RO HU DE
Kategóriák
2020. február. 28.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29  
Élet a hitben:
Odaadás és ráhagyatkozás
2014. 06. 23.     

Interjú Kürti-Bokor Judit piarista nővérrel kettős jubileumuk kapcsán a rend történetéről és jelenéről, a nagykárolyi valóságról és a tervekről.

 

Számunkra most is a legfontosabb a szenvedésében szemlélt Jézus, aki szeretetből az Eukarisztiában nekünk adja önmagát; az odaadás és ráhagyatkozás a gondviselő Istenre, a gyermekek, fiatalok nevelése Kalazanci Szent József lelkiségét követve, és az, hogy minden ember üdvözüljön. - vallja Kürti-Bokor Judit piarista nővér a jubileumi év kapcsán készült interjúnkban.

 

Idén kettős jubileumot ünnepelnek a piarista nővérek: 125 éve alapították a Piarista Nővérek Kongregációját és tíz éve működnek Nagykárolyban. Ennek kapcsán beszélgettünk Kürti-Bokor Judit nagykárolyi piarista nővérrel a rendjük történetéről, múltjáról, jelenéről és jövőképéről nálunk és a világban.

Riporter: Különleges év az idei...

 

Kürti-Bokor Judit: Valóban, 125 éves a rendünk, 1889. június 24-én született meg Firenzében, a város patrónusának, Keresztelő Szent János születésének az ünnepén. Haza tizenkét éve jöttünk Tünde nővérrel, két évet a gyulafehérvári egyházmegyében szolgáltunk, és 2004-ben, tehát tíz éve telepedtünk le Nagykárolyban.

 

Riporter: Hogyan született meg a piarista rend női ága?

 

Kürti-Bokor Judit: Negyvenegy éves volt Boldog Celestina Donati, amikor a Piarista Nővérek Kongregációját megalapította négy társával együtt. Piaristák lettek, mert Celestina anyának egy szentéletű piarista lelki vezetője volt, Celestino Zini, aki olyan nagyon szerette Kalazanci Szent Józsefet, hogy ezt a ragaszkodást, szeretetet átültette az ő szívébe is. Celestina anya tulajdonképpen miatta lett piarista. Nagyon sokáig kereste az élete értelmét, 19 évesen elhatározta, hogy nővér lesz, és 41 éves korában alapította a rendet. A köztes években nagyon sok mindent kipróbált, kereste Isten akaratát. Nem volt szándékában egy új rendet alapítani, de rá kellett jönnie, hogy egy olyan sokoldalú hivatás, mint az övé mindenképpen piarista. Ezért alapította a kongregációt, és ezért létezünk ma mi is.

 

Riporter: Hogyan fejlődött az életében a rend és mi történt Celestina anya halála után?

 

Kürti-Bokor Judit: Celestina anya tanítónői oklevéllel rendelkező fiatal nő volt, aki Kalazancius lányaként élte a mindennapokat. Nem is meglepő tehát, hogy 1890 januárjában egy ingyenes népiskolát hozott létre a nővértársaival együtt fiatal lányok számára. Tulajdonképpen ez volt az ő első műve, amit életében létrehozott. Ezt követte számtalan iskola, aztán az első piarista oázis, az első bentlakásos iskola lányok számára. A piarista atyák foglalkoztak a fiúkkal, és Celestina anya nővérei pedig a lányokkal. Megszülettek az első óvodák, az első művészeti és szakmai iskolák, melyek a fiatal lányokat varrni, hímezni tanították, hogy meg tudjanak élni. 1899-ben nyitotta meg kapuit az első gyermekotthon a bebörtönzöttek lányai számára. Ez már olyan ház volt, ahol a gyerekek a mindennapjaikat élték. Olaszország-szerte nagyon sok ház nyílt, hisz sok volt a hivatás. Celesztina anya életében már 14 ház működött. A külföld felé történt nyitást 1985-re tesszük, de én kihangsúlyoznám, hogy öt lengyel lány már 1911-ben, Celestina anya életében érkezett a rendbe - ő 1925-ben hunyt el -, ezért el tudom képzelni, hogy megfordult a fejében, hogy elhagyja Olaszország határait. Csak aztán sok minden közbejött: háború, megpróbáltatások, így akkor nem lett missziós házunk. Jóval később, 1985-ben érkeztek az első nővérek Brazíliába és nyitották meg szívüket más nemzetek felé.

Riporter: Celestina anya mellett biztosan voltak a rend életében még olyan személyek, amelyek meghatározóak voltak.

 

Kürti-Bokor Judit: Celestina anya sohasem volt egyedül, sem fizikailag, sem pedig lelkileg. Mély hite segített abban, hogy élő közösségben legyen Krisztussal. Ezt minden piarista nővérnek el kell sajátítania: hogyan lehet a mindennapok perceit Jézussal együtt élni. Fizikailag pedig nagyon sok segítsége volt. Első sorban testvére, Gemma Donati, aki az egész életét Celestina anya művének szentelte. Szoktuk viccesen mondani, hogy Celestina anya volt a misztikus szent és Gemma a szent, aki két lábbal járt a földön. Míg az anya lelki dolgokkal volt elfoglalva, addig Gemma volt az, aki a rend, és az egyre szaporodó házak anyagi helyzetét intézte. Ha jobban meggondoljuk, talán neki volt nehezebb dolga, ugyanis a nővérek mindig anyagi gondokkal küszködtek. Gemma szilárdan kitartott a mű mellett, és annak ellenére, hogy nem volt szerzetes, mindig úgy élte az életét, mint egy igazi piarista nővér. Számára már nem volt fontos, hogy hármas fogadalommal kösse Jézushoz magát, mert úgy élt, ahogy nővértársai éltek. Aztán ott volt Celestino Zini piarista atya, akinek a közreműködésével jött létre a rendünk, ő Celestina anya lelki vezetőjeként segítette a művet életre kelteni. Sajnos az alapítás követően három év múlva, 1892-ben, elhunyt, de mindazt, ami szívében-lelkében volt a nővérekre hagyta. Ő írta meg az első konstitúciót is, a piarista rend konstitúciója alapján. Kettőjükön kívül nagyon sok jótevőt, pártfogót, nővéreket említhetnék, akiket mi nagyon jól ismerünk, mert viszonylag fiatal rend vagyunk. Ha összegyűlünk, akkor az idősebb nővérek a nagymamákhoz hasonlóan régi történeteket mesélnek... Épp így ismerjük Maria Ducci nővért, Celestina anya első társának az életét, aki 18 évesen csatlakozott hozzá. De itt szeretném megemlíteni két pártfogónkat, Firenze érsekeit: Augustino Bauza-t, aki a nővéreket a szeme fényének nevezte, és Alfonzo Mistrangelo piarista bíborost, aki igazi fivérként állt a nővérek mellett. Rajtuk kívül tényleg nagyon sok jótevőnkről maradtak fenn történetek, és természetesen a nővérekről, akik előttünk járták ezt az utat.

 

Riporter: Ha a fontos személyekről beszéltünk, egy gondolat erejéig térjünk ki a fontos helyszínekre. Említettük már Brazíliát, de hova lépett még ki a piarista rend?

 

Kürti-Bokor Judit: Celestina anya egyik levelében arra buzdítja a nővéreket, hogy "legyetek szentek, szentek, szentek", és én biztos vagyok abban, hogy a nővérek szerte a nagyvilágban minden nap erre törekednek, négy kontinensen, öt országban. Nem választ el minket a távolság, bárhol is legyünk. A rend Olaszországban született, így ott van a legtöbb, 14 házunk, aztán Brazíliában kettő, Kongóban kettő, Nicaraguában egy, és itt, szűkebb kis hazánkban, a Partiumban, Nagykárolyban, is kettő. Iskoláink vannak Olaszországban, Kongóban, és egy a legszegényebbek között, Brazíliában. Óvodáink szinte mindenhol, gyermekotthonok, napközik, lelkigyakorlatos házak fiatalok számára. Ezt örököltük Celestina anyától és ezt is visszük tovább, a jelenünk a múltunktól nem választható el. Minden megvan, amit annak idején Celestina anya megálmodott és a Jóistennel közösen létrehozott.

 

Riporter: Nagykárolyba hogyan, miért érkeztek a nővérek.

 

 

Kürti-Bokor Judit: Tünde nővérrel mindketten ebből az egyházmegyéből származunk. Reizer Pál püspök atya már akkor visszavárt bennünket, amikor elindultunk ezen az úton és megígértette velük, hogy ha egy mód lesz rá, akkor visszajövünk. Itt vagyunk...

 

Riporter: Hogyan találták meg a piarista rend női ágát? Egyszerű volt a jelentkezés?

 

Kürti-Bokor Judit: Nem volt egyszerű. Amikor először elmentem a piaristákhoz, Jelenits István atyával beszélgettem, és igazából akkor és ott döbbentem rá, hogy nincsenek Magyarországon piarista nővérek. Bár Jelenits atya mutatott nekem olyan magyarországi rendeket, ahol szintén neveléssel foglalkoznak, de én akkor már annyira Kalazancius lányának éreztem magam, hogy akárhova elmentem volna, csak hogy az ő lelkisége szerint éljek. Így kerültem el Olaszországba, majd Tünde nővér nemsokára csatlakozott hozzám, és onnan kezdve minden úgy ment, ahogyan a Jóisten meghagyta. Reizer Püspök atya halála után mindenképp szerettünk volna visszajönni, mert Nagykárolyban van Kalazanci Szent József plébániatemploma, és itt van a róla nevezett iskola is. Ez számunkra nagyon fontos. Mi első sorban szerzetesek vagyunk, és másod sorban piaristák, ezért a templom és iskola minden számunkra. A nagykárolyiak, a környékbeliek, az egyházi elöljárók, a plébános atyák nagy szeretettel fogadtak bennünket. Itt a helyünk és nagyon jól érezzük magunkat. Nagyon szeretjük a nagykárolyiakat, nagyon sok barátunk van, a gyerekeink szeretetteljes környezetben nőnek fel. Mint minden életformának, úgy a mienknek is meg vannak a nehéz időszakai, de ott vannak azok a momentumok, amikor Isten konkrétan belenyúl az életünkbe, hogy valami csodálatos szülessen az érintése által.

Riporter: Említette a gyermekeiket. Azt azért tegyük hozzá, hogy a nevelést a nővérek annyira komolyan veszik, hogy nem csak oktatják a fiatal lányokat, hanem együtt is élnek velük. Hogyan jött az első gyerek, és aztán hogyan alakult ilyen szépen, hogy már 22 lánnyal élnek együtt?

 

Kürti-Bokor Judit: A mi történetünk is hasonlít kicsit a Celestina anyáéhoz. Mesébe illő, hogyan került hozzá az első kislány, akit édesapja agresszivitása miatt hozott el az édesanyja. Mi két-három napja voltunk Nagykárolyban, amikor egy kislány megszólított, hogy szeretne velünk élni. Akkor még nem volt hova befogadjuk a körülmények miatt, de aztán eljött annak is az ideje, hogy kislányokkal osszuk meg az életünket. Az évek során van, aki már felnőtt, van, akinek a családi körülményei rendeződtek, ezért hazament a szüleihez. Jelenleg huszonkét lányunk van, legkisebb négy éves, a legnagyobb egyetemista.

 

Riporter: Azért nem lehet egyszerű gyerekekkel együtt élni, felnevelni őket, majd elengedni. A hétköznapokban sok-sok kis kihívás érkezhet...

 

Kürti-Bokor Judit: Természetesen voltak és vannak kihívások, lesznek bizonyára a jövőben is, de amire Isten meghív, ahhoz kegyelmet is ad. Azt hiszem, hogy mindhárman aggódó anyák vagyunk, akik figyelemmel, szeretettel kísérik gyermekeik életét. Nem eresztjük el őket úgy a nagyvilágba, hogy ne állnánk mellettük lehetőségeink szerint. Tudják, hogy bármikor, bármilyen körülmények között számíthatnak ránk. Itt vagyunk, ha szükségük van ránk.

 

Riporter: A gyakorlatban hogyan néz ki ez az együttélés? Az ünnepekre együtt készülnek, minden évben nyílt napot tartanak - ezek az ünnepek. De a hétköznapokban együtt kell tanulni, készülni sok mindenre. Nyáron gondolom, együtt kirándulnak... Milyen ez az együttélés?

 

Kürti-Bokor Judit: Ez egy család típusú gyermekotthon, úgyhogy szeretnénk azt hinni, és reméljük, hogy a lányok itt családban nőnek fel. A mindennapok úgy zajlanak, szerintem, mint egy rendes otthonban: felkelünk, reggelizünk, a nagyobbak iskolába mennek, a kisebbek óvodába, ebédelünk, tanulunk. Nagyon komolyan vesszük a tanulást, fél négytől fél nyolcig a stúdium ideje van. Aztán jön a vacsora, rekreáció, villanyoltás, és másnap minden kezdődik elölről. Kirándulunk, imádkozunk, sírunk, nevetünk, veszekszünk, kibékülünk - együtt létezünk, ha nem lennének gyermekeink, mi sem lennénk piarista nővérek, itt minden összefügg.

 

Riporter: Említett nővér egy harmadik személyt is. Ha tekintjük Nagykárolyban a piarista nővérek fejlődését, akkor Judit és Tünde nővér mellett egy-két nevet ég meg tudunk említeni.

 

Kürti-Bokor Judit: Igen, ketten kezdtük Tünde nővérrel, aztán jött Melinda nővérünk, aki Olaszországban, Rómában szolgál, őt követte Ágnes nővér, aki Melinda nővérhez hasonlóan magyarországi születésű, és egy novíciánk van, Bori, aki szintén magyarországi, ő most Firenzében tanul, az anyaházban, a noviciátus második évét tölti. Tehát öten vagyunk magyar nővérek.

 

Riporter: Idén Nagykárolyban is jubileum. Hogyan készítették elő ezt a jubileumi évet, miről szól ez az év?

 

Kürti-Bokor Judit: A jubileumi év mindig nagy ünnep, és évek óta készülünk a rendben erre a 125. évfordulóra. Mi is szerettük volna Nagykárolyban méltóképpen megünnepelni ezt az évet, amúgy is szeretjük az ünnepeket, hiszen örömünk kifejezői. Egy egész éves programunk volt, ami lassan lejár. A következő programunk a 125 éves emlékmise lesz, június 24-én a nagykárolyi Kalazanci Szent József plébániatemplomban. Minden hónap 18-án Celestina anya emléknapot tartunk elmélkedéssel, imádsággal, hogy minél többen és minél jobban megismerjük az ő lelkiségét, a hatalmas szívét, a sokoldalú hivatását, amit a Jóistentől kapott. Azért 18-án, mert márciusban ezen a napon van Celestina anya emléknapja, kongregációnk egyik fontos ünnepe. A 125 éves jubileumi évet október 26-án zárjuk egy szentségimádással.

 

Riporter: Nagyon fontos a nővérek számára a szentségimádás, a szoros együttlét Krisztussal fontos táplálék a hétköznapokban.

 

Kürti Bokor Judit: Örömmel mondhatom, hogy semmit sem veszítettünk abból a mély lelkiségből, amelyet Celestina anyától örököltünk. Ennek fontos része a szentségimádás. 1900-ban, Firenzében, folytonos szentségimádást kezdtek el, 1903-ban pedig Livornóban. Azok a nővérek, akik ezekben a házakban élnek, idősek, betegek, vagy azok, akik lelki felüdülésre vágynak, ma már csak napi szentségimádáson vesznek részt. Egy piarista nővér reggeli dicsérettel kezdi a napot, elmélkedéssel, szentmisén való részvétellel, majd a gyerekeké vagyunk. Tehát nagyon nagy szükségünk van arra, hogy töltekezzünk lelkileg, erre pedig mi sem alkalmasabb a szentségimádásnál. De ez nem csak szükség, hanem maga Élet, közös életünk Jézus Krisztussal.

Riporter: Talán csak így lehet igazán érteni és jól megélni azt a fejlődést, amit a nővérek megélnek. A gyermekotthon mellett pár éve egy napközit is nyitottak, most pedig felújítják a zárdát és nemsokára átköltöznek oda. Új csoportok is indulnak majd, ugye?

 

Kürti-Bokor Judit: Bővíteni szeretnénk a gyermekotthont egy fiúcsaláddal és egy koedukált kisgyerek családdal. Most úgy tűnik, hogy valóra válhat az álmunk, mert jövő nyáron átköltözünk a felújított zárda épületébe. Új kihívás és egy örömteli nap lesz az életünkben.

 

Riporter: A napközi jelenleg hány gyerekkel működik?

 

Kürti-Bokor Judit: Napközi otthonunk jelenleg körül-belül negyven gyerekkel működik. 2009-ben csak húszan voltak, de azóta több mint hatvan gyerek fordult meg nálunk. Ők is a mi gyerekeink, ugyanúgy, mint a lányaink a gyermekotthonból.

 

Riporter: Ez tehát egy gazdag jelen, de ugyanilyen gazdag a piarista rend jelene a nagyvilágban is. Jutka nővér a piarista rend vezetésében is szerepet tölt be, így rálátása van arra, hogy a világban jelenleg mi történik. Mit tud elmondani erről?

 

Kürti-Bokor Judit: Valljuk, hogy számunkra most is a legfontosabb a szenvedésében szemlélt Jézus, aki szeretetből az Eukarisztiában nekünk adja önmagát; az odaadás és ráhagyatkozás a gondviselő Istenre, a gyermekek, fiatalok nevelése Kalazanci Szent József lelkiségét követve, és az, hogy minden ember üdvözüljön. Ez a jelenünk, ez a múltunk, ezek a gyökereink. Egy mai piarista nővér nem csak Celestina anya és az előttünk járó nővérek szerzetesi ruháját viseli, hanem minden napját úgy éli, ahogy Celestina anya. Mindegyikünk erre törekszik. Az, hogy a lelki élettel megbízott asszisztens lettem, számomra egy érdekes és új helyzet, amely a nagykárolyi kis közösségem életére is hatással van. Megbíztak egy új feladattal, amivel nem egyedül kell megbirkóznom, a közösség megsokszorozza az erőmet. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a mi kis oázisunk a többi kis oázis mellett egy olyan közösséggé vált, amire a Jóisten nagybetűvel felvéste azt, hogy lelki élet. Számomra kell, hogy a legfontosabb legyen minden piarista nővér lelki élete. És az is. Mi úgy élünk, mint egy nagy család, mindenki tud a másikról. Tartjuk a kapcsolatot a Nicaraguában szolgáló nővértársainkkal, még a kongói nővérekkel is, akiket a legnehezebb elérni a hagyományos módszerekkel. Ez a 125 év mindannyiunkban olyan mélyen él, mintha a saját történetünk lenne. Celestina anya és Kalazanci Szent József összeköt minket.

 

Riporter: Csatlakoznak sokan a piarista rend női ágához, a rend büszkélkedhet novíciákkal, fiatal szerzetesekkel?

 

Kürti-Bokor Judit: Öt novíciánk van, nyolc ideiglenes fogadalmas nővértársunk, és mindegyik misszióból időnként érkeznek új hivatások. Ez természetesen egyedül a Jóistennek köszönhető. Rendünk jövője attól függ, hogy hányan csatlakoznak hozzánk, hogy Isten küld-e hivatást. Bizakodóak vagyunk, de miért is ne lennénk, hisz minden nap érezzük az Ő szeretetét, gondviselését. Celestina anyának van egy kedves mondása: Az Isten iránti tiszta szeretetből fakadó tettek belénk lopják az Ő szívét... Kell-e ennél több?

 

Riporter: Oázisként említette Nagykárolyt. A nagy piarista térképen tehát ugyanolyan fontos a nagykárolyi rendház, mint az összes többi?

 

Kürti-Bokor Judit: Oázisoknak hívjuk a házainkat, piarista oázisoknak, és természetesen a nagykárolyi tíz év feljogosít minket arra, hogy igenis itt otthon érezzük magunkat úgy, mint a Piarista Nővérek Kongregációja. Mindaddig, amíg Celestina anyánk és Kalazancius atyánk nyomdokain járunk, természetesen épp olyan fontosak vagyunk, mint a többi Oázis szerte a világban, sem többek, sem kevesebbek.

 

Riporter: És milyen lesz a jövő, lehet ezt előre remélni, esetleg látni?

 

Kürti-Bokor Judit: Igen, bár ez is a Jóisten kegyelme, mint minden egyéb. Annyi bizonyos, hogy lesznek olyan házaink, amelyek megújulnak, sajnos olyanok is, amelyek megszűnnek, viszont lesznek olyan házaink, amelyek megszületnek, ugyanis az utolsó egyetemes káptalan új missziós házak létrehozását szorgalmazta olyan helyeken, országokban, ahol nincs még piarista nővérek közössége.

 

Riporter: És lesz sok-sok lélek, lányok és fiúk, akik kilépnek a piarista otthonokból, viszik az üzenetet, viszik ezt a lelkületet tovább. Az ünnepek alkalmával lehet látni olyan időseket, akik visszajönnek, büszkén vallják, hogy piarista szerzetestanárok nevelték, és valamit vissza szeretnének adni, ezért festenek egy képet, vagy írnak egy verset. Ez azért megmarad...

 

Kürti-Bokor Judit: Valóban, gyerekekből nincs hiányunk, ez természetes. Mindenhol tele vannak az iskoláink külsős gyerekekkel is. Vannak óvodásaink, iskolásaink, és vannak kiröppent kis madaraink, akiknek már családjuk van. Ők elhozzák a gyerekeiket, elmondják, hogy ők itt nevelkedtek, és hogy valaha ez jelentette számukra az otthont, a fészket, ahol megtanultak repülni. Szoktam azt is mondani, hogy én már nagymama vagyok, mert unokáim vannak (nevet - szerk. megj.).

 

Riporter: Akkor még sok unokát kívánok, Isten kegyelme maradjon meg a renden és a nagykárolyi rendházon is. Köszönöm a beszélgetést.

Kürti-Bokor Judit: Én köszönöm, és szeretettel várunk mindenkit Nagykárolyba, a Kalazanci Szent József templomba június 24-én, kedden este hét órára, a 125 éves jubileumi szentmisére.

 


 

125 éves a Piarista Nővérek Kongregációja.

1889. június 24-én, Firenzében, Boldog Celestina Donati megalapította a Piarista Családhoz tartozó Kongregációt, melynek lelkisége Kalazanci Szent József sajátos nevelői szolgálatából forrásozik.

Hivatásukkal, életükkel arról a Jézusról tesznek tanúságot, aki befogadja, magához öleli és megáldja a gyermekeket. Ezért küldetésüknek érzik főleg a szegény gyermekek és fiatalok érzelmi, kulturális, szociális és vallási értékekben való harmonikus és teljes növekedését.

Olaszországon kívül Brazíliában, Nicaraguában és Kongóban is vannak közösségeik. 10 éve szolgálnak Nagykárolyban, ahol egy családtípusú gyermekotthont és egy napközit működtetnek.

 

A PIARISTA NŐVÉREK HITVALLÁSA


Mi, piarista nővérek, akik Kalazanci Szent Józsefet égi pártfogónkként tiszteljük,

és akiket az Úristen arra hívott,

hogy kövessük a szegény, tiszta és engedelmes Krisztust,

a Szentlélekre figyelve, aki a kicsinyek segélykérő szavával kiált,

örömmel újítjuk meg IGENÜNKET Isten szeretet tervének beteljesítésére.

 

Mint Istennek szentelt nővérek:

  • a kalazanciusi családban Boldog Celestina Donati anya karizmáját hűségesen időszerűvé tesszük;
  • teljes erőnkkel és nagy nyitottsággal éljük az egyházias, szerzetesi és missziós lelkületet;
  • tanúságot teszünk Jézus Krisztusról, aki befogadja, magához öleli és megáldja a gyermekeket,
  • szilárdan hisszük a ránk bízottak emberi és lelki fejlődését.

 

Múltunk gazdag örökségét megőrizve azzal a reménnyel élünk a jelenben, hogy egy szebb jövőt építünk.

 

Ezért törekszünk lelkiségünket teljes egészében megélni:

  • ráhagyatkozunk az isteni Gondviselésre;
  • eucharisztikus lelkülettel ajánljuk fel magunkat;
  • követjük Szűz Máriát, mint édesanyát és nevelőt;
  • egyszerűségben, szeretetben és alázatosságban élünk;
  • közösséget vállalunk a szegényekkel;
  • nyitottak vagyunk a kultúrák evangelizálására és az ingyenességre;
  • világi munkatársainkkal megosztjuk karizmánkat, múltunkat és munkánkat.

 

Így valljuk meg ezt a hitet, és egy igazságosságon és békén alapuló jövőbe vetett reményünket, melyet Szűz Máriára és a felnövekvő fiatal piarista nővérek nemzedékére bízunk.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro