RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 29.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
Közönyünk a halállal szemben
2011. 02. 20.     

Az önkéntes beteglátogatók találkozóinak súlyos betegek és haldoklók kísérését feldolgozó sorozatában szombaton az elhalálozásra való készülés tényével foglalkoztak.

Az elhalálozás életünk biztosan bekövetkező történései közé tartozik, ezért készülnünk kell rá. Korunk világa viszont nem vesz tudomást ennek tényével, a halálesetek már-már mindössze statisztikai számokká zsugorodtak. A televízióban, médiában minél többször találkozunk a halál megjelenítésével, annál távolabbinak érezzük, közönyössé válunk az elmúlással szemben - mondta előadásában Ft. Román János, a Kálvária templom román közösségének plébánosa. Román atya az önkéntes beteglátogatói képzés tizenkettedik találkozásának volt meghívott előadója, azok után, hogy 2010 januárjában, a harmadik találkozón már beszélt a neurózisokról, szorongásokról.

 

A február 18-i találkozó során megpróbált rávilágítani: alkalmat kell adnunk magunknak arra, hogy felkészüljünk a halál tényére. Ezért ne kezeljük tabuként, merjünk beszélni róla, félelem helyett nyugalommal és higgadtsággal. Ez persze egy folyamat eredménye, amely tudatosítással, elfogadással, átszellemüléssel jár. Nem várnunk kell a halált, de a keresztény ember úgy él, hogy tisztában van élete átmeneti jellegével, a másvilág ígéretével. Ugyanígy, a gyász feldolgozásának is meg kell teremteni a lehetőségeit. Míg régebb a búcsú számos formája kapcsolódott a temetés aktusához egy adott közösségben, ma már mindez olyannyira leegyszerűsödött, hogy a gyászoló családnak nincs alkalma feldolgozni a hiányt, mely traumaként marad. A beteglátogatók gyakran ebbe a folyamatba is bekapcsolódnak, amikor az általuk kísért beteg eltávozik, családja pedig lelki segítségnyújtásra szorul.

 

Ft. Román János előadásban a súlyos betegek kísérésére is kitért. Mint mondta, a tisztító szenvedést ajánlhatjuk figyelmükbe, melyet felajánlhatnak saját bűneikért, vagy valaki másért. Így értékké válhat az imádságban megélt szenvedés. A beteg érezheti, hogy áldozatot hoz szeretteiért, imádkozik értük, ő maga nem tehetetlen, élete nem haszontalan.

 

Az előadás mellett, az együtt töltött nap során ez alkalommal is jutott idő elmélkedésre, beszélgetésre, kölcsönös tanácsadásra, de csoportokban feldolgozták a Román atya által felvetett kérdéseket, és drámapedagógiai eszközökkel is szemléltettek egy hipotetikus esetet.

A találkozó végén, az elmúlt alkalomhoz hasonlóan papírszívekre írták az általuk látogatott újabb betegek nevét, ezeket a terem közepére helyezték, gyertyát gyújtottak és imádkoztak értük.


1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27      Play         Stop
Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro