Bár az írott szó nem helyettesíti a személyes megszólítást, mégis remélem, soraimból kiérződik az a szeretet, amely Húsvét ünnepén eltölti a lelkemet.

Ami életünkben a Nap, az lelki életünk egén Krisztus feltámadása. Ez keresztény hitünk alapja, mert ha Krisztus nem támadt volna fel, hiába való lenne az igehirdetés és értelmetlen a hit. A szent Három Nap megünneplése bevezetett bennünket a húsvét titkába, aminek kiteljesedése, csúcspontja Jézus feltámadása. De ezzel szorosan és elválaszthatatlanul összetartozik szenvedése, halála és megdicsőülése.

Bármennyire is nehéz elhinni, mégis így van, a nagyheti ünneplésünkben minden Isten szeretetéről beszél. Az ószövetségi Húsvét, az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadítás, Isten műve volt. Nem Mózesnek jutott eszébe, hanem Isten kérte fel Mózest, hogy vezesse ki a népet, melyet megszánt, mert szeretett. A Sinai szövetségkötésben Isten mintegy házasságra lépett választott népével, irántuk érzett szeretetből. Ezt a szeretetet kérdőjelezte meg újra és újra az ószövetségi ember, míg végül Isten szeretetének a legnagyobb jelét adta: elküldte egyszülött Fiát, emberi testben.

Igaza van szent János apostolnak, amikor azt mondja: Szeretet az Isten. Ő nem egy véreskezű, szívtelen zsarnok, aki szent Fia halálát követeli a bocsánat fejében. Jézus engedelmes halála nem számára volt fontos, hanem számunkra, hogy végre elhiggyük, hogy valóban szeret. Az irántunk való szeretetében a végsőkig elment az Atya, aki úgy szeretett, hogy egyszülött Fiát adta értünk, a Fiú pedig az életét. Ezt a szeretetet már nem lehet kétségbe vonni. Krisztus az új Mózes, aki kivezeti övéit a bűn rabságából. Krisztus az, aki a halál kövét elhengeríti lelkünkről és megadja az újjászületés lehetőségét. Nincs más Szabadító! Vagy Krisztussal kivonulunk a szolgaság házából, vagy örökre a bűn rabszolgái maradunk. Vagy Krisztussal feltámadunk, vagy az örök halál lesz az osztályrészünk.

Húsvét ünnepén Krisztus szeretetében kell, hogy megerősödjünk, belőle kell erőt merítenünk ebben az Istentől elrugaszkodni akaró világban, ahol már semmi sem szent és sérthetetlen, sem Isten, sem Egyház, sem család, sem élet, sem emberi méltóság, ahol büntetlenül becsmérelhet, tönkre tehet bárki bárkit és bármit. Pedig a feltámadás jelei ma is előttünk állnak; az üres sir, az otthagyott gyolcslepel, és ezek mindenkit felszólítanak, provokálnak, hogy nézzen és higgyen. Viszont a feltámadt Krisztus is visszavonhatatlanul jelen van a világban, de nem azért, hogy vádoljon. Ő ma is „csak" szeret!

Ebben a szellemben tegyünk tanúságot a feltámadt Krisztusról! Nem a testvéreink és a világ bírái, hanem Krisztus szeretetének megjelenítői legyünk! Nem nekünk kell legyőznünk a világot, Krisztus már megtette helyettünk. A mi feladatunk, hogy a nyomában járjunk.

A Szatmári Egyházmegyében nem csupán a papság-, hanem a hivatás éve van. Hiszem, hogy Isten mindenkit meghív egy csodálatos kalandra, hogy Krisztus követője legyen. Krisztus értünk, bűnösökért vállalta a halált, és példájával arra tanít, hogy nekünk is hordoznunk kell azt a keresztet, amelyet a test és a világ rak azok vállára, akik a békét és az igazságosságot keresik. Ez nem könnyű, de ha merünk társai lenni a kereszthordozásban, dicsőségében is osztozni fogunk. Az Őt-követőket ma is ugyanúgy köszönti, mint apostolait a feltámadása utáni első találkozáskor: Békesség nektek! Ne féljetek!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket minden Istent szerető testvéremnek.

Szatmárnémeti, 2010. április 4-én, Urunk feltámadásának főünnepén

+Jenő püspök

Kapcsolódó hanganyag:

Nm. Ft. Schönberger Jenő húsvéti üzenete