RO HU DE
Kategóriák
2020. február. 28.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29  
Élet a hitben:
Mosolyajándék
2010. 11. 29.     

Idén is több százan látogatták meg a piarista nővérek rendházát Nagykárolyban a nyílt napok alkalmából.

 

A nagykárolyi Kalazanci Szent József templom melletti rendház minden év adventjét megelőzően kitárja kapuit, hogy az érdeklődők két napon keresztül járják az épület folyosóit, nézzenek be a termekbe, szobákba és lássák, hogyan élnek a nővérek az általuk nevelt gyermekekkel. Aki betér biztos nem megy el üres kézzel, de még inkább megtelik szíve azzal a szeretettel, amit ott tapasztal.

A gyermekek mosolya őszinte. Ők az évről évre növekvő, fejlődő tanúi a nővérek áldozatos munkájának - idén tizennyolc kislány fogadta a betérő vendégeket. A meleg barátságos ház ilyenkor még kedvesebb, színesebb, hiszen díszek töltik fel minden részében: adventi koszorúk, gyertyák, csokrok, asztali dísztárgyak, angyalkák, könyvjelzők és sok-sok ünnepi apróság. Ezeket mind a bentlakó gyerekek készítik a nővérek vezetésével, egy egész évi készülődés, gyűjtögetés után: A természetes kellékek közül sokat a séták során gyűjtenek össze, és advent előtt már csak festeni, kompozícióba foglalni kell ezeket egy nagyszerű dísztárgy elkészítéséhez.

 

A nyílt napokkal egybekötött adventi kiállítás és vásár a nagykárolyi ünnepi készülődés elmaradhatatlan része lett, több százan keresték fel idén is a rendházat, hogy egy egyedi, kézzel és szívvel készített darabbal tegyék különlegessé saját ünnepüket. A látogatók ugyanis többet visznek ilyenkor haza egy tárgynál. Ellopnak egy kicsit abból a melegségből, mosolyból amit ott tapasztalnak, amiből annál több lesz, minél többet adnak a bentlakó nővérek és gyerekek.

 

A november 27-28-i nyílt napok a rendházba hívták az érdeklődőket az adventi időszak hajnalán, hogy rámutassanak: szeretettel sok kis életet lehet szebbé tenni. Segítségre pedig nem csak ilyenkor van szükség hanem az év minden napján és bizony sok gyerek várja még Nagykárolyban is, hogy kis odafigyeléssel, kedvességgel szebbé tegye valaki a napjait. A piarista nővérek otthonukat osztják meg a kislányokkal, de nevelő tevékenységük túllép a rendház falain, hiszen az egykori zárda egyik épületében napközit is működtetnek a környék rászoruló gyermekeinek.


1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17      Play         Stop
Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro