Csütörtökön már a hetedik adásához érkezik a Scheffler János Nyomában című rádiós műsor. (Hallgassa meg az első hatot!)
A vértanú püspök július 3-i boldoggá avatására készítő műsor ez év január 20-tól jelentkezik kéthetente az Erdélyi Mária Rádió műsorán. A csütörtökönként déli tizenkét órától és ismétlésben szombatonként este fél tíztől hallható műsor interjúkat közöl, melyek által a hallgatók fokozatosan ismerhetik meg a kort, melyben Scheffler János élt, a püspök személyét, életének útját, és vértanúságának üzeneteit. A beszélgetések mellett a műsor a mindig aktuális programokról is információkat nyújt, így segíti a híveket naprakészen maradni a felkészülés rendezvényeit illetően is.
Az április 14-i adásban interjú hallható a kilencvennégy éves Rost Margarétával, aki a Jilava-i börtönben egyidőben raboskodott Scheffler Jánossal, de már azt megelőzően többször találkozott a püspökkel, akiről kellemes emlékeket őriz. Az adás második felében hallható Ft. Reszler Mihály nagykárolyi főesperes ez év március 23-án, Kálmándon, a zarándoklattal egybekötött ünnepi szentmisén elhangzott szentbeszéde.
Az eddigi adások meghallgathatók a Szatmári Római Katolikus Püspökség honlapjának hangtárában, melyben egyébként Húsvétra a közel száz hanganyag ingyenesen letölthetővé válik.
Hallgassa meg az eddigi műsorokat:
Nyolcadik adás: Rádiós műsor Scheffler János vértanú püspökről a boldoggá avatásra készülve. Benne: beszélgetés Várkúti-Weibel Jánossal, majd a műsor végén Félegyházi Ernőné Született Tóbiás Ibolya mesél Scheffler János elhurcolásának momentumáról.
Hetedik adás: Rádiós műsor Scheffler János vértanú püspökről a boldoggá avatásra készülve. Benne: beszélgetés Rost Margarétával, aki ugyanakkor raboskodott a jilavai börtönben, amikor Scheffler János is. Akkor nem találkozhattak, de az azt megelőző időkről igen szép emlékeket őriz. A műsor második felében Ft. Reszler Mihály nagykárolyi főesperes március 23-án elhangzott prédikációja hallható.
Hatodik adás, benne: beszélgetés Ft. Cserháti István atyával és Csikós Gyulával.
Ötödik adás, benne: interjú Ft. Néma Sándor kálmándi plébánossal.
Negyedik adás, benne: beszélgetés Ft. Heidelsperger Istvánnal és P. Bohán Béla SJ. jezsuita szerzetessel.
Harmadik adás, benne: beszélgetés Dr. Bura Lászlóval.
Második adás, benne: beszélgetés Körtvékyesy M. Szimplicia nővérrel és Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynökkel.
Első adás, benne: beszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel, majd hangulatjelentés a Scheffler János személyes tárgyaiból berendezett kiállítás megnyitójáról.