Városunk templomai, a múltban és a valamivel több mint 150 éves Istenháza is a Máriatisztelet jelképei, az itt élők legbensőségesebb imahelye.

A Megváltó édesanyjának, Máriának testét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt ábrázolja a főoltár felett magasodó Lotz Károly festménye, megelevenítve az Egyházi szent hagyományt

Mária elszenderedésének ünnepét már a VI. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a VII. századtól Rómában is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Ezért nevezzük Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak, akit nagy áhítatukkal a bányásznépek is védőszentjüknek tiszteltek. E napon minden magyar, bárhol is éljen, különös szeretettel ad hálát Istennek, a tőle kapott történelmi küldetésért és azért, hogy Krisztus anyjában égi patrónát kapott. Máriát, egyedülálló üdvtörténeti rangja „Istenanyasága" miatt a katolikus és a különvált keleti egyházak megkülönböztetett tiszteletben részesítik, amelynek magától értetődően semmi köze sincs az imádáshoz. A II. századból maradt ránk ez a  gyönyörű Mária oltalmát kérő imádság: „Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől... ".

Ünnepünk nemzeti vonatkozása onnan ered, hogy Szent István királyunk 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, halála előtt, Szűz Máriának ajánlotta fel koronáját és országát. Szent István király megértette, hogy a Kárpát-medencében nemzetét és országát csak a kereszténység tarthatja fenn. Azért fáradozott, hogy népe minden tagja megkapja és befogadja Isten nagy ajándékát, a kegyelmet. Egyetlen kívánsága az volt, hogy az Úr a Boldogságos Szűzanya mennybevételének ünnepén szólítsa magához. Kérése beteljesedett. Szent István koronáját, népét és országát a Boldogasszonyra hagyta. Arra, akinek szívébe és karjára mennyei Atyánk az ő egyszülött fiát, Jézus Krisztust adta. Szent István a világtörténelemnek azok közé az uralkodói közé tartozik, akik századokra irányt szabtak népük fejlődésének, a magyar történelemnek pedig senkitől felül nem múlt legnagyobb alakja, aki nemzetét a szent hit útján a földi és örök célra vezérelte. Magyarország pedig megmaradt Szűz Mária palástja alatt ezer éven át, ahová első és szent királya ajánlotta országát és népét. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre.

A középkori Magyarországon Szűz Máriát övező tisztelet és áhítat már-már beláthatatlan mértékű volt. Megszámlálhatatlan imádság és ének tanúskodik népünk Szűz Mária iránti gyermeki ragaszkodásáról és szeretetéről. Az élet minden területén naponta szembesülhetünk Szent István hagyatékával és a Szűzanya tiszteletével.

Érdekes szövegre bukkantam, melynek lényege történelmünk utolsó öt évszázadára utal, amikor Szent István testamentumát sokan semmibe vették, azon vidékek elnéptelenedtek, gazdát cseréltek, leszakadtak, beolvadtak más népekbe. „Ott ahol a Szent Istváni-örökség eleven, ahol még a kisgyermek is az olvasó szemein szólítgatja égi édesanyánkat: Üdvöz légy, Mária, és a megváltás titkain elmélkedik, továbbá kéri: Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján... ott népesek az iskolák, zajosak az utcák, derűs az élet, még ha zord is... ott nem kell félteni a nemzetet."

Napjaink ismét aggodalomra adnak okot. Mintha csökkenő értékét fedeznénk fel a vallásnak, templomnak, hitnek. Ennek okait fontolgatjuk, de semmi nem adhat megfelelő magyarázatot, mert az ember lehet csak az egyedüli hibás, ha nem tartja be az Istentől ajándékként kapottakat.

„Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől... ".

Már gyerekkoromban megtanultam és énekeltem templomunkban a csodálatosan zengő éneket: Nagyasszonyunk, hazánk reménye!... Én sem tudtam, mint sokan mások, hogy „hazai" szerzemény. Amikor többet olvastam egyházunk történetéről, papjairól, akkor vált világossá, hogy Pály Ede (1849-1925) egykori esperes-plébános szerzeménye zeng annyira magasztosan ünnepeinken. Ezt kutatásai eredményeként Sipos Ferenc kormányzó úr is megerősítette. Később, ugyancsak csodálkoztam, amikor más országokban is hallottam.

A XX. század eleji egyházzenészek (Harmath, Werner) száműzték az énekeskönyvekből e himnusznak minősített éneket, mert túl népiesnek találták az olykor erőltetett, Bartók és Kodály diktálta modernizálás idején... Ennél aktuálisabb és szebben megfogalmazott könyörgést - Máriához, a Nagyboldogasszonyhoz - aligha találunk a zsoltáros könyvekben. Később azon gondolkodtam, hogyan juthatott eszébe a felsőbányai plébánosnak e gyönyörűen hangzó könyörgés. Azért, mert ínséges időkben  íródott. Az első világháború éveiben. Nagy szükség volt vigaszra, támaszra. Felsőbánya népe is könyörgött. Mindig aktuális szövege lelket mentő! Manapság talán a háborúktól is ínségesebb idők veszedelme fenyeget. Naponta látunk nyomorúságba vesző, éhező családokat, gyerekeket. Utolsó mentsváruk lehet a könyörgés. Legismertebb Mária-énekünk első szavai: ,,Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!'' -hoz szólnak. Azt is tudjuk, hogy manapság már a magyarság jövője azokban az otthonokban, családokban épül tovább, ahol a szülők a mindennapi kenyér mellé hitük, reményük és szeretetük bőségéből, gazdag, egyre megújuló tartalmából tudnak és akarnak adni gyermekeiknek. Ennek megfelelő szép könyörgést olvastam valahol: ,,Áldott Nagyasszonyunk!... Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága hazánknak. Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden szem feléjük tekint''. Innen jut eszembe és évek óta szorgalmazom, hogy felsőbányai templomi himnuszunk legyen énekelve minden időkben Nagyasszonyunk felé:

Nagyasszonyunk, hazánk reménye!
Bús nemzeted zokogva esd!
Nyújts irgalomjobbot feléje,
Botlásiért, ó, meg ne vesd!
Mi lesz belőlünk, ha Te elhagysz?
Ó, árvaságunk sírba hervaszt!
Minden reményünk csak Te vagy:
Szent Szűzanyánk, szent Szűzanyánk,
Ó, el ne hagyj!

Hozzád sír a jobbak keserve
Jámbor családok tűzhelyén!
A szebb idők után esengve,
Mikor nap ült hazánk egén.
Ó, kérjed Istent újra értünk;
Ne hagyd elveszni árva népünk!
Minden reményünk csak Te vagy:

Szent Szűzanyánk, szent Szűzanyánk,
Ó, el ne hagyj!

Oltáridat körülzokogjuk
Naponta mert, ó, vétkezénk!
És sírva szent Neved kiáltjuk:
Szűz Mária, tekints felénk!
Mutasd meg még egyszer e népnek,
Hogy pártfogásod mit segíthet!
Minden reményünk csak Te vagy:

Szent Szűzanyánk, szent Szűzanyánk,
Ó, el ne hagyj!

2010. Nagyboldogasszony-havában

Hitter Ferenc