. Ez mindig megerősít, ez mindig többet ad, ez mindig a kegyelem forrása."

Az elhangzott szentbeszéd új forrásokat fakasztó találkozásoknak adott teret alapítóink imádságos lelkével. Olyan tanítás volt ez, mely által a megáldott tér megszentelődése elkezdődött, sőt, folyamatosan tágul, mert a szívünkben magunkkal hordott szavak segítségével lelkünkben tesszük hozzá a kápolnához azt, amit a téglafalak lehatároltak. Ezekben az ünneppel teljes napokban Isten elé tett elvégzett munkánkra, hálaadásunkra, jó elhatározásainkra Ő adja áldását, és töltsön el bennünket erejével; Kalazanci Szent József és Boldog Celestina anya pedig járjanak közben értünk imáikkal, hogy Isten segítségével az egyenes úton járjunk, s hogy útjaink és szándékaink jó véget érjenek.

További képek: