RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Kiállították a faragókör munkáit
2010. 06. 10.     

A kaplonyi Szent Antal búcsún idén is kiállították a Sebestyén testvér  által vezetett faragókör munkáit.

 

A kaplonyi gyerekek a ferences testvérek 2008-as visszatérése óta tanulnak faragni. Sebestyén testvér hamar megismertette és megszerettette a faragás művészetét a gyerekekkel, akik szombatonként két csoportban látogatják a ferences rendházban kialakított műhelyt. A kézügyességet és kreativitást segítő foglalkozásokra a gyerekek szívesen járnak, ezért a faragókör vakációban is működik.

 

Ahogy Sebestyén testvértől megtudtuk, székelyföldi mesterétől szerzett tudását jelenleg huszonöt gyermeknek igyekszik átadni. Többen a kezdetektől járnak hozzá és vannak, akik már otthoni műhelyüket is berendezték, folytatva a faragást a rendház épületén kívül is. A foglalkozásokon ugyanis a testvér szerszámait és alapanyagát használják, de a gyerekek kérték, hogy legközelebbi székelyföldi kirándulásuk alkalmával tehessenek egy kitérőt vésők beszerzésére.

 

Az elkészített tárgyakat a gyerekek hazaviszik, megtartják vagy elajándékozzák, de a legszebbek a Szent Antal templom búcsúján, a plébánia udvarán kiállításra kerülnek és bárki által megvásárolhatóak. A befolyt összeget minden évben egy kirándulásra fordítják, a fiatal faragók elzarándokolnak Csíksomlyóra a nyár folyamán. Mint megtudtuk, a gyerekek általában kis kopjafa faragásával kezdik a tanulást, majd később sulykokat, fakanalakat, fali kulcstartókat, Krisztus és Szűz Mária plaketteket, korpuszt és keresztet is készítenek. A június 12-én 11 órától megrendezésre került idei Szent Antal búcsún is megtalálhatóak voltak ezek a tárgyak, sok más, gyerekek által készített különlegesség között.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro