A minden évben sikeres nyílt napok kapcsán Kürti-Bokor Judit nővérrel, a nagykárolyi rendház vezetőjével beszélgettünk adventi és karácsonyi kiállításukról, vásárukról, illetve egész évi tevékenységükről.

Riporter: Nővér, minden évben nagy ünnepet jelentenek a nyílt napok. Már sokadik éve rendezik meg, de azt hiszem, mégis nagy készülődés előzi meg. Mennyit készültek, dolgoztak idén rajta?

Kürti-Bokor Judit: Ez lesz a hetedik alkalom, hogy megtartjuk a Nyílt Napokkal egybekötött adventi kiállításunkat a gyermekeinkkel közösen készített koszorúkkal, asztali díszekkel, angyalkákkal, képeslapokkal, kopogtatókkal, adventi naptárakkal, és még sok más aprósággal. Valóban nagy ünnep számunkra ez a két nap, hisz várjuk a szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket. Egy nagy család vagyunk sok-sok baráttal, és ez teszi örömtelivé a készülődést, aztán pedig az ünnepet magát. Igazából a novemberi hétvégeken már csak ezzel foglalkozunk, előtte viszont gyűjtjük a hozzávalókat, tobozokat, terméseket, elkészítjük azokat a tárgyakat, amelyek tárolásához nincs nagy helyre szükség, mert abból van a legkevesebb a házban. Inkább egy újabb gyermeknek kerítünk helyet, ha szükséges, mintsem egy raktárnak. Tehát a „munka" nagy része utolsó hetekre marad. Ilyenkor valóságos káosszá válik az életünk minden téren, mert ezek különleges napok, semmihez sem hasonlíthatóak. Mindenki mozog, mindenki csinál valamit, keresgél a virágok, tobozok között, ragaszt, száraz oázist vág, gyertyákat tűz a koszorúkra, táncol az asztalok között, énekel, vagy éppen sokadik alkalommal uzsonnázik. Az ebédlőt műhellyé alakítjuk és a nagyobbakkal éjszakába nyúlóan próbáljuk a színeket, formákat egybeilleszteni. Nagyon jól érezzük magunkat, sokat nevetünk, viccelődünk egymás munkáival, még a fáradságot is elfelejtjük, ami ezzel jár. Ágnes novíciánk fogalmazta meg nagyon találóan, hogy ilyen sok időt soha nem töltünk együtt, mint ezekben az előkészületi napokban, amikor különösebben semmi mást nem csinálunk, mint megajándékozzuk egymást magunkkal. Különleges napok ezek...

Kürti-Bokor Judit

Riporter: Aztán jön maga a rendezvény, kinyílnak az ajtók, és a vendégek elviszik a sok szeretettel készített tárgyakat...

Kürti-Bokor Judit: A rendezvény maga mindezek folytatása. Már nem csak egymás megajándékozása, hanem mások felé fordulásunk. Kinyílunk, kinyitjuk a szívünket és a kapunkat. Semmit nem akarunk megtartani magunknak. Ez a két nap már nem rólunk szól, hanem azokról, akik eljönnek hozzánk. Ők lesznek fontosak. Napokig, hetekig töltekezünk egymással, hogy aztán minél többet ajándékozhassunk magunkból is és nem csak az elkészített koszorúkból. Ha valaki elvisz tőlünk egy ajándéktárgyat, akkor minket is elvisz egy kicsit ezzel együtt. Ott leszünk, amikor meggyújtja az adventi koszorún a gyertyákat, amikor imádkozik, készülődik a Karácsonyra, amikor a családi asztalt a mi tálkáinkkal díszíti, részesei leszünk az ünnepének. Mint minden évben az idén is készültünk egy külön meglepetéssel: mindenkinek, aki eljön hozzánk egy kidíszített, festett kövecskét adunk ajándékba, amelyen Márk evangéliumából talál egy idézetet, amit otthon elolvashat. Soha nem vagyunk egyedül, de hála Istennek nem csak Őt tudhatjuk magunk mellett.

A rendház

Riporter: Túllépve kicsit a nyílt napok hangulatán és visszatekintve az eltelt évre: milyennek értékeli az eltelt esztendőt itt a rendházban és azon kívül?

Kürti-Bokor Judit: Minden évnek meg van a szépsége és a nehézsége egyaránt. Így kerek az életünk. A gyerekek nőnek, s ami nem titok, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a tanulásra kicsiknél, nagyoknál. Az idén sokkal könnyebb volt, hisz Isten küldött segítséget a nagykanizsai piarista iskolából. Bori magyar szakos tanárnő, aki egy évet tölt nálunk és nem csak a gyerekekkel foglalkozik délutánonként, hanem minden másból kiveszi a részét, igazi társunk nekünk felnőtteknek. A megosztott teher kisebb teher, a megosztott öröm nagyobb öröm...

Mindent összevetve: kegyelemből élünk és nagyon jól élünk. Nap, mint nap megtapasztaljuk Isten és az emberek szeretetét. Azt hiszem soha nem volt okunk panaszra, és most sincs, számba véve az elmúlt esztendőt. A legfontosabb, hogy ne csak fizikai értelemben beszélhessünk a lányaink növekedéséről, hanem lelki értelemben is. Ez még az iskolai bizonyítványnál is fontosabb. Ha el tudjuk mondani, hogy ezen az úton tovább tudtunk lépni, akkor semmi sem volt hiába való. Akkor nem éltem hiába szerzetesként, piaristaként, anyaként az elmúlt évben. Most azt mondom, hogy érdemes volt...

Riporter: Ugye a nővérek munkája továbblép a rendház falain, ahol életük hétköz- és ünnepnapjait osztják meg tizennyolc kislánnyal. Egy napközit is működtetnek a régi zárda egyik épületében, hova a környékbeli rászoruló gyerekeket várják, együtt étkeznek, tanulnak. Ott hogyan zajlott az év?

Kürti-Bokor Judit: A napközi egy más világ számunkra. Alapjában véve nem sokban különbözik a gyermekotthontól, mégis más. A mi küldetésünk piarista nővérekként ugyanaz, a gyermekeink viszont két világban próbálnak egyszerre élni. Nagyon sok esetben ütköznek ezek a világok, hisz kevés az olyan család, amely a mi értékeinket tartaná szem előtt az élet különböző területein. A gyerekeknek olyan nehéz különbséget tenni a jó és a rossz között, pedig mi azt szeretnénk, ha már a jó és a még jobb között tudnának választani! Ezért nagyon sokat kell imádkoznunk és dolgoznunk. Megtesszük, és hiszem, hogy mindkettő meghozza gyümölcsét. Az idő nekünk dolgozik! Mi pedig nem adjuk fel! Harcolunk a gyerekekért... Az elmúlt évben próbáltunk nagyon sok mindent átadni nekik. Természetesen iskolaidőben itt is nagy hangsúlyt fektettünk a tanulásra, de az eredményeink sajnos nem olyan látványosak, mint az otthonban. Talán azért is, mert nagyon sok negatív hatás éri a gyerekeket úgy otthon, mint az iskolában. Persze nem csak a tanulást tartjuk kizárólagosan fontosnak, hisz mást is el kell sajátítaniuk, mint a kötelező iskolai tantárgyakat. Ezért, leginkább vakációkban és néha hétvégeken is különböző programokat szervezünk számukra. A nyarat tematikus hetekre osztottuk, volt például Biblia hét, mesemondó-, informatika-, egészség-, történelem-, kézműves-, illemtan-, sporthét, ahol megpróbáltunk játékosan tanulni, hogy észrevétlenül maradjanak meg fontos dolgok. Elsősorban Isten a mi nagy segítségünk, hisz nála nincs jobb pedagógus, Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati lányaiként csak Rá kell figyelnünk és történnek csodák! Segítségeink a munkatársaink, akiket nagyon szeretünk, mert szívüket, lelküket a mienkhez csatolják.

Riporter: Melyeket mondaná a Nővér az elmúlt év legörömtelibb eseményeinek, történéseinek?

Kürti-Bokor Judit: Az életünk apró örömökkel lesz teljes, és abból igazán akad minden napra. Lehet örülni egy tízesnek, de ugyanúgy egy ötösnek is, amit iskolából hoznak. Örömteli egy szép délután is, amit szeretetben együtt töltünk, egy lelki nap, egy közös szentségimádás, sok minden más. Minden napra jut valami legörömtelibb. Amit mégis ki szeretnék emelni az elmúlt évben, az Ágnes noviciátusba lépése volt. Ő az első, aki a mi közösségünkben kezdte el a szerzetesi képzést és itt is folytatja. Számunkra ez nagy megerősítés. Vannak még olyan fiatal lányok, akik ezt az utat szeretnék járni, mint mi piarista nővérek, a társunkká, testvérünkké válva.

Riporter: Nővér, mit vár a következő évtől, mit kérne a jövőre?

Kürti-Bokor Judit: Remélem sok meglepetést tartogat számunkra az Úr. Bármi is legyen, csak azt mondhatom, amit minden imámban megfogalmazok: legyen meg az Ő akarata! Nem tehetek, és nem is szeretnék mást tenni. Tehát bármi jöhet, Vele képesek vagyunk minden akadályt megoldani, minden kérdést megválaszolni. De azért, ha kérhetek, márpedig kérhetek, akkor mindig új társakat kérek, mert azt érzem, hogy nagyon sok a tennivaló, és nagyon sok szépet lehetne még tenni Isten dicsőségére.

Riporter: Nővér, köszönöm a beszélgetést!

Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a gyerekek által készített adventi koszorút vizsgálja

A gyerekek vidáman várták a vendégeket - Gáspár Gergő fotója

Ünnepi hangulatban, szeretetben - Gáspár Gergő fotója