RO HU DE
Kategóriák
2024. április. 19.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. Jn 6,22-29

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Élet a hitben:
Ministrálni tudni kell
2016. 11. 14.     

Egyházmegyei szintű ministránsképzés zajlott a hétvégén Nagyszokondon.

 

Lelkesek, nyitottak és érdeklődőek voltak a november 11. és 12-e között, a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban rendezett képzésen résztvevő ministránsok. A szervező Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája az egyházmegye minden plébániájára küldött meghívót, az első ilyen programon pedig 43 ministránsnak volt alkalma ismeretei tisztázására és bővítésére. A létszám pedig megfelelő volt annak tekintetében, hogy az előadók figyelmet tudjanak fordítani mindenkire - mondták el kérdésünkre a program vezetői. Barta Barnabás ifjúsági és ministránslelkész, valamint Csiszár Lóránt és Tyukodi Beáta SJC ifjúsági referensek arra is odafigyeltek, hogy a két nap történéseiben megfelelő egyensúlyt tartson a tanulás és a játék.

 

Ami pedig a tanulást illeti, a ministránsok Schönberger Jenő püspök 2009-ben kiadott rendeletét tekintették át együtt - ez a ministránsoknak a liturgikus térben, a szentmiséken való tevékenységeit szabályozza és az egész egyházmegyére egységesíti. Az ismereteket kvízjáték során ellenőrizték és rögzítették, de társasjátékok is voltak, amelyek a fiatalok közösségélményét volt hivatottak erősíteni.

 

A legfontosabb programpont a hétvége során, a ministránsok számára azonban egyértelműen a szentmise volt, amelyen mindannyian fegyelmezetten vettek részt, megmutatva a gyakorlatban fényesre csiszolt tudásukat. A rendszerezettségük, pontosságuk amúgy a hétvége minden mozzanatán érezhető volt - mondták a szervezők, akik folytatni szeretnék a képzést a meglévő és az új ministránsokkal. Szükség is van erre, hiszen még akad munka a ministrálás egységesítése tekintetében. Erre a gyerekek megvallásaiból is következtettek, akik őszinte érdeklődéssel voltak a ministránsi tevékenységek pontosítása, tökéletesítése iránt.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro