Rendhagyó volt az önkéntes beteglátogatók képzésének tizennegyedik találkozása, hiszen az eddigiektől eltérően, az elméleti felkészítés mellett közösen végezték a gyakorlatot is, együtt mentek el az idősekhez, betegekhez. A szombati alkalom különleges élményt jelentett az otthon lakói-, de látogatói számára is: az idősek szerető érdeklődést, a beteglátogatók pedig megerősítést kaptak egymástól, elmondhatták tapasztalataikat, örömeiket, nehézségeiket a mindig új személyiségekhez való alkalmazkodásban. A legnagyobb megerősítést azonban egészen biztosan a betegektől kapták, akik mosolyukkal, örömükkel, sokszor könnyeikkel mondtak köszönetet azért, hogy valaki bekopog, leül, elbeszélget velük, megfogja kezüket és meghallgatja problémáikat.

A mezőpetri találkozóra szép számban gyűltek össze önkéntes beteglátogatók az egész egyházmegyéből. Jöttek olyanok, akik a képzés legelejétől részt vesznek a programban, vagy később kapcsolódtak be, látogatják a havi rendszerességű képzésnapokat, szabadidejükben pedig kórházakban és otthonaikban keresik fel a betegeket, időseket.

A rendezvény a komplexum Idősek Klubjában kezdődött, ahol Marchiş Ottó polgármester, majd Praszler Claudia intézményvezető köszöntötte az egyházmegyei önkéntes beteglátogatói kört.

Marchiş Ottó köszöntőbeszédében méltatta a jelenlevők hivatását „egy olyan világban, ahol annyi beteg ember van és sokan elveszítik a reményüket". „Az önök tevékenysége egy reménysugárt adhat, hogy sokan tovább tudjanak harcolni betegségükkel"-mondta a polgármester. Praszler Claudia röviden bemutatta a mezőpetri idősek otthonát, és örömét fejezte ki, hogy annyi helyről jöttek beteglátogatók, és visznek örömöt az otthon termeibe - hiszen erre van a legnagyobb szükség.

A nap előadását Ft. Veres Attila kórházlelkész bevezetője után Gáspár Annamária, a Püspökség Kórházpasztorációs Irodájának vezetője tartotta az idős betegek lelkigondozásáról. Ebben különválasztotta az idős betegek kísérését a többitől, hiszen mint mondta, előrehaladott korban teljesen átértékelődik az élet. Kísérésük nem könnyű, hiszen a kiszolgáltatott emberrel nehéz elfogadtatni a helyzetét - talán a magatehetetlenséget, az elhagyatottságot, az erő elvesztését - , de Krisztus szeretetének közvetítése ebben is kimeríthetetlen forrás lehet. Ezt kihangsúlyozva Teréz anyát idézte, mondván: amire mindenki szomjazik, az a szeretet, a szeretet pedig Krisztus!

Az előadás után, közvetlenül az idősotthon lakóinak végiglátogatása előtt elismételték a beteglátogatások menetét, odafigyelve a verbális és nonverbális kommunikáció ilyenkor érzékeny pontjaira, az esetlegesen felmerülő gátakra és ezek lebontásának lehetőségeire, és csak ezt követően kopogtak be a szobákba. A lakók ekkor már várták érkezésüket és örömmel fogadták a látogatókat. Az egyórás beszélgetések során minden idős beteghez jutott egy vendég, aki leült mellé és igyekezett valóban jelen lenni, teljesen odafigyelni partnerére. Az ágyban fekvő betegeknek, a magányos időseknek élmény volt ez az óra, hiszen végre az otthon munkatársain és szerettein kívül is felkereste őket valaki, érdeklődött hogylétük felől. Nekik talán nyugodtabban mondták el fájdalmaikat, félelmeiket és távozásuk után kicsit könnyebben tudták nehézségeiket tovább vinni.

A tizennegyedik képzésalkalom is kiértékelővel ért véget, melyen mindenki elmondta, milyen élményeket gyűjtött látogatása során, milyen kegyelmi ajándékokkal tér ezután haza és éli tovább hivatását.