RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Külső és belső mozgások
2016. 08. 23.     

A mozdulatokról, a törődésről, az odafigyelésről szólt a Világiak Irodája által szervezett idei Egyházmegyei Családos Tábor.

 

Az eddigiektől eltérő módon állították össze az immár kilencedik alkalommal rendezett Egyházmegyei Családos Tábor programját. Az elméletet, a gondolatokat ugyanis kevésbé az előadóteremben, ülő helyzetben tették magukévá a felnőttek, hanem ezúttal inkább mozgásos gyakorlatok, játék, tánc közben.

A mozgás az ember lételeme, a kisgyerekes családok pedig szinte folyamatosan nyüzsgésben vannak, ebben telnek napjaik, éveik, így növekednek, tapasztalnak, fejlődnek. Az augusztus 18-21-e között, Erdődhegyen zajlott tábor előadói a mozgás közben megvalósuló kommunikációra, az érzelmek kifejezésére tanítottak, mindezek természetességére mutattak rá.

 

A visszajelzések alapján pedig elérték céljukat, sokan az elmúlt évek legsikeresebb táboraként beszéltek róla. Csontos Zoltán pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás csoportvezető, a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület tagja, valamint felesége, Tóth Andrea gondoskodtak a nonverbális jelek megértéséről, gyakorlataikkal vezérfonalát adták a négy napnak. Több esetben meglepő és mindig vidám próbákat állítottak a táborlakók elé. "Felszabadított bennem gátlásokat; jó volt kipróbálni és megélni a törődést, a biztonságot; megtanultam vezetni és ráhagyatkozni a vezetésre; lehetőség volt a külső és belső mozgásra figyelésre; tetszett a sok humor, játékosság; jobban ki tudtam fejezni magam; voltak félelmeim, de jó lett, jól éreztem magam; megtanított hallgatni és meghallani azt is, amit nem akarok" - vallották a résztvevők.

 

Közös játék, séták, imák, szentmise és koncertek tették teljessé az idei programot. A tábor végén a családok igényüket fejezték ki, hogy a jövő év tavaszán folytassák a megkezdett mozgásos ismeretgyűjtést.

 


A Képmás zenekarról:

 

 

A Képmás zenekar a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye emblematikus csapata, akik az egyházmegye gyermek és ifjúsági pasztorációs programjai mellett, aktív résztvevői és formálói az északkeleti régió kulturális életének. Az együttes nemrégiben új klippel jelentkezett a közönség és a zenekedvelők számára, ami egyben dalpremier is, hiszen egy újabb nótát ismerhetnek meg a rajongók és az érdeklődők a csapat hamarosan megjelenő első nagylemezéről.

A felejtés városa című dal zenéjét Bolega László és Kostyál András jegyzi, míg a dalszöveget a Képmás állandó szövegírója Tamaskovics „Bobek" Róbert írta. "A klipet Kondás Kristóf rendezte, alapötlete egy saját szubjektív élmény megformálása. A felejtés városa című dalt egy gyerekkori barátomnak írtuk Andrással és Robival, aki közel hat esztendeje ment el Magyarországról, hogy munkát vállaljon Nyugat-Európában, mint sokan mások. Az indulás előtt éjszakába nyúló mély és tartalmas beszélgetéssel búcsúztunk el egymástól, kívánva neki szerencsét és, hogy találja meg a számítását külhonban. Ennek az estének a hangulatára épül a nóta és a klip is, amit úgy gondolom, mind a szerzők mind pedig a rendező sikeresen ábrázolt a közönségnek" - mondta Bolega László a Képmás zenekar dalszerző/énekese.

 

A Képmás zenekar mozgalmas időszakon van túl, februárban nyitották meg a 2016-os évadot és azóta minden hétre jut egy koncert, gyerekkoncert, imaóra vagy diákmise, amelyek egy évtizede meghatározzák a széles repertoárral rendelkező együttes munkásságát.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro