Ünnepre gyűltek össze a szatmárnémeti Szentlélek templom hívei, hiszen tizenhetedik éve már, hogy Ft. Merk Mihály atya vezetésével, erőfeszítéseivel, Nm. Ft. Reizer Pál püspök támogatásával, a hívek pénzt, energiát és időt adni kész segítségével templomot építettek. Isten házában pedig az évek során közösség született, család formálódott, mely Krisztus Király ünnepén hálára emelte szavát.

A templomot megtöltő hívek előtt, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a bevonulást követően elsőként Mares Sándor egyháztanácsos lépett az ambóhoz, és beszélt érzéseiről, az eltelt évek együtt, templomban megélt öröméről. A közösség mindenen átsegítő erejét emelte ki, mely legyőzi a félelmeket, átsegít a problémákon, megajándékoz szeretettel. „Ne féljünk megszólítani, megismerni egymást"- kérte továbbra is mindenkitől, hiszen így, mindenki gazdagabb, értékesebb életet élhet.

A szentmisét jelenlevő paptársaival bemutató Ft. Lapka József, a Kis Szent Teréz templom segédlelkésze prédikációjában arról a félelemről beszélt, amely az apostolokat bezárkózásra késztette: „Mennybemenetele előtt Jézus megígéri az apostoloknak, hogy nem hagyja őket árván, hanem elküldi a Szentlelket, a Tanács-, az Öröm-, a Bátorság-, a Vigasztalás- és a Megbocsátás Lelkét. Úgy gondolom, hogy nagyon sokszor megfeledkezünk Krisztusnak ezen örömöt és bátorságot adó ígéretéről. Napjainkban egy olyan magatartástudat kezd növekedni, amely félelemből táplálkozik. Mintha az emberek félnének egymástól, az idegentől, attól, aki másképp gondolkodik a világ legegyszerűbb dolgairól is. Az apostolok félelmükben magukra zárták az ajtót, és úgy gondolom, sokszor mi magunk is így teszünk. Ha azonban életünket a pünkösdi evangélium vonatkozásában vizsgáljuk meg, könnyen arra a megdöbbentő következtetésre juthatunk, hogy mi magunk is ugyanúgy félünk, mint egykor az apostolok. Félünk kinyújtani a kezünket mások felé, inkább bezárkózunk saját előítéleteink, és kritikáink álbiztonságot nyújtó elválasztófalai mögé."

Ebbe a szorongó és zaklatott élethelyzetbe lép Krisztus, úgy ahogy az apostolokkal is tette: „Betér hozzánk, hogy újra örömünket lelhessük abban, amit teszünk, hogy megérthessük, hogy a keresztény ember meghívása örömre szól, amely az Ő állandó és bátorító jelenlétéből táplálkozik. A Szentlélek ajándékaival képes megváltoztatni életünket, friss lélegzetvételhez juttatni és visszaadni az egyszerű hétköznapoknak az örömét. Szükségünk van a Szentlélek megerősítő és bátorító jelenlétére, fontos, hogy újra emlékezetünkbe idézzük, Krisztus halála és feltámadása révén nincs mitől félnünk! Jézus új parancsot hagyott ránk, mely belülről világosít és vezet minket, mely képes megláttatni velünk mások vonásait, erőt adni akkor, amikor másokért fáradozunk. Nem növeli a törvényeknek a számát, hanem visszavezeti mindegyiket a lényegre: 'Szeressétek egymást!' (Jn 15,17)"

A szentmise végén Ft. Merlás Tibor plébános köszönte meg mindenkinek egész évi segítségét, majd visszatérve a prédikáció gondolataira kiemelte, nincs helye a félelemnek: „Örülünk közösségünknek, tizenhét esztendőre visszatekintő templomunknak, és úgy érezzük, nincs helye annak a félelemnek, amiről ma hallottunk. Nekünk jövő kell, akarjuk ezt a jövőt, együtt, közösen, összefogással!" A kivonulás előtt a hívek még közösen elénekelték a himnuszokat, majd Krisztushoz, a Királyhoz emelték az éneket.