Celestina anya radikális hogyant keresett: szívvel, ésszel, érzékszervekkel megélt találkozást, amely több annál, hogy képesek vagyunk megélni a minket körülvevő levegő létezését, ennek nagyszerűségét, mely kielégíti biológiai szükségletünket.
A Celestina-év egyrészt alkalmat ad arra, hogy egy szinte kortárs szent életét közelebbről megismerjük, ugyanakkor saját kapcsolatainkat is áttekinthetjük a „társaságában", az ő lelkivezetésével. Mivel a XIX-XX. század fordulóján élt, talán még könnyebb támpontokat találnunk az ő és a mi életünk között, miközben önmagunkkal, a környezetünkben élőkkel és Istennel való kapcsolatainkat mérlegeljük annak érdekében, hogy gazdagodhassanak. „Benne az élet öröm" címmel Tóth Borbála, piarista novícia mutat fel imádságos gondolatokat a boldog alapítóanya írásaiból.
Azóta, hogy megünnepeltük Krisztus feltámadását és újra szembenéztünk örök életünk beláthatatlan távlatával, szabadságával, az ezt a végtelent mégis túlcsordulóan betölteni képes isteni szeretettel, mi történt velünk?
Megérkezett a nyár: a maga melegével vagy éppen esővel öntözötten, kinek munkával, kinek vakációval, kinek vegyesen. Amikor reggel, munkába indulás előtt mégegyszer búcsút intünk a családnak keressük-e közöttük a felénk forduló Krisztus-arcot? Útközben, amikor szétnézünk, hogy biztonságban haladhassunk, várjuk-e Jézust, hogy velünk tart-e ma is, ahogy megígérte? Mindannyiunknak mondta - térben és időben a legtágabban értve -, ...én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig..." (Mt 28, 20). Hogyan tapasztalhatom, hogyan élhetem meg tehát az Ő emberi létezéstől ugyan eltérő, de valóságos jelenlétét ma?
Celestina anya azt mondja erről: Hinni, érteni, érezni Istent és forrón vágyakozni Utána, biztos módja annak, hogy lássuk és magunkénak tudhassuk Őt.
Jézus azért lett emberré, hogy a mi emberlétünkben jelen legyen, azt akarja, hogy megtapasztaljuk Őt. Ebben a vágyódásban drága társunk Tamás apostol, aki nem volt a többi tanítvánnyal, nem látta, nem hallotta, amikor Jézus a feltámadása után újra együtt volt velük. Tamás keresi az Urat és nem találja. Nagyot kér és még nagyobbat kap: érinteni akarja az élő Jézust, tapintani a valóságos sebeket, ahhoz, hogy hinni tudjon. És Jézus eljön hozzá is, hogy együtt legyen vele a hitetlenségében is, sőt még többet ad: hitet és önátadást. Jöjj és érints, ugyanezt mondja nekünk is!
Celestina anya radikális hogyant keresett: szívvel, ésszel, érzékszervekkel megélt találkozást, amely több annál, hogy képesek vagyunk megélni a minket körülvevő levegő létezését, ennek nagyszerűségét, mely kielégíti biológiai szükségletünket. Hittel, értelemmel, érzelemmel és biológiai valóságunkkal egyaránt megélt tartós kapcsolat forma után kutatott.
Hinni Istent... A hit kapcsolat, viszonyulási mód. Ha nem hiszem, hogy létezhet igaz barátság, testvéri szeretet, házastársi hűség, anyai odaadás... akkor sosem viszonyulok úgy a másikhoz, hogy ez a kapcsolat valóban megszülethessen, létezzen. A hit mint kapcsolati forma lehetővé teszi, hogy felismerjük, megéljük mindazt, aminek a lehetősége jelen van az életünkben, s csak arra vár, hogy belevágjunk. Kapcsolatban lenni Istennel azt jelenti, megtapasztalni a végtelent, s azt a szabadságot, ami az én személyes szabadságommá lehet ebben a végtelenben. Hinni azt is jelenti, kapcsolatban lenni Krisztus feltámadásával, számolni Isten jelenlétével a mindennapi életben. Ő szabta meg tartózkodásunk meghatározott idejét és határait, hogy keressük Istent, hátha megérezzük őt és megtaláljuk - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk... ( vö. Ap.Csel. 17, 26b-28a)
Érteni Istent... Isten beszél hozzánk, szól hozzánk, hogy kapcsolatba lépjen velünk, hogy megismertesse magát velünk, megossza velünk a Szentháromság közösségének nagyszerűségét és hogy szavain keresztül is szeressen bennünket. Isten kezdettől fogva beszél velünk. Ahogy a szülők is beszélnek már a kisbabával, bár ő még nem érti a szavak értelmét. Gondoskodásuk mellett szavaikkal is körülölelik gyermeküket. Isten is így szólt hozzánk az első pillanattól fogva. Hallgatva őt ( a teremtett világot, a Szentírást, a szentmisén figyelve) megtanulom Isten nyelvét és válaszolni tudok neki, s így folytatódik a párbeszéd.
Minden ízében felfogni Isten elgondolását a kegyelem működése révén lehetséges. Isten megváltó tervéhez társul szegődő Mária sem értett mindent. Ezért a hírt hozó angyaltól megkérdezi, hogyan lehetséges mindaz, aminek bekövetkeztét feltárta előtte. S Isten nem késlekedett válaszolni annak, aki ismerni akarta.Válaszul nem kevesebbet küldött, mint a Szentlelket, aki Isten Igéjét valósággá tette benne. Isten Igéje testté lett: számunkra is megtapasztalhatóvá, megismerhetővé vált.
Mária erre a bizalomkapcsolatra alapozta az életét. Három napi keresés után talál rá a gyermek Jézusra a jeruzsálemi templomban, aki egyáltalán nem tűnik elveszettnek, s Mária nem érti miért történt mindez. De bízik Isten szavában, az Igében (logos) és visszatérnek Názáretbe. Ez a bizalom az élete logikája (logos→logika).
Az apostolok sem értették jobban Jézus tanítását, mint az ugyancsak Őt hallgató tömeg. Ami mégis megkülönbözteti a tanítványokat a sokaságtól az az, hogy egyrészt kérdeznek, keresik a választ, másrészt felismerik, ha valóban érteni akarják Őt, mellette kell maradniuk.
Érezni Istent... Ahogy Isten Igéje testté lett: a mi világunkba, történelmünkbe, a mi életünkbe lépett; ugyanígy minden alkalommal, amikor hallgatjuk Isten Igéjét, Isten szava emberi szó formáját veszi fel, újra meg újra végbemegy a megtestesülés. Ahogy hallgatjuk az Igét, Isten velünk van: ...az Úr van teveled...
De nemcsak az imádság, a Szentírás, de minden róla beszél, segít megérteni Őt. Amikor éhes vagyok, elindulok valami harapnivalót keresni. Amikor Isten szava megmozdítja a szívemet, az erős belső késztetèsre elkezdem keresni Őt.
Ha hagyom, hogy a hit megtanítson kapcsolatba lépni, hogy az élet értelmének keresése segítsen kapcsolatban maradni, és engedem, hogy Isten megérzése új lendületet adjon a vágyaimnak, akkor mindez megtanít érzékelni, megélni az élet azon dimenzióját is, amelyet Jézus tett láthatóvá, élhetővé, s amely ma is elkísér bennünket nap mint nap.
Hinni, érteni, érezni Istent és forrón vágyakozni Utána, biztos módja annak, hogy lássuk és magunkénak tudhassuk Őt.