RO HU DE
Kategóriák
2024. március. 29.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Élet a hitben:
Mozgásba hozzák a családokat
2016. 08. 8.     

Az idei családos tábor egy összetett kifejezésmód megismeréséről, a házastársak még szorosabb egymásra-hangolásáról szól.

 

Csontos Zoltán pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás csoportvezető, a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület tagja, valamint felesége, Tóth Andrea lesznek a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Egyházmegyei Családos Tábor főmeghívottjai. A szervező Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája ugyanis idén, az igényeket figyelembe véve úgy döntött, a tábort szinte egészében a nonverbális kifejezési módok megismerésére, a házastársak tánc általi egymásra-hangolódására fordítja. Mindezt azért, hogy a résztvevők "még hitelesebb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal és egymással" - áll a hirdetésükben.

 

Augusztus 18. és 21-e között az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban zajlik majd a tábor, és már az első napon megkezdik a gyakorlatokat, amelyek aztán négy részben, három napon át futnak. A programot azonban nem ez tölti ki teljesen, az elmúlt évekhez hasonlóan lesznek séták, játékok, koncertek - idén a School Band és a debreceni Képmás Zenekar lépnek fel más-más napokon -, közös imaidők, de szentmise és tábortűz is.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro