A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsújára már órákkal a kezdés előtt gyülekeztek a Székesegyház előtti téren a zarándok hívek, akik táblákkal, zászlókkal érkeztek az egyházmegye számos pontjáról, de távolabbról, Erdély és Magyarország településeiről is. A június 29-én, vasárnap, tizenegy órától tartott Jézus Szíve Búcsúra mintegy ötezren jöttek, kifejezni hódolatukat, és közelíteni saját szívüket a szeretet forrásához. A Székesegyház bejáratánál elhelyezett oltárnál Nm. és Ft. Dr. Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be a legszentebb áldozatot Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspökkel, Nm. és Ft. Cornel Damian bukaresti segédpüspökkel, aki aznap nyolc órától a Kálvária templomban román-, Marius Taloș SJ., a román jezsuita régió elöljárójával, aki fél tíztől német nyelven celebrált szentmisét, valamint az egyházmegye papságával.

Az áldozatbemutatás elején Schönberger Jenő püspök három nyelven köszöntötte meghívott celebránsokat és a híveket, megemlékezve Szent Péter és Pál apostolok ünnepéről is, kérve pártfogásukat, és imádkozva Ferenc pápáért, hogy Jézus Szent Szíve szerint vezesse Krisztus egyházát. Cserháti Ferenc papi jelszavával vezette be gondolatait: "Jézus Szent Szíve ünnepe Isten lényegére, a Szeretetre, a Szeretet végső győzel­mére irányítja figyelmünket, egészen papi jelszavamnak megfelelően: Caritas omnia vincit - Isten, a szeretet mindent legyőz! A hitbeli meggyőződés, hogy 'az Isten szeretet', egyáltalán nem valamiféle légbőlkapott emberi vágyálom, hanem tapasztalati tény: Isten nagy tettei, cselekedetei a történelemben, és főleg Jézus Krisztus élete, tanítása egész működése megmutatták, hogy Isten nem egy eszme, nem egy elvont princípium, nem egy könyörtelen abszolútum, nem egy monstrum, hanem Isten eleven, élő való­ság, akinek hozzánk hasonlóan szíve van, olyan, mint egy jó pásztor, aki szeret és kész föláldozni magát értem és mindenkiért (vö. Gal 2,20)."

Szentbeszédében Isten szeretetének végtelenségéről, kimeríthetetlen voltáról beszélt: "Jézus Krisztus élete, tanítása, minden csodája gyógyí­tása, egész működése annak bizonyítéka, hogy Isten, a sok más látszat ellenére is, feltételek nélkül szereti saját teremtményét, az embert; nem azért, mert szeretetre méltó, hanem minden ok és alap nélkül szereti, és hűséges hozzá (vö. M Törv 7, 9). (...) Krisztus Urunk földi élete, értünk vállalt szenvedése, kereszthalála és feltámadása, mind azt mutatja, hogy Istennek szív­ügye az ember boldogsága, és ezért semmitől sem riad vissza, kész odaadni, feláldozni önmagát. (...) Azt akarja, hogy úgy szeressünk, ahogyan Ő szeretett, mert ahol az emberek befogadják a Szeretet Lelkét, az Úr Lelkét, a Názáreti Jézushoz ha­sonlóan élnek, gondolkodnak és cselekszenek, ott hamarosan megtapasztalják a Lélek gyümölcseit: 'a szeretetet, az örömet, a békességet; megtapasztalják a tü­relmet, a kedvességet, a jóságot; megtapasztalják a hűséget, a szelídséget, az önfegyelmet' (Vö. Gál 5, 22-23), mindazt, amire valamennyien vágyakozunk: megtapasztaljuk lelkünk nyugalmát és boldogságát. (...) Ma a Szent Szívet tiszteljük, Isten szeretetének legszemléltetőbb kifejezését, a szeretet kimeríthetetlen forrását, amelyből olyan isteni erő, csodatevő víz és vér ömlött, amely mindmáig öntözi, virágba borítja, igazzá, szebbé jobbá teszi a világot, hiszen az Úr ma is eljön közénk az emberek által, akikben láthatóvá válik szeretete; eljön Igéje és a szentségek által; eljön a szentmisében és az egyház szeretetszolgálatai által, mindenütt, ahol felismerjük, észrevesszük, megtanuljuk szeretetét, és szeretettel válaszolunk Annak, aki elvette betegségeinket és ba­jainkat hordozta (Mt 8, 17)."

Idén is hívek tömege áldozott a város szívében, hiszen az átváltoztatott ostyát a tér számos pontjára elvitték a papok, majd megindult a körmenet, amelyben részt vettek azok a hívek is, akik addig a park fáinak árnyékában bújtak meg a tűző nap elől. Az Oltáriszentség mögött felsorakozva majdnem teljesen körbevette a hívek lánca a parkot. Visszaérkezve idén is felcsendült a Jézus Szíve litánia, amely minden alkalommal az egyik legérzelemteljesebb momentum, a búcsút pedig az előírt imákkal és a himnuszokkal zárták. A levonulás előtt, Cserháti Ferenc püspök, áldását adta a szélrózsa minden irányában a pódiumot körülfogó híveknek, akik közül sokan még a szentmise után is imájukkal és énekükkel töltötték meg a városközpontot.

Videó-összefoglaló

Nm. és Ft. Dr. Cserháti Ferenc szentbeszéde:

Az Isten szeretet

1Jn 4,8

A bibliai értelmezés szerint a szív az ember szellemi-lelki központja. Ennek megfelelően, Jézus Szentséges Szíve „az isteni szeretet legnagyobb rendű kifejezése" (Ferenc pápa), annak a szeretetnek a tűzhelye, amelyből sugárzik a szeretet. Jézus Krisztusban az Isten emberszerető jósága jelent meg közöttünk: a teljes Szentháromság, az Úr Lelke, az Atya Lelke, a Szeretet Lelke, - „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel pedig kiáradt szívünkbe az Isten szeretete" (Róm 5, 5b). „Ha a szeretetet látod, látod a legszentebb Szentháromságot" - összegzi Szent Ágoston.

Jézus Krisztusban beteljesedett a próféták ígérete (Iz 7, 14): „Velünk az Isten" (Mt 1, 23), láthatóan megjelent az Isten emberszerető jósága a földön, és Isten véglegesen elkötelezte magát irántunk. Már az Ószövetségi Szentírásban is arról olvasunk, hogy Isten szenvedélyesen szereti az embert: „magam keresem meg juhaimat és magam gondoskodok róluk" (Ez 34, 11). Isten jó pásztorhoz hasonlítja magát, aki élete árán is kimenti juhait a szakadék széléről, ölébe veszi megsebzett kincsét és hazasiet vele. Isten szereti az embert és gondoskodik róla: bekötözi a sérültet, ápolja a beteget, gondozza a kövért és az egészségeset, az igazság szerint legelteti őket (Ez 34,16).

Isten nagy tettei: az egyiptomi és babiloni fogságból való kiszabadulás, később az Ige megtestesülése, Jézus Krisztus élete, tanítása, minden csodája gyógyítása, egész működése annak bizonyítéka, hogy Isten, a sok más látszat ellenére is, feltételek nélkül szereti saját teremtményét, az embert; nem azért, mert szeretetre méltó, hanem minden ok és alap nélkül szereti, és hűséges hozzá (vö. M Törv 7,9). Jézus Krisztus nem azért jött közénk, hogy elítélje a világot, hanem azért jött, hogy üdvözítse az embert. Krisztus Urunk földi élete, értünk vállalt szenvedése, kereszthalála és feltámadása, mind azt mutatja, hogy Istennek szívügye az ember boldogsága, és ezért semmitől sem riad vissza, kész odaadni, feláldozni önmagát. „Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy éljünk általa" (1Jn 4,9). Szeretete abban áll, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindannak, aki benne hisz..., örök élete legyen" (3,16) - emlékeztet János evangélista.

Jézus Krisztusban tehát Isten szeretetével találkozunk, és „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete", ami új horizontot, új irányt ad életünknek, mert felébreszti bennünk a vágyat, hogy viszontszeressünk; úgy szeressünk, ahogyan Ő szeretett minket. „Szeretteim ha Isten így szeretett minket - figyelmeztet János evangélista -, akkor nekünk is szeretnünk kell őt és egymást" (vö. 1Jn 4,9). Jézus kifejezetten is erre szólít: „Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, - és nyugalmat talál lelketek" (Mt 11,29-30). Azt akarja, hogy úgy szeressünk, ahogyan Ő szeretett, mert ahol az emberek befogadják a Szeretet Lelkét, az Úr Lelkét, a Názáreti Jézushoz hasonlóan élnek, gondolkodnak és cselekszenek, ott hamarosan megtapasztalják a Lélek gyümölcseit: „a szeretetet, az örömet, a békességet; megtapasztalják a türelmet, a kedvességet, a jóságot; megtapasztalják a hűséget, a szelídséget, az önfegyelmet" (Vö. Gál 5, 22-23), mindazt, amire valamennyien vágyakozunk: megtapasztaljuk lelkünk nyugalmát és boldogságát.

Ma a Szent Szívet tiszteljük, Isten szeretetének legszemléltetőbb kifejezését, a szeretet kimeríthetetlen forrását, amelyből olyan isteni erő, csodatevő víz és vér ömlött, amely mindmáig öntözi, virágba borítja, igazzá, szebbé jobbá teszi a világot, hiszen az Úr ma is eljön közénk az emberek által, akikben láthatóvá válik szeretete; eljön Igéje és a szentségek által; eljön a szentmisében és az egyház szeretetszolgálatai által, mindenütt, ahol felismerjük, észrevesszük, megtanuljuk szeretetét, és szeretettel válaszolunk Annak, „aki elvette betegségeinket és bajainkat hordozta" (Mt 8, 17). Ma feltekintünk arra, aki határtalan szeretetével meghódítja szívünket, Isten viszontszeretetére gyullaszt, - akárcsak egy rajongó szerelmes, aki lángra lobbantja szerelme előbb még fagyos szívét -, olyan szeretetre képesít, amely már a szerető Isten szemével nézi a világot: észreveszi mások szenvedéseit és szükségleteit, együttérez társával és szívesen segít neki. A Jézus Szíve tisztelet szeretetre ösztönöz, arra, hogy mi is úgy szeressünk, ahogy Krisztus szeretett (Vö. XVI. Benedek pápa levele a Jézus Szíve tiszteletről Peter-Hans Kolvenbach SJ általános rendfőnöknek, 2006. május 15.), és egy nagyon komoly programot jelent, mert arra emlékeztet, hogy az éhezőket meg kell etetni, a ruhátlanokat föl kel öltöztetni, a betegeket gyógyítani kell, a rabokat meg kell látogatni. - A szegények és rászorulók iránti szeretetre emlékeztet, hiszen Jézus Szívének a programja az irgalmas szamaritánus - a „látó szív" programja, amely azonnal észreveszi, hol van szükség szeretetre, és ennek megfelelően cselekszik. Ez a program „a szeretet egyetemességét hirdeti; a szeretetét, amely határtalan és minden keresztény alapvető kötelessége; a szeretetet mutatja, amely a rászoruló felé fordul, akivel az ember „véletlenül" (vö. Lk 10,31) találkozik, bárki Jegyen az. Ez a szeretet mindenkire kiteljed, a közeli hozzátartozókra, ismerősökre, munkatársakra éppúgy, mint a kibírhatatlanokra, vagy a távoli idegenekre" (Vö. Deus caritas est, 25).

„Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek" (1Jn 4,16). Ez „a szeretet isteni, mert Istentől jön és Istennel egyesít minket" (XVI. Benedek, DCE 18), „mindent legyőz, és mi engedünk ennek a szeretetnek" (Vö. Vergilius, in DCE 4). Kérjük Jézus Szentséges Szívét, hogy alakítsa szívünket az Ő Szent Szíve szerint. Az emberi kőszívek helyébe teremtsen olyan isteni szívet bennünk, amely mindig együttdobban, együttműködik Istennel, mert „aki az Úrhoz tartozik, egy lélek lesz vele" (1 Kor 6, 17). „Az Isten valóban szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad".

A Jézus Szíve Búcsú képekben: