Alleluja, hála legyen az Istennek, feltámadt Krisztus! Nem mondunk újat, nem is szabad mást mondani, csak ismételjük Szent Pál szavait: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem"(1Kor 15,14). De Krisztus feltámadt és ezért a Húsvét az Ünnepek ünnepe, mely új reménnyel, új erővel tölti meg mindnyájunk szívét.

Nem véletlen Testvérek, hogy a mai első Olvasmányban Szent Péter apostol pünkösdi beszédének egy részét hallottuk, amit azzal kezd: „Ti tudjátok..." Nem kell részleteznie, mert mindenki hallhatott Jézusról, akit Isten Szentlélekkel és hatalommal kent fel. Meggyőződhettek arról is, hogy ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, mert vele volt az Isten. Viszont a folytatásban már azt mondja: „Mi tanúi vagyunk mindannak, amit tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten." Péternek eszébe juthatott a nagy versenyfutása Jánossal az üres sírhoz, majd a találkozásai a Feltámadottal, és a beszélgetések.

Mi tanúi vagyunk, Isten által előre kijelölt tanúk, akárcsak az ószövetségi próféták, és parancsba kaptuk, hogy hirdessük nektek a bűnbocsánatot. Mert mi mást jelent a bűntől való szabadulás, mint belépő abba az életbe, amelyben Jézus él. A keresztény igehirdetés nem egyéb, mint a feltámadás utáni új élet tanúságának hirdetése. Jézus nem a földi életbe tért vissza. A végleges életre támadt fel, mely már nincs alávetve a világ törvényeinek, sem a halál törvényének. Belépett abba az örök létbe, melyet a szerető Isten mindenkinek felkínál. Mit mond Jézus Nikodémusnak?: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen" (Jn3,16). Aki mindenkit szeret, megteremtette mindenki számára a halhatatlanság alapját, amikor Krisztust feltámasztotta. Krisztus feltámadása a mi életünk. Ha Krisztus feltámadott, akkor mi is feltámadunk.

Sokan vannak, akik tudják mi mindent tett Jézus életében, de kevesen vannak, akik követik őt abban a teljes önátadásban, ami az élete volt. Ez a teljes önátadás jellemezte Isten szolgája János püspök életét. Így fogalmazza meg saját élethivatását, és ezt ajánlja papjainak: „Isten szolgája vagyok. Tehát Uramnak akaratát kell teljesítenem. Ez életem fő teendője és tartalma, amit be kell imádkoznom a lelkembe. Át és át kell, hogy járjon Istennek rám vonatkozó szent akarata s meg kell tanulnom a lelki életnek legnagyobb tudományát: ezt az imádandó szent akaratot odaadással vállalni, tenni vagy elszenvedni. Másokat is meg kell tanítanom, mit jelent a Miatyánk kérése: Legyen meg a te akaratod." Ezzel a lelkülettel vállalta a püspöki kinevezést. Azért imádkozott, ha nem tudna Isten akarata szerinti főpásztor lenni, akkor a püspökké szentelés előtt haljon meg. Jézus szeretetével és önátadásával végezte főpásztori feladatát, sohasem a maga akaratát keresve, hanem Istenét és a rábízott lelkek üdvét. S amikor Isten a száműzetés keserű kenyerét szánta neki, azt is hálával fogadta. Nem különben a börtön viszontagságait és az emberi gonoszság kifinomult praktikáit. Megnyugodott Isten akaratában, sőt odaadással vállalta, mert a jutalommal is számolt. Gyakran idézgette szent Ágoston sorait, melyben arról beszél, hogy mi vár ránk Isten országában: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége?" Földi élete és szenvedése befejeződött 1952. december 6.-án, de égi dicsőségének soha nem lesz vége. Testvérek, a mi életünknek sem lehet más célja. Örök életet és országot készített mindenkinek Isten, Szent Fia feltámasztásával, aki ezekkel a szavakkal lépett a világba: Jövök, Istenem, hogy megtegyem akaratodat. Legyen a mi életünk fő vezérelve is ez.

Kedves Híveim! A mai evangélium bevezetője számunkra a szeretetszolgálat évére utal. „Kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz." Mekkora szeretet élhetett a szívében, ha egy halottnak hitt jó barátért ekkora áldozatra volt képes! Ha erre gondolunk, talán szégyenkeznünk kell, mivel a szeretetszolgálat évében olyan ritkán vettük észre az Úr Jézust, aki éppen ránk várt egy szegény, vagy beteg testvérünkben. Van-e bennünk annyi szeretet, lelkesedés, tenni akarás, mint Mária Magdolnában volt? Mi már nem egy halottnak teszünk szolgálatot, hanem annak, aki azt mondta: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). Mária Magdolna meg is kapta a jutalmát, láthatta Jézust! Azt gondoljátok, hogy a mai szolgálattevők elé nem siet ugyan olyan nagy szeretettel a Feltámadott, hogy feltárja magát nekik? Bizony mondom nektek, nem marad el jutalmuk!

Kedves Testvéreim! Ujjongó örömmel legyünk a feltámadt Krisztus tanúi családunkban, ismerőseink között és az egész világban. Lássa meg mindenki, aki csak találkozik velünk, hogy mi a feltámadt Krisztustól kaptuk az erőt, a bátorságot, hogy szembenézzünk a jelen élet nehézségeivel, mert tudjuk, hogy ez a világ elmúlik. De Krisztus él, és vele együtt mi is élni fogunk, akik ma éppen ott, ahol vagyunk, építjük az Isten országát mindennapi szeretetszolgálataink által, Isten kegyelméből. Szívem minden szeretetével megáldalak Benneteket és kívánok mindenkinek allelujás és békés húsvéti ünnepeket.

Szatmárnémeti, 2011. április 24. Urunk feltámadásának főünnepén

† Jenő püspök

Kapcsolódó hanganyag:

Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök üzenete 2011 Húsvétján.